2010. december 24., péntek

Riasztó kezdetek

A fiúk tegnap lementek Sopronba a Mamáért, így szerveztem magamnak egy lazulós estét, amiből csomagolás és a mai főzés előkészítése lett, aztán pedig beájulás a TV előtt. Mikor beriasztottam lefekvés előtt, átfutott az agyamon, hogy itthon vagyok egyedül és utálnám, ha megszólalna, nem véletlenül riasztó a neve - iszonyú hangja van és sokkal inkább megijeszt mint biztonságérzetet ad. Aztán persze megjött az eszem, miért szólalna meg, ez egy jó környék, téves riasztás sem volt már kb egy éve...
Innentől nem nehéz kitalálni, mire ébredtem ma 6-kor... Ennyit a gondolat teremtő erejéről. Annyira szörnyű hangja volt, hogy minden gondolatot kitörölt az agyamból, gyorsan kód, hogy kussoljon már, gyorsan telefon, hogy ne jöjjön ki a távfelügyelet, a lépcsőn úgy akartam lejönni, hogy a korlát vége előtt 30 centivel fordultam be, így kishíján átbukfenceztem a korláton, lépcsőn lefelé jövet majdnem hanyatt estem, a jelszó persze nem jutott eszembe, de aztán szerencsére igen, hú, nem ilyen ébredést kívánok a barátaimnak :-))
Miután abszolváltam a riasztó-kérdést, kezdett feltisztulni az agyam: basszus, itt egy tonna ajándék, csak meg kéne nézni, minden megvan-e még és tényleg téves volt-e a riasztás. Basszus, de mi van, ha éppen a betörők pakolják ki az adott helyiséget? Basszus, nem kellett volna lemondani, én hülye, előbb meg kellett volna nézni, hogy tiszta-e a terep. Max kijön a távfelügyelet, pénzbe nem kerül, azt a kis papírmunkát pedig megérte volna, hogy nyugodtan mehessek vissza aludni... Aztán csak rávettem magam, hogy mindent átnézzek, persze minden rendben van. A következő egy óra azzal telt, hogy az ágyban fekve füleltem és figyeltem a gyanús neszeket (persze, hogy voltak!!) és járt az agyam: ezek biztos beindították valahogy a riasztót és csak arra vártak, hogy én kikapcsoljam, most aztán szabadon bejöhetnek a házba, tudják, hogy egyedül vagyok, mert csak az egyik autó van itthon, úristen, itt fogok pusztulni és a többiek sosem tudják meg, hogy milyen jó kis ajándékokat szereztem nekik, milyen csalódottak lesznek... Ezen a ponton felkeltem, mert kezdtem már saját magam számára is idegesítő lenni.

Azért, hogy ne legyen ez a poszt teljesen off, le kell írnom, hogy Balázs továbbra is teljesen kiegyensúlyozott, nyugodt, aranyos, persze, kis ugri-bugri és vannak dolgai, de nem mérhetem a többiekhez, csak saját magához és saját magához képest egy kis tündérke. Volt azért egy kis visszaesése szerdán, amikor elmentünk a Westendbe, mert ott a Média Markt-ban ki van téve egy XBox 360 Kinect és az őneki nagyon tetszik és szeretne vele játszani (az, hogy egy órára 500 Ft a parkolás a Westend parkolójában nem számít, menjünk és járjunk a fiatalúr kedvében). A gondok ott kezdődtek, amikor közölte, hogy anya, most te játszol, én pedig közöltem, hogy nem csinálnék inkább magamból bohócot, ha nem muszáj. Ilyenkor nagyon undok bír lenni és hiába magyaráztam el neki, hogy ő játszani akart, eljöttünk, játsszon nyugodtan, de akkor hadd csináljam én is azt, amihez kedvem van és nekem nincs kedvem játszani. De ő velem akart játszani... Hát így járt. A távozás elég látványosra sikeredett, mert ugyan megkértem, hogy ne menjen át a pénztárakon, ő csak átment. Az utolsó pénztárnál még láttam, a kijáratnál viszont nem találtam. Eltűnt. Szerintem Budapest teljes lakossága a Westendben volt abban az időpontban, akkora volt a tömeg, Balázs pedig sehol. Gábor visszament, hátha az XBox-nál megtalálja, de nem volt ott. Közben egy biztonsági őr látta, hogy valakit nagyon keresek, felajánlotta, hogy bemondatja, de mondtam, hogy ne tegye, nem találná meg Balázs az információt. Miért, hány éves? Öööö, mennyi is? Ja, 9.Ó, hát mi 9 évesen átutaztuk egész Budapestet és bárhova odataláltunk. Nos, ő nem ilyen. Mikor Gábor visszajött és jelezte, hogy nincs ott Balázs, akkor már azért bemondattuk. Közben én elindultam a parkoló felé, hátha arra ment. Ebben a pillanatban megjelent Őnagysága és meg volt sértődve, hogy nem vettük észre, hogy ő végig egy oszlop mögé bújva figyelt minket. Próbáltuk megmagyarázni neki, hogy ez miért nem volt jó vicc, de nem értette.
Muszáj volt bemennünk a játékboltokba, mert kerestem valamit, persze Balázs egyből leragadt a Bakuganoknál és már nem tűnt morcosnak. Mikor meghallotta, hogy nem veszünk Bakugant, odabújt hozzám és sírva fakadt. Kis mókuska, nem a Bakugan miatt sírt persze, csak ott jött ki a feszültség, az volt az utolsó csepp. Olyan keservesen sírt, halkan, lehajtott fejjel, potyogtak a könnyei... Jött egy eladó, megkérdezte, mi a baj, hát mit lehet erre mondani? Annyit mondtam csak: nem veszünk Bakugant. Ó, hát ilyen nagyfiú, nem szabad emiatt sírni! Aztán persze valahogy az a nap is jóra fordult, Bakugan nélkül is.
Ez az első év, amikor azt látom Balázson, hogy élvezi a várakozást. Ez hiányzott annyira eddig. Eddig mindig hisztis volt ez az időszak, mert miért csak 24-én jön a Jézuska, miért nem holnap... De most nincs ilyen, csak azt mondogatta: de jó lenne, ha már 23-a lenne! De miért pont 23? 24-én jön a Jézuska! Mert akkor már csak egy napot kéne várni! Szóval tényleg élvezi a várakozást :-)

2010. december 22., szerda

Félálomban

Tegnap este Balázs kért vizet, de mire beértem, elaludt. Megsimiztem, erre lihegve ébredt.
- Mi történt, mitől ijedtél meg?
- Semmitől.
- Álmodtál?
- Igen.
- Mit álmodtál?
- Azt, hogy űrhajós voltam és elmentem az összes bolygóra.
- Az összesre?
- Igen. Vagyis az Uránuszra és a Neptunuszra nem, mert azok tiszta jegesek, a Szaturnuszon és a Jupiteren pedig megpróbáltam ugrálni, de nem sikerült, annyira vonzották egymást - természetesen úgy értette, hogy őt vonzották.

Kimentem, hogy hozzak vizet, de mire visszaértem, újra aludt. Kérdeztem, visszaaludt-e, de azt mondta, nem, csak megpróbált tovább álmodni, mert olyan jó volt az álom :-)

2010. december 21., kedd

Az elmúlt hetek

Amíg kint voltam Finnországban, Balázs végig helyes-aranyos volt, Gábornak egy szava nem volt rá. Gondoltam nagy "optimistán", majd ha hazajövök, elromlik... De nem! Azóta is ugyanolyan kiegyensúlyozott! Ünnepi készülődés, várakozás ilyen csendesen nálunk még nem ment.
Összeszedett, odafigyel, vagy ha nem, legalább nagyon próbálkozik, kompromisszumkész, sziporkázik :-)

2010. december 20., hétfő

Találós kérdés

Balázs ma az autóban: "Anya, nyomd be légyszi a négyszázast!"

Vajon mit akart?
(Kis segítség: a suliban a római számokat tanulják :-) )

2010. december 16., csütörtök

Kire ütött ez a gyerek?

8:20,13:54, 19:20 és 22:50, de érdemes az egészet végignézni! :-)

Gyémántseprő

Balázsnak van egy vágya. Egy utolsó tagja van még a Power Miners family-nek, amit nagyon szeretne megkapni. Nem tudjuk a nevét, de tényleg nagyon jópofa, előre-hátra mozog a (fúró-?)fej, ahogy toljuk. Hiába mondtam neki már májusban, aztán szeptemberben, aztán novemberben, hogy nem látok itt kint olyat, nem nyugszik. Most rákérdezett, hogy milyeneket látok, mondtam, hogy csak gyémántseprő van.
- Az is jó lesz, anya, légyszi hozzál nekem gyémántseprőt!
- De Balázs, már van gyémántseprőd, nem hozok mégegyet.
- De nincs.
- Dehogynincs, hát tudom, hogy van!
- Igen, de azt összeépítettük valami mással!
- Ez a lego lényege, most majd szétszedjük és visszaépítjük gyémántseprővé!
- De én nem akarom szétszedni!
- Én pedig nem fogok két egyforma játékot megvenni

Azóta úgy kezeli ezt a gyémántseprő-kérdést, mint
1. tényt,
2. a mi kettőnk nagy titkát.
Bár minden alkalommal elmondom neki, hogy nem, nem fogok gyémántseprőt venni, tudom, hogy nagyon csalódott lesz holnap, amikor rájön, hogy tényleg nem kap egy második ugyanolyan, méregdrága legot. Már most sajnálom, de nem vagyok hajlandó szarul érezni magam emiatt (mégis egy kicsit szar. Nem az, hogy én nem veszem meg neki, hanem hogy ő nem látja be, hogy ez egy irreális hülyeség).

2010. december 14., kedd

Kis bogárkám

Tegnap teljesen le volt törve. Kettest kapott németből és hármast szövegértésből. Ez ugye az a két terület, amiből szerintem nem lenne szabad őt osztályozni. És a német dolgozat előtt direkt felkelt korán, hogy gyakoroljunk... Mégis... Nem buta ő és nem is lusta... Miért nem értik ezt meg az iskolában?
Fel is hívtam ma a logopédust, hogy mi van a szakvéleménnyel, szegény nem győzött szabadkozni, hogy elfelejtette. Még ma megírja és holnapután ideadja.

2010. december 13., hétfő

Balázs telefonos ámokfutása

Megpróbálom összeszedni Balázs eddigi telefonos aranyosságait...
Első nap:

Panni i.K
Panni i.K
Panni i.K
Szeretlek anya
Szeretlek anya
(i.K az az imádlak rövidítése. Hogy miért Panni, passz, de a három sms-t azalatt kaptam, míg sorban álltam a Subway-ben szendvicsért.)
Az első nap termése még a Nagyi 11 nem fogadott hívása is.
Azóta lehiggadt, jött egy ilyen: "Kedves Anya, ne hívj ha iskolában vagyok Zs nénivel. Puszi, szeretlek!!!"
És a telefonhívások, amikkel megmelengeti fázós anyai szívemet. Tegnap én hívtam reggel, Gábor még aludt és tökjót beszélgettünk. Elmondta, hogy az ágyában fekszik és éppen olvasni készült. Ilyen aranyos, hagyja apukáját pihenni.

2010. december 12., vasárnap

Miért nem írtam az elmúlt hetekben

Hosszú lesz, de ez kell ahhoz, hogy átérezzétek, mi sodort engem téboly-közeli állapotba :-)
Hol is kezdjem? November végén írtam. Nemsokkal később elkezdődött a Finnair sztrájkja és nemigen tudtam mással foglalkozni, mint azzal, hogyha csúszik a kiutazás, akkor csúszni fog a hazautazás is és az ünnep erősen a nyakunkon van és rohadtul nem lesz időm semmit vásárolni, nemhogy előkészülni. Aztán 2-án jött egy csúnya vizsgálat, ami előtt napokig nem ehettem normálisan, ez is eléggé elvonta a figyelmemet. És persze a vizsgálat is elvonta eléggé. 3-án szabin voltam és egésznap vásároltam, 4-én szintén kifosztottunk jónéhány boltot. 5-én pihenés, aztán késő éjszakába nyúló csomagolás az útra, aminek elvileg 6-án kellett volna megtörténnie és bár látható volt, hogy nem fog megtörténni, nekem úgy kellett csinálnom, mintha megtörténne, mert ha 9 órakor befejezik a sztrájkot, akkor nekem a 11:35-ös gépen muszáj rajta lennem. A sztrájknak persze nem lett vége, így áttették a foglalást egy kedd délutáni/éjszakai gépre. Innentől kezd a dolog izgalmas lenni.

Merthogy a szombati ámokfutásunk során szert tettünk egy Xbox360-ra, aminek van egy nagyobb (250 GB) verziója is, de a nagyobb verzió az eladó elmondása szerint az egész országban hiánycikk, vegyük csak meg ezt nyugodtan. Megvettük. Hétfőn viszont látom ám, hogy a T karácsonyi ajánlatában a 250GB-os verzió van, néhány extrával, némi hűségidőért cserébe. Najó, akkor kedden vigyük vissza a masinát és vegyük meg a másikat. Kellek hozzá, mert az előfizetés, ami a dolog előfeltétele, az én nevemen van, viszont az akció és a készlet véges, ezért muszáj még az elutazás előtt sort keríteni rá. A mese, amit az első helyen beadtunk az volt, hogy megtudtuk, hogy valaki a családban pont egy ilyennel szeretne meglepni minket és ezért szeretnénk visszahozni. A vevőszolgálatos hölgy nagyon húzta a száját, mert ekkora összeget nem szoktak visszaadni, de szerencsére volt más tétel is a blokkon, ami a jelek szerint meggyőzte őt arról, hogy jófej vevők vagyunk.
Na, ez megvan, menjünk le akkor a mobilosokhoz.
- Jó napot kívánok, a karácsonyi ajánlataik közt találtuk ezt az akciót.
- Igen, van legalább 6 hónapos ADSL előfizetésük?
- Nincs, önöknél csak mobilnetünk van.
- Akkor sajnos nem fog menni, mobilinternettel nem vehető igénybe.
- De mobilnetre is lehet.
- De nem lehet.
- De igen, az volt a hirdetményben.
- Sajnálom, itt nem az van. - és mutat a kinyomtatott lapjaira - Viszontlátásra.
Nem mentünk el, megnéztük a kiállított laptopokon, ott volt a hirdetményben: „Új vagy meglévő havidíjas mobilinternet-előfizetésre külön, az adott konstrukcióhoz kapcsolódó 1 éves hűségnyilatkozat vállalása mellett, legalább 6 hónapja előfizetők számára”
Visszamentünk a nőhöz, hogy szembesítsük a hirdetménnyel, erre kegyeskedett felhívni a „háttércsapatot”, akikkel jó 10 percet beszélt és akik minden bizonnyal azt mondták neki, hogy mehet mobilnettel a dolog, mert elkezdte kitöltögetni a dolgokat. Itt jött a következő két akadály: 1. nincs még 6 hónapja mobilinternet előfizetésem (tényleg, 2,5 éve van...), 2. ja, de tényleg, csak most írtam rá alá hűségidőt (egy kedvezmény miatt), szóval már van meglévő hűségnyilatkozatom, ezt így nem lehet.
- A kollégájuk azt mondta telefonon, hogy ez nem akadály, meglévő hűségnyilatkozattal is meg lehet kötni a szerződést.
- De nem lehet.
- De igen.
Itt már nem mert elzavarni minket, okosan egyből telefonált, megint jó 10 percet. Persze úgy volt, ahogy mondtuk. Tölti tovább a formot a gépén, egyszercsak irtózatosan elakad, odasereglenek hárman is, megy a fejvakarás, közben már 14:30, 3-ra akartam visszaérni, 4-kor akartam indulni a géphez. És akkor megtörtént az, amit komolyan még tőlük sem vártam volna: 40 perc pöcsölés, lepattintás, utánanézés és bénázás után közli a csaj, hogy „ne haragudjatok, de mi nem vagyunk kiemelt értékesítési pont, így mi nem értékesíthetjük ezt a csomagot”. Baszki, nem azzal kezdi, hogy megnézi, értékesítheti-e, hanem inkább minden létező módon blamálja magát és csak ezután jön ki az aduásszal. Pedig kezdhette volna ezzel is és akkor nem raboljuk egymás idejét. Kérdem tőle, webshopban megrendelhető-e. Á, az nem jó, ott csak egyösszegű kifizetéssel rendelhető (érdekes, 1,5 hete rendeltem a webshopjukon részletfizetéssel, de az előző 40 perc ellenére hittem benne, hogy ők tudják jobban...), menjetek az Aréna Plázába. Hatalmas megkönnyebbüléssel elköszön, mondván, már szólt nekik és ott már szeretettel várnak minket.
Oké, Aréna Pláza. 14:50-re értünk oda, hívtak, elmondtuk, mi van, oké, adjak személyit, lakcímkártyát. Van egy kis gond. Náluk csak egyösszegű kifizetéssel tudom megvenni, a Webshopban van mód részletfizetésre. És akkor itt bennem elszakadt valami és nem túl kulturált formában szegény nőre borítottam mindent: „Na idefigyeljen, azzal küldtek ide, hogy itt tudjuk megvenni részletfizetéssel, gondolja, hogy önszántamból választottam ezt? A másik helyen külön rákérdeztem a webshopra, két kattintás lett volna és fel sem kell kelnem a gép mellől, de nem, szerintük, a maga kollégái szerint az nem jó, utazzam inkább végig fél Budapestet, erre maga most azt mondja, hogy webshopban kéne megvenni??? Nekem 5-re kint kell lennem a gépemnél és 2 hétig külföldön leszek, úgyhogy MOST KELL MEGVENNEM ezt a cuccot!”
Szegény egy szót sem szólt, eltűnt egy helyiségben, 2 perc múlva előjött a masinával a hóna alatt, került részletfizetéses papír is (mégiscsak) és csak azért tartott a dolog 10 percig, mert sokszor kértem tõle bocsánatot az üvöltözésemért.

Kedd délután 3 órát írtunk ekkor, végül csak visszaértem a dolgozóba, onnan pedig ki a reptérre, ahol még ki kellett váltanom a jegyemet, mert valamiért nem tudtak elektronikusan átbookolni a másik járatra, úgyhogy igazi retro papírjeggyel utaztam. A check-in simán ment, mondtam viccesen, hogy megvárom, amíg a csomagom eltűnik, csak akkor hiszem el, hogy tényleg feladták, mert mindig elvész valahol és csak másnap kapom meg. A biztonsági ellenőrzéshez kb 40 percet álltunk sorba, valami iszonyat lassú tempóban haladt a sor, de csak átértünk szerencsésen. A MALÉV ismét kényeztetett: 1 db mini zsömlét adtak, lehetett választani a sajtos és a sonkás közül, sonkásat kértem és hozzá bort, hát arra nem volt panaszom, sem a mennyiségre, sem a minőségre; 2 dl szekszárdi száraz vörösbor került a kempingpohárba. A helsinki reptér, ami Európa egyik legnagyobb ázsiai transzfer reptere, most olyan kihalt volt, hogy az szinte ijesztő. A táblákon csupa CANCELLED felirat, a felsorolt kb 100 járat közül kb 20 indult, a többi többórás késéssel vagy egyáltalán nem.
Valahogy elütöttük az időt éjfélig, akkor indult a csatlakozás. Fél1-ig álltunk a csövön, mert vártunk 2 utas poggyászára. Gondoltam is magamban, hogy ezek legalább figyelnek a csomagokra, ez megnyugtató. Megérkeztünk Ouluba, a poggyászra várakozás gyötrelmeit nem ecsetelem, lényeg a lényeg, kb 20 utas poggyásza nem volt meg, lehet tippelni, hogy mi öten köztük voltunk-e. Viszont mivel éjjel fél2 volt, senki nem volt a reptéren, egyszem ügyeletest kivéve, aki elmondta, mit kell kitöltenünk és hova kell bedobnunk. Az AVIS kiadta másnak a lefoglalt bérelt autónkat, úgyhogy 2 db taxival érkeztünk a szállodába, poggyász nélkül (persze kézipoggyász volt, de abba túl sokminden nem fér bele, jónéhány dolog pedig eleve nem utazhat a fedélzeten).
Kőkemény 4 óra alvás után felkeltünk, mert munka van, de előtte még fel akartuk venni a csomagot, ami mostanra már biztos ideért, így szokott lenni. Csomag nuku, irány a munka, délután egy pillantás a recepciós pult mögé, poggyász sehol, éljen. Én ezzel a lendülettel le is feküdtem aludni, 12 óra alvás mondhatni, rendbe tett. Másnap tudtam meg, hogy három ember poggyásza már meg is érkezett, ez 60%, tökjó, kár, hogy én a maradék negyvenben vagyok. Aznap már elkezdtem finoman érdeklődni, hogy ilyenkor mi a fene van, mert 1 db pulcsim van még, hajat is kell mosni, meg ilyenek. Á, biztos megjön a csomagom. Hát nem jött meg, úgyhogy délután eszközöltem egy visszafogott bevásárlást. Nem akartam kitolni a légitársasággal, nem az Esprit boltba mentem, hanem a H&M-be, ahol látom ám, hogy nincs kitéve az AmEx kártya az elfogadottak közé, ezért direkt rákérdeztem: elfogadnak American Express-t? Persze. Ebben a tudatban szedtem össze a szükségesnek ítélt darabokat: felső, fehérnemű, kesztyű. A pénztárnál kiderült, hogy sajnos mégsem tudják elfogadni, rosszul mondták az előbb. Oké, lássuk, mennyi zsé van a saját kártyáimon: Visa Classic: minden beszedési megbízás teljesült, az a pénz, amit várok viszont még nem érkezett meg, ötezer Ft az egyenleg. Oké, nézzük a Maestro-t. Hopp, ezt csak Gábor tudja. Meetingen van, kinyom. Sms: SOS kell tudnom, hogy mennyi pénz van ezen és ezen a számlán (csak hiteltörlesztésre használjuk, tehát vélhetően nem sok, de hátha mégis). Legkorábban 15 perc múlva tudja megnézni. OK, addig nézzünk szét máshol. Hát néztem, méghozzá jó nagyokat. Míg a H&M-ben 3 db tanga 9,90,-, addig az utca túloldalán a Stockmann-ban 1 db tanga 19,90,-. Persze, tudom, a márka. Nekem most, vészhelyzet lévén összvissz két elvárásom van: pamut legyen és csinos. Az, hogy kényelmes-e, úgysem derül ki az üzletben. Megmaradtam hát a nézelődés szintjén, nem volt pofám ennyit kiadni egy darab rongyért, akkor sem, ha lézervágásos technológiával csináltak neki láthatatlan széleket. Diszkrét érdeklődés Gábornál az egyenleg felől, mindjárt megnézi, türelem. Najó, addig megveszem a sampont, aztán vissza a szállodába, mert hasogat a fejem és éhes vagyok. Közben befut az info: hatezer Ft van a másikon. Oké, akkor számoljunk: a Visaval megveszem a fehérneműket és a kesztyűt, a Maestroval a felsőt. Összeszedtem megint a cuccokat, odaértem végre a pénztárhoz, nyújtom a kártyát a hatalmas összegű vásárláshoz... Ja, ez nem chip-kártya? Akkor ID card kell. Fasza, most hagytam mindent a szállodában. Valami csak van nálam... Igen, 3 másik kártya, mind ugyanarra a névre. Az kevés, nekik fényképes ID card kell. Rohanás vissza a szállodába, aztán megint vissza a boltba: személyi, jogsi, útlevél, tessék választani. Siker, nálam az első adag ruha. Jöjjön a következő. Kártya lehúz... mégegyszer lehúz... még hatszor, semmi. Nem érti, miért nem működik, Maestro, ezt el szokta fogadni a gép... Hát akkor ennyi. Na, ez így nem jó, a felsőre nagyobb szükségem van, akkor cseréljük ki a két tételt, összegre ugyanannyi. Oké, semmi akadálya. Új tétel, új blokk, rohanás a szállodába pihenni. Lefekvés előtt egy gyors pillantás a blokkra, végösszeg: 0,00,-. Hát ezen jót fog röhögni a légitársaság, ez így nem maradhat. Másnap délután első dolgom volt, hogy visszasunnyogtam, nem-e lehetne-e, hogy valamit csináljanak, mert értem én, hogy nekik könyvelési szempontból ez így okés, de én ezt el fogom számoltatni és ez így, nullás végösszeggel minden, csak nem jó. De, persze, megoldják. Két mozdulat és nőtt rendes blokkom. Hálából (és mivel közben nőtt pénz is a kártyámra) megvettem az előző nap otthagyott cuccokat is és mivel ekkor már 3 napja voltam itt, a csomag pedig még mindig sehol, muszáj volt nadrágot is vennem. Akkor már nagyon aggódtam, hogy végleg eltűnik a csomagom, benne a jó kis ruháimmal!
De nem így lett; ma délben, 4,5 nap után végre utolért engem az eltévedt poggyászom, jéghidegen, épen és hiánytalanul, én pedig örülök, nagyon-nagyon örülök, mostmár feszültség is alig van bennem (néhány beszerzésre váró ajándék miatt), úgyhogy innentől már fogok írni, azt hiszem :-)

2010. december 11., szombat

Érzelgős

Balázs ma felhívott a saját telefonjáról. Igen, van neki, vasárnap kapta meg, persze ez még nem álmai telefonja, azt majd a karácsonyfa alatt fogja megtalálni. De van már saját száma, telefon pedig van egy pár elfekvőben, (el)használtunk párat az elmúlt 10 évben. De maradjunk a témánál. Épp reggeliztem a kollégákkal, amikor láttam, hogy ő hív.
- Szia kicsim!
- Szia anya - suttogva beszélt -, pssssszt!
- Mi az, apa még alszik?
- Igen, úgyhogy ne hangoskodj!
- Cica, én hangoskodhatok, engem nem hall, te ne hangoskodj!
- Jó, várj egy kicsit! - itt véletlenül holdra tett, így kinyomtam, egyszerűbb még neki újrahívni, mint visszavenni a hívást. Pár perc múlva folytattuk.
- Halló, na itt vagy?
- Igen, anya, figyelj...
- Mondjad!
- Azt szeretném kérdezni, hogy... anya... mikor jössz haza?
- Hát, egy hét múlva már otthon leszek!
- Jó, de pontosan mikor? Hány nap?
- Még hat nap.
- Az melyik nap lesz?
- Péntek.
- Oké, csak ezt akartam. Szeretlek! Puszi!
- Puszi!

Azóta, ahányszor eszembe jut, elmosolyodom. Elképzelem, ahogy próbálja elütni az időt, anélkül, hogy Gábort felkeltené. Bár már egyedül is tudja kezelni a riasztót, nem meri, csak mikor ott vagyunk. A riasztó pedig éjszakára mindig be van kapcsolva, így kénytelen az emeleten tobzódni. És akkor eszébe jut, hogy van neki egy telefonja, amin egyelőre csak két szám van engedélyezve (vasárnap, amikor megkapta, 6 sms-t küldött nekem és tizenegyszer hívta fel anyukámat, ezért eszközöltünk néhány korlátozást...), Gáboré és az enyém, Apa ugye alszik, hát akkor hívjuk fel Anyát. És talán nem is tudja, milyen jó kis napot intézett nekem ezzel a hívással :-) Még az sem tudja elrontani, hogy a szállodában nincs net, úgyhogy jó eséllyel ma nem is kerül ki ez a poszt. Végül csak kikerült, kaptam új kódot.

2010. december 9., csütörtök

Havazás

Nem azért nem írok, mert nincs miről, hanem mert nincs időm.
Talán egyszer majd leírom az elmúlt pár nap történéseit, bár abszolút nem idevaló, de megér egy posztot, komolyan.
Balázs aranyos, ügyes, hisztis, érzékeny, jófiú. Ebben a sorrendben. Vagy fordítva.