2010. április 26., hétfő

Bolond lyukból...

Szombaton átjött a szomszéd, hogy megbeszéljük a pösti leányok kerti bénázásait, úgymint ültetés, metszés és társai. Szóba kerültek a nemrég elültetett facsemeték, amiket Gábor egyszerűen csak mamutfenyőnek becéz.
Balázs el is dicsekedett velük:
- Nézd, apa ültetett... hogy hívják azt, anya, mamutfa vagymi?
Sajnos Balázs előtt nem lehet csak úgy bármivel poénkodni, mert nem (mindig) érzi az átmenetet a vicc és a valóság között és hibásan tanulja meg a dolgokat. Kíváncsi vagyok, mikor fogja megtanulni, hogy azok ott kinn nem mamutfenyők, hanem hársfák és hány kellemetlen helyzet adódik még addig ebből a kis félreértésből :-)

Beszédészlelésnél maradva, alakul a szókincse és egyre ügyesebben és konzisztensebben pakolja egymás után a szavakat, hála a rendszeres logopédiai gyakorlatoknak. Valamelyik nap az izlandi vulkán kitöréséről beszélgettünk és mondtam neki, hogy kaptam e-mailben nagyon jó képeket a vulkánról és milyen sok villám volt a kitöréskor. Erre ő egyből visszakérdezett:
- De anya, mi köze a vulkánkitörésnek a villámhoz?
Ez egy egyszerű kérdés, de nem neki. Ezt a kérdést pár hónapja képtelen lett volna így feltenni, most meg simán :-)

2010. április 23., péntek

Elkiabáltam?

Tegnap rossz napja volt Balázsnak.
Már a suliban láttam, hogy valami nem oké, de amikor rákérdeztem, azt mondta, minden rendben, csak kilukadt a matek könyvben az egyik lap (a sok radírozás...). Nem szeretem ilyenkor feszegetni a témát, majd úgyis elmondja, ha akarja. De az látszott, hogy valami nem kerek. A logopédusig még minden rendben volt, 10 perccel előbb odaértünk, így a napköziből megmaradt a házit is volt időnk befejezni.
Otthon megbeszéltük, hogy hurrá, semmi dolgunk, átöltözünk, aztán ő játszik, én pedig palacsintát sütök. Még sehol nem tartottam a palacsintával, amikor hallottam az üvöltözést és a csapkodást fentről. Szaladok fel, látom, a kedvenc PM legója darabokra van esve. Ajjaj, nem lego építést terveztem mára... Próbáltam nyugtatgatni, semmi baj, összeépítjük, gyorsan meglesz, de addigra már valami nagyon elszakadt benne, mert rám nézett remegő szájjal, könnyes szemmel és elborult arccal, aztán végigment a szobán és mindent lego építményt módszeresen apró darabokra rúgott. Kértem, hogy ne csinálja, mert ennyit már nem lehet visszaépíteni, de közben sejtettem, hogy innen már nincs visszaút, most mindent le fog rombolni.
Sajnos igazam lett, még a dobozokba is belerúgott és az sem érdekelte, hogy ez fáj neki, rombolt, tört-zúzott tovább. Amikor megpróbáltam hozzászólni, voltam én minden, csak kedves anyucika nem, úgyhogy jobbnak láttam lemenni, hátha egyedül könnyebben megnyugszik. Lentről hallottam, ahogy abbahagyja a rúgdosást és gondolom, végignézett a művén, mert egyszercsak elkezdett keservesen zokogni. Egy ideig a szobájában bömbölt, aztán lejött utánam, beült az étkezőasztal alá és ott zokogott teli torokból. Amikor Gábor hazajött, még mindig zokogott. Nagynehezen, több mint félórás sírdogálás után úgy-ahogy megnyugodott és felmentek Gáborral restaurálni.
10 perccel később lejött, hogy megmutassa, milyen szépen megnyugodott (kis dagadt, könnyes szemei, nagyon megsajnáltam), aztán felment és pár perc múlva újra üvöltött és megint jött a zokogás. 8 óra volt, mire megnyugodott, akkor tudott nekiállni vacsorázni. A palacsinta helyrebillentette a lelkét, ezután már nem volt issue, sőt, Gábor enyhe közreműködésével összeépített egy vadiúj lánctalpas járművet. Mikor megláttam, komolyan nem hittem a szememnek: megtervezte, megépítette és működik! Amikor látta, hogy mennyire tetszik, nem bírta abbahagyni a mosolygást. Nagyon-nagyon büszke volt magára és arra, hogy mi ilyen büszkék vagyunk rá. Úgy mosolygott, mint a vadalma. Megemlítettem neki, hogy sok ilyet kéne építenie, lefényképeznénk mindet, adnánk neki neveket és csinálnánk egy Lego Katalógus Home Edition-t. Ez annyira megtetszett neki, hogy mégjobban mosolygott; a szája szélét már simán fel lehetett volna akasztani a fülére, mint egy szemüveg szárát. Úgy aludt el, hogy fogta a művét. Szerintem még alvás közben is mosolygott. A katalógus első tagjának a neve pedig: Szörnymorzsoló(R) :-)

2010. április 22., csütörtök

Pszichiátria

A tegnapi kontrollon nem sokminden történt, felírták az újabb adag gyógyszert, beszámoltunk a fejleményekről, elmondtuk az aggályainkat (a 25 mg-nál is volt látványos javulás, amit még látványosabb visszaesés követett, illetve az anyagi lehetőségeink határaihoz közeledünk). Tartsunk ki, a nemzetközi kutatások eredményei azt mutatják, hogy a Strattera akár 1-1,5 év után elhagyható. Úgy legyen.
A dokit kérdeztük a szülő tréningről, persze továbbra sincs semmi és nem is lesz, de azt hangsúlyozta, hogy mindig legyen visszajelzés, de próbáljuk meg késleltetni a dicséretet, hogy kialakuljanak az időbeni fogalmai. A 70 napos Lego példát nagyon erősnek találta, szerinte elveszti a lelkesedését addig. A mellékelt ábra nem ezt mutatja :-) Majd kiderül!
Délután volt hiszti a házi miatt, de utána gyorsan megnyugodott Balázs. Rájöttem, hogy változtak a hisztizési szokásai, eddig ha próbáltam nyugodt maradni és nagyon kitartóan őt is megnyugtatni, az általában segített. Most egyre inkább azt látom, hogy muszáj robbannia, viszont utána ha 5-10 percre egyedül hagyom, akkor nagyon szépen lenyugszik, megbeszéljük, hogy még mindig szeretjük egymást és csináljuk tovább amit elkezdtünk. Valahol jobb ez így, nem frusztrálom sem őt, sem magamat azzal, hogy miközben majd szétveti az ideg, én a hátát simizve duruzsolok a fülébe és úgy csinálok, mintha  marha nyugodt lennék. És így, hogy hagyom robbanni, hamarabb le is cseng az egész.

2010. április 21., szerda

Velem is türelmes

Tegnapelőtt is és tegnap is a suliból egyből az orvoshoz mentünk a vesém miatt. Balázs máskor erőteljesen nyíg, ha nem úgy történnek a dolgok, ahogy ő eltervezte, de most nem kellett különösebb rábeszélés. A rossz hírek után kicsit letörve mentünk haza, ezért Balázs úgy döntött, hogy autótologatás helyett leül a kanapéra olvasni, én pedig feküdjek az ölébe és ő olvasás közben simizi a fejemet. Hát nem egy angyal?
(Ugyanez a gyerek félórával később lila fejjel üvöltve nevezett tapló bunkónak, mert meg kellett csinálnunk a napi logopédia gyakorlatot - amivel egyébként nagyon jól halad és hallható eredménye is van a gyakorlásnak.)

Türelem

Balázs kinézett egy játékot. Perszehogy a Power Miners gyűjteményének egy újabb leendő darabját. Potom 28ezer Ft-os készlet, ami Parancsnoki torony névre hallgat. Hetek óta ez van a gondolatai középpontjában, sokszor előveszi a katalógust, kinyitja, nézi a tornyot és álmodozik. Mikor észreveszi, hogy figyeljük, elkezdi mesélni:
- Nézzétek, ez 44 cm magas és ez itt felnyitható és ehhez is van nagy kőszörny! És tudjátok, hány fogaskerék van itt? HÉÉÉT!
Tudja, hogy 28ezer Ft rengeteg pénz és a következő esemény a Karácsony lesz, de nagyon-nagyon vágyik rá. Bedobtuk az egyetlen, általunk elképzelhetőnek tartott ötletet:
Az egyik boltban akciós, 20ezer ft-ért meg lehet kapni. A naponta megvett desszert (XXL méretű vaníliás krémtúró) kb 140,- Ft. Ahhoz, hogy összejöjjön a pénz az áhított Lego-ra, 140 napon keresztül le kéne mondania a napi desszertről. Mivel 140 nap rengeteg, megkapja a Legot 70 nap után és további 70 napig megy a megvonás.
Biztosak voltunk benne, hogy ebből dühroham lesz, de nem! Belement! Nem mondom, hogy az első napok nem voltak nehezek, mert folyton tologatta a 70 napot, csak hogy aznap még kaphasson desszertet, de mostmár egész jól haladunk. Olyannyira, hogy anyukámnál nem mert kakaót inni, mert akkor egy nappal többet kell várni (pedig elmagyaráztuk neki, hogy ez most nem az édességről szól - egyébként dehogynem :-) -, hanem a pénzről, tehát ha a suliban kakaóscsiga az uzsonna, vagy anyukám megkínálja, akkor azt ér elfogadni. Úgyhogy haladunk a 70 napos cél felé, a naptárban bejelöltük a céldátumokat és eddig nagyon lelkes a fiatalúr.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy mi közben már megvettük és jóóól eldugtuk a legot, az akció és a készlet véges volta miatt.

2010. április 20., kedd

Aktív hétvége

Nagyon jó kis hétvége van mögöttünk, igaz, pihenni nem sokat tudtunk, de szép idő volt, voltunk levegőn is, moziban is.
Szombaton megint felmosott, én pedig cserébe rendet csináltam a szobájában. Vasárnap a hímek elkísértek a Vivicittá-ra, ahol 6,4 km-en megpróbáltam egy végső, megsemmisítő csapást mérni a félúton elakadt vesekövemre. Mission failed. A futás megvolt, a vesekő maradt. Viszont legalább mozogni sem bírok az izomláztól. Amíg én futottam, Balázs felváltva ugrált a 4 ugrálóvár valamelyikében. Egy apró szösszenet tőle, amiből nagyjából el tudom képzelni, miket művelt:
- Képzeld anya, egyszer ugrottam egy akkorát, hogy a szívbajt hoztam magamra!
Délután megnéztük az így neveld a sárkányodat c. nagyon aranyos és meglepően normális filmet.
Tegnap is - mostanában ez kezd általánossá válni - majdnem minden házija kész volt. A maradékot pikk-pakk megcsinálta, aztán kiment a játszóra képregényt olvasni. Én közben tettem-vettem, egyszercsak mondom, csak megnézem már, olyan csendben van ez a gyerek. Kinéztem a fenti teraszról, valóban ott ült a játszója emeletén és olvasott. De nem akárhogy! Valahogy felvitt egy széket a játszóra és mikor elkezdtem aggódni, hogy nehogy leessen onnan székestül, megmutatta, hogy direkt olyan pozícióba tette, hogy hátulról ki van támasztva, így nem tud leesni. Fogalmam sincs, hogy vitte fel, nem egy kis székről van szó, igaz, összecsukható, de biztos, hogy nem csukta össze, mert nem tudja, hogy kell. És egyszer sem hívott oda, hogy segítsek.

Update Gábortól: Csak annyi comment, hogy igenis összecsukta a széket, úgy tette fel a mászókára.
Elmesélte, hogy próbálta először simán, de nem fért fel, úgyhogy összecsukta és a falmászós oldalról feltette és megint kinyitotta.
Nem elveszett gyerek :-)

2010. április 15., csütörtök

Sziporka

Tegnap, suliból kifele jövet:
- Anya, holnap majd hozzuk el azt a nehéz kutyát!
- Morzsát?
- Igen. Nem németre kell, hanem megbeszéltük Zs-val, a csajommal, hogy mind a ketten viszünk be kutyát.
- Nahát, van csajod?
- Igen, a napköziben. Ő a napközis csajom. Ő ma is hozott kutyát, nagyon aranyos és nagyon szőrös a lába. Nem a Zs-nak, hanem a kutyának.
Este Gábornak is eldicsekedett, hogy visz kutyát az elsős csajának (napközi második felében, leckeírás után az 1-2 osztály össze van vonva).
Aztán még hosszasan tanulmányozta Morzsa kutyát, akit 5 hónapos korában kapott Nagyitól keresztelője alkalmából (akkor még a kutya volt a nagyobb), egyszercsak észrevette a kutyus bal hátsó felére varrt kis gombszerű műanyag márkajelzést, onnantól azzal fárasztott, hogy Morzsa kutyának kezd kijönni a veseköve és vegyek róla példát.

2010. április 14., szerda

Pihenés

Nagyon jó napjaink vannak, tudom, erről is illik megemlékezni, mert egyelőre eseményszámba mennyek az ilyen időszakok. Aranyos, kompromisszumkész, a házija szinte mindig készen van, vagy ha nem, otthon minden zokszó nélkül megcsinálja.
A suliban nem ilyen jó a helyzet, na nem is rossz, inkább ingadozó. El van fáradva, folyton azt kérdezgeti, mikor lesz már vakáció. Talán érdemes lenne egy hetet kivenni és elhúzni valahova, csak úgy, spontán... Semmi különös gond nincsen, mert németből pl nagyon jól sikerült a dolgozata, de tegnap hozott nyelvtanból egy egyest. A nyelvtan az, amivel soha nem volt gondja, soha-soha, ezért eléggé meg voltam döbbenve. Kiderült, azért kapott egyest, mert a dolgozatírás helyett ő a többieket szórakoztatta, így egyetlen büdös szót nem írt le. Hát, úgy kell neki.
Továbbra is tartja magát ahhoz a jó szokásához, hogy egyszercsak minden előzmény nélkül felmossa a földszintet vagy az emeletet (ez azért nem kis teljesítmény, 60-60 nm-t dúdolgatva felmosni). A tegnapi naphoz pedig újabb strigulát húzhatok; elértünk egy újabb mérföldkövet. Koraeste muszáj volt bemenekülnöm a zuhany alá, enyhítendő a vesekövem vándorlása okozta kínokat. A zuhany alól hallottam, hogy éktelen csapkodás és üvöltés zajlik odakinn, de kimenni értelemszerűen nem tudtam. Mikor végeztem, kimentem, minta misem történt volna, Balázs pedig a nappaliban játszott, mintha misem történt volna.
- Minden oké?
- Igen.
- Mit csinálsz?
- Elrendeztem ezeket a Power Miners-eket.
- Mintha valami kiabálást hallottam volna...
- Igen, mert szétesett az egyik.
- És mostmár nincs semmi baj?
- Nincs, összeépítettem, nézd meg!
- Sírtál is?
- Nem.
- De mintha könnyes lenne a szemed...
- Tudom, de nincsen semmi baj.
Szóval sikerült egyedül megnyugodnia és miután ezt megtette, megoldotta a problémát :-) Nem rángatott ki a zuhany alól, nem jött be üvöltve, hogy "anya, miért nem segítesz?", hanem megnyugodott és összeépítette a szétesett legot. És ez nagy dolog :-)

2010. április 8., csütörtök

Újra suli

Sajnos vége a jó kis tavaszi szünetnek, újra iskola. Balázst ez nem viselte meg túlzottan, a napköziben tanult egy Gyurcsányos-Fideszes locsolóverset és megcsinálta az összes háziját, két szorgalmi maradt csak otthonra.
Én még suli előtt útba ejtettem egy kertészetet és beszereztem egy bimbókkal teli orgonát. Balázsnak nagyon tetszett, de elültetni persze nem akarta engedni.
A házit 5 perc alatt megcsinálta, aminek nagyon örültem, de annak méginkább, hogy mostmár teljesen természetesnek veszi, hogy a szorgalmi is a házi része, nem is kérdés, hogy megcsinálja-e. A figyelmére jellemző, hogy házi után megkérte, hadd nézze meg a Power Miners animációkat a lego.com-on, én pedig mondtam neki, hogy OK, amíg ő nézi, én csak kiültetném az orgonát meg a rózsát is. Lelkes bólogatás. De, mondom, nem leszek a házban, kint leszek a kapu előtt, jó? Jó. Akkor most megyek, ha szeretnél valamit, hiába kiabálsz, nem fogom hallani, ki kell jönnöd, jó? Jó. A második luk felénél jártam, amikor hallottam, hogy nyitja az ajtót és jött is egyből számonkérni: Anya, megbeszéltük az autóban, hogy nem ülteted el az orgonát!
Este ugyanez megismétlődött: vacsorához készülődtünk, kért hozzá teát is, és azt beszéltük meg, hogyha megette az egyik szendvicset, akkor készítek teát (néhányszor már belefutottunk a "degeszre iszom magam, aztán nem vagyok éhes" csapdába). Láttam, hogy lassan elfogy a szendvics, mondtam, hogy akkor én most megyek teát készíteni és felálltam. 3 lépést tettem meg, már nyúltam a teáért és társaiért, amikor Balázs felébredt: Anya, nem készítesz teát? Megígérted, hogy fogok kapni!

2010. április 7., szerda

Megtaláltam...

...a tegnapelőtti gyűlölködő levelet:
"igazgatói!

Kedves Dolgozók!
anyát zárják börtönbe és 99 év-ig haggyák ott
:( = Utálak!"

A történethez hozzátartozik, hogy később kaptam egy kedvesebb hangvételűt is:
"anya tudod jól hogy szeretlek, de azért még javítanod kell a viselkedéseden és mindig legyél ilyen hejes helyes.
:) szeretlek
p. anya Balázs"

2010. április 6., kedd

Telefon

- Hahó!
- Szia anya...
- Szia, mi újság?
- Anya...
- Tessék...
- Ööö, eldiktálod nekem, hogy hogy kell ööö csokiszökőkutat készíteni?
- Csokiszökőkutat akarsz csinálni?
- Igen.
- Oké, diktálom.
- Jó, én pedig átadom apának a szót. Apaaaa!
- Balázs... Balázs, én azt szeretném, ha neked diktálhatnám.
- Dehát én nem tudok egy ujjal írni, csak ha tartod a papírt!
- Hát hangosítsátok ki a telefont!
- Jó, az jó lesz!
[Hozzávalók és mártogatós gyümölcsök lediktálása]
- Köszi anya, akkor most megebédelünk és utána elmegyünk bevásárolni.
- Oké! Milyen lett a fű?
- Nagyon jó! De ööö anya, apa nem lenyírta, hanem gyeplapította!
- Jólvan, örülök neki, hogy szép lett.
- Letegyem vagy adjam apát?
- Tegyél inkább most le, dolgom van, majd később beszélek apával.
- Oké, szia!
- Szia.

2010. április 5., hétfő

Tavaszi szünet II

Azért jó dolgok is történtek-történnek, csak azok nem mindig idevalók.
Pl tegnapelőtt csináltunk nyuszifészket, nem tudom, hogy néz ki egy autentikus nyuszifészek, mi szedtünk sok füvet, puha fészket csináltunk belőle és tettünk bele répát. Aztán este Balázs nyújtotta ki a húsvéti kalács tésztáját, hogy ezután én befonhassam, feltekerhessem és megsüthessem...
Tegnap reggel a tojáskeresés után nagyon bejött neki a terülj-terülj sonkatál...
Aztán elmentünk kirándulni.


Tavaszi szünet

Itthon vagyunk, pihenünk. Én már szerda óta, Balázs és Gábor csütörtök óta. A házi feladaton még csütörtökön túlestek a hímek, volt is egy kis hiszti emiatt. Balázs igyekezett aranyosan viselkedni, hogy kíméljen, ez néha sikerült is neki, de azért általában inkább nem.
Tegnap sem. Fejébe vette, hogy ő most felmászik a kocsibejáró kapujára, mi pedig tologassuk. Próbáltuk elmagyarázni, hogy ez nem jó ötlet, neki és a kapunak sem tesz jót. Aztán Gábor bement, én pedig egyedül maradtam, hogy megküzdjek Balázzsal, aki elkezdett győzködni, hogy legalább hadd ugorjon át a kerítésen, simán átugorja, nézzem csak meg. Persze nemet mondtam, de ő tökéletesen tisztában van vele, hogy én most fizikailag nagyon messze vagyok a top-tól, ki is használta ezt elég rendesen és engem kinevetve se szó, se beszéd, átugrott a kerítésen. Tekintélyem romjait megőrizni igyekezvén próbáltam beparancsolni a házba, persze ő csak röhögött. 3 választásom volt, vagy én is röhögök, vagy sírva fakadok, vagy még lejjebb süllyedek és felpofozom. Röhögtem. A szomszédok pedig, a véleményeikkel együtt le vannak szarva.