2010. szeptember 8., szerda

Újra, vidámabban

Naszóval.
Elkezdődött a suli és ahogy eddig is, most is vannak jó napok és rossz napok. Ez nem is baj, egészen addig, amíg Balázs nem mondja azt a rosszakról is, hogy jók voltak. Történt, hogy múlthét csütörtökön azzal jött haza a suliból, hogy "anya, képzeld, ma egyszer sem kellett rám szólni!", és mondta mindezt magától, minden kérdést megelőzve, lelkesen, csillogó szemmel, magyarul: hihetően.
Pénteken még baglyot is kapott! A lebukás akkor jött, amikor azt mondta:
- Anya, ma tttényleg nagyon jól viselkedtem!!!
- Miért, akkor tegnap mégsem...?
- Anya, be kell vallanom, hogy nem, tegnap nagyon sokszor szóltak rám, de ma egyszer sem!!!
- Dehát Balázs, akkor tegnap miért mondtad, hogy nem kellett rád szólni?
- Azt akartam, hogy büszkék legyetek rám...
Olyan kis drága, hát nem érzi, nem mondjuk neki elégszer, hogy milyen büszkék vagyunk rá?

Elmentünk még aznap rollerezni, útközben összefutottunk B-ékkal (osztálytárs), akik biciklivel voltak. Balázs is beállt a csapatba, de rollerrel nagyon nehéz a bicajosok tempóját tartani. Kérdeztem, nincs-e kedve neki is inkább bicajozni, nem volt. Kérdezte B is, na, akkor már volt. Egy éve nem ült a biciklin, akkor kapta meg vadiújan és mivel akkor még a legalacsonyabb állás is egy ici-picit magas volt neki (24-es bicaj), egyszer elesett vele és azóta nem volt hajlandó ráülni.
Nade pénteken! Ráült, lecsekkolta, hogy tud-e még biciklizni, örült egy sort, hogy igen, aztán szó nélkül eltűnt a banda, egy ideig kerestem őket, aztán hazamentem (mindez a háztól 50 méterre volt, lakóövezetben). Jó 20 perc múlva hallottam megint az üvöltözést kintről: megjöttek a fiúk. Épp indultam ki Balázsért, mikor jött be a kapun és elmesélte, hogy sajnos nekiment egy villanyoszlopnak. Mivel mind a négy végtagja a helyén volt és a feje is úgy nézett ki, ahogy kell, feltettem a tőlem akkor elvárható legértelmesebb kérdést: a bicikli rendben van? Hát... anya, ne haragudj, de... kicsit szétesett... a csengő. Basszus, kit érdekel a 260 forintos csengő :-)
Ez a kis baleset kevés volt ahhoz, hogy elvegye Balázs kedvét, tovább őrjöngtek, összetörtek egy üveget, aztán fel is söpörték, ezután pedig szépen elindultunk haza. Persze B-ékkal muszáj volt kipróbálni egy frissen leaszfaltozott utat, de ezután már tényleg ment ki-ki a dolgára. Balázs a bicajjal kb ötször olyan gyorsan megy, mint én gyalog, így ment néhány kört anya-kapu viszonylatban, mire én kettőt léptem.
A sokadik ilyen körnél történt. Jött egy autó az én hátam mögül, nagyon lassan, mert az utca tele volt gyerekekkel. Balázs közben jött ki a zsákutcánkból, szépen megállt, aztán gondolta, eljön felém az autó mellett, elfér azon a másfél méteren az autó és az út széle között. Csakhogy ránézett az autóra, hogy nehogy nekimenjen és ezzel a lendülettel neki is ment a hátsó ajtó magasságában, kormány befordult, Balázs át a bicikli fölött, végül hassal a kormányon landolt és nem voltam biztos benne, hogy az álla nem az úttestről pattant vissza (szerencsére nem).
Lett egyből nagy riadalom, Balázs egyből felkelt és sikítva üvöltött, hogy "anya, a hólyagom, beleállt a kormány a hólyagomba!!!", erre azért megindult a pulzusom felfelé nekem is, közben kiszállt a kocsi sofőrje, egy sokktól remegő fiatal nő, akinek egyből mondtam, hogy mi vagyunk a hibásak és adok majd betétlapot, közben Balázst és a bicajt kitettem az út szélére, ő üvöltött, hol azért, mert nagyon fáj, hol azért, mert miért mondom én a néninek, hogy mi vagyunk a hibásak, amikor a néni ELÜTÖTTE őt. Közben a nő nem mert elmenni, próbáltam nem sírva mondani neki, hogy itt lakunk 6 méterre és van autónk, ha baj van, el tudom vinni Balázst az ügyeletre. Balázs is sokkot kaphatott, mert miközben vittem be ölben, remegett az egész teste. Bent a házban még néhányszor számonkérte, hogy miért mondtam azt, hogy ő a hibás, akkor, az ő akkori idegállapotában felesleges lett volna elmagyaráznom, hogy egy balesetnél vétkes és vétlen fél van és ennek a szónak súlyos vonzatai vannak, főleg ha az egyik fél egy bicikliző gyerek. Végigfektettem az ágyon, megnyomkodtam mindenét, egyben volt, nem fájt a pocakja és már ment is volna vissza biciklizni (a bicajt a szomszéd kisfiú hozta be nekünk, aki az anyukájával épp akkor ért haza). Azt hiszem, ezen a ponton kezdtem megnyugodni. 10 percig pihiztünk, utána elküldtem pisilni, nem volt véres, megnyugodtunk.
Közben beesett Gábor, én stresszoldásként összedobtam egy palacsintatésztát, közben dióhéjban elmeséltem neki, hogy mi történt, aztán elindultunk megkeresni az autót. Találtunk egy színre és típusra ugyanolyat, de annak nem volt az oldala meghúzva. Becsöngettünk, már jött is a nő ijedten. Mikor mondtuk, hogy betétlapot hoztunk, megnyugtatott, hogy csak a gumi hagyott fekete csíkot az autón és már lemosta. Balázs eközben a rolleren száguldott, úgyhogy mindenki megnyugodhatott a másik szeme fényének épsége felől. Otthon betoltuk a megérdemelt palacsintánkat és Balázs köszöni szépen, azóta is vígan biciklizik.

Nincsenek megjegyzések: