2010. december 24., péntek

Riasztó kezdetek

A fiúk tegnap lementek Sopronba a Mamáért, így szerveztem magamnak egy lazulós estét, amiből csomagolás és a mai főzés előkészítése lett, aztán pedig beájulás a TV előtt. Mikor beriasztottam lefekvés előtt, átfutott az agyamon, hogy itthon vagyok egyedül és utálnám, ha megszólalna, nem véletlenül riasztó a neve - iszonyú hangja van és sokkal inkább megijeszt mint biztonságérzetet ad. Aztán persze megjött az eszem, miért szólalna meg, ez egy jó környék, téves riasztás sem volt már kb egy éve...
Innentől nem nehéz kitalálni, mire ébredtem ma 6-kor... Ennyit a gondolat teremtő erejéről. Annyira szörnyű hangja volt, hogy minden gondolatot kitörölt az agyamból, gyorsan kód, hogy kussoljon már, gyorsan telefon, hogy ne jöjjön ki a távfelügyelet, a lépcsőn úgy akartam lejönni, hogy a korlát vége előtt 30 centivel fordultam be, így kishíján átbukfenceztem a korláton, lépcsőn lefelé jövet majdnem hanyatt estem, a jelszó persze nem jutott eszembe, de aztán szerencsére igen, hú, nem ilyen ébredést kívánok a barátaimnak :-))
Miután abszolváltam a riasztó-kérdést, kezdett feltisztulni az agyam: basszus, itt egy tonna ajándék, csak meg kéne nézni, minden megvan-e még és tényleg téves volt-e a riasztás. Basszus, de mi van, ha éppen a betörők pakolják ki az adott helyiséget? Basszus, nem kellett volna lemondani, én hülye, előbb meg kellett volna nézni, hogy tiszta-e a terep. Max kijön a távfelügyelet, pénzbe nem kerül, azt a kis papírmunkát pedig megérte volna, hogy nyugodtan mehessek vissza aludni... Aztán csak rávettem magam, hogy mindent átnézzek, persze minden rendben van. A következő egy óra azzal telt, hogy az ágyban fekve füleltem és figyeltem a gyanús neszeket (persze, hogy voltak!!) és járt az agyam: ezek biztos beindították valahogy a riasztót és csak arra vártak, hogy én kikapcsoljam, most aztán szabadon bejöhetnek a házba, tudják, hogy egyedül vagyok, mert csak az egyik autó van itthon, úristen, itt fogok pusztulni és a többiek sosem tudják meg, hogy milyen jó kis ajándékokat szereztem nekik, milyen csalódottak lesznek... Ezen a ponton felkeltem, mert kezdtem már saját magam számára is idegesítő lenni.

Azért, hogy ne legyen ez a poszt teljesen off, le kell írnom, hogy Balázs továbbra is teljesen kiegyensúlyozott, nyugodt, aranyos, persze, kis ugri-bugri és vannak dolgai, de nem mérhetem a többiekhez, csak saját magához és saját magához képest egy kis tündérke. Volt azért egy kis visszaesése szerdán, amikor elmentünk a Westendbe, mert ott a Média Markt-ban ki van téve egy XBox 360 Kinect és az őneki nagyon tetszik és szeretne vele játszani (az, hogy egy órára 500 Ft a parkolás a Westend parkolójában nem számít, menjünk és járjunk a fiatalúr kedvében). A gondok ott kezdődtek, amikor közölte, hogy anya, most te játszol, én pedig közöltem, hogy nem csinálnék inkább magamból bohócot, ha nem muszáj. Ilyenkor nagyon undok bír lenni és hiába magyaráztam el neki, hogy ő játszani akart, eljöttünk, játsszon nyugodtan, de akkor hadd csináljam én is azt, amihez kedvem van és nekem nincs kedvem játszani. De ő velem akart játszani... Hát így járt. A távozás elég látványosra sikeredett, mert ugyan megkértem, hogy ne menjen át a pénztárakon, ő csak átment. Az utolsó pénztárnál még láttam, a kijáratnál viszont nem találtam. Eltűnt. Szerintem Budapest teljes lakossága a Westendben volt abban az időpontban, akkora volt a tömeg, Balázs pedig sehol. Gábor visszament, hátha az XBox-nál megtalálja, de nem volt ott. Közben egy biztonsági őr látta, hogy valakit nagyon keresek, felajánlotta, hogy bemondatja, de mondtam, hogy ne tegye, nem találná meg Balázs az információt. Miért, hány éves? Öööö, mennyi is? Ja, 9.Ó, hát mi 9 évesen átutaztuk egész Budapestet és bárhova odataláltunk. Nos, ő nem ilyen. Mikor Gábor visszajött és jelezte, hogy nincs ott Balázs, akkor már azért bemondattuk. Közben én elindultam a parkoló felé, hátha arra ment. Ebben a pillanatban megjelent Őnagysága és meg volt sértődve, hogy nem vettük észre, hogy ő végig egy oszlop mögé bújva figyelt minket. Próbáltuk megmagyarázni neki, hogy ez miért nem volt jó vicc, de nem értette.
Muszáj volt bemennünk a játékboltokba, mert kerestem valamit, persze Balázs egyből leragadt a Bakuganoknál és már nem tűnt morcosnak. Mikor meghallotta, hogy nem veszünk Bakugant, odabújt hozzám és sírva fakadt. Kis mókuska, nem a Bakugan miatt sírt persze, csak ott jött ki a feszültség, az volt az utolsó csepp. Olyan keservesen sírt, halkan, lehajtott fejjel, potyogtak a könnyei... Jött egy eladó, megkérdezte, mi a baj, hát mit lehet erre mondani? Annyit mondtam csak: nem veszünk Bakugant. Ó, hát ilyen nagyfiú, nem szabad emiatt sírni! Aztán persze valahogy az a nap is jóra fordult, Bakugan nélkül is.
Ez az első év, amikor azt látom Balázson, hogy élvezi a várakozást. Ez hiányzott annyira eddig. Eddig mindig hisztis volt ez az időszak, mert miért csak 24-én jön a Jézuska, miért nem holnap... De most nincs ilyen, csak azt mondogatta: de jó lenne, ha már 23-a lenne! De miért pont 23? 24-én jön a Jézuska! Mert akkor már csak egy napot kéne várni! Szóval tényleg élvezi a várakozást :-)

2010. december 22., szerda

Félálomban

Tegnap este Balázs kért vizet, de mire beértem, elaludt. Megsimiztem, erre lihegve ébredt.
- Mi történt, mitől ijedtél meg?
- Semmitől.
- Álmodtál?
- Igen.
- Mit álmodtál?
- Azt, hogy űrhajós voltam és elmentem az összes bolygóra.
- Az összesre?
- Igen. Vagyis az Uránuszra és a Neptunuszra nem, mert azok tiszta jegesek, a Szaturnuszon és a Jupiteren pedig megpróbáltam ugrálni, de nem sikerült, annyira vonzották egymást - természetesen úgy értette, hogy őt vonzották.

Kimentem, hogy hozzak vizet, de mire visszaértem, újra aludt. Kérdeztem, visszaaludt-e, de azt mondta, nem, csak megpróbált tovább álmodni, mert olyan jó volt az álom :-)

2010. december 21., kedd

Az elmúlt hetek

Amíg kint voltam Finnországban, Balázs végig helyes-aranyos volt, Gábornak egy szava nem volt rá. Gondoltam nagy "optimistán", majd ha hazajövök, elromlik... De nem! Azóta is ugyanolyan kiegyensúlyozott! Ünnepi készülődés, várakozás ilyen csendesen nálunk még nem ment.
Összeszedett, odafigyel, vagy ha nem, legalább nagyon próbálkozik, kompromisszumkész, sziporkázik :-)

2010. december 20., hétfő

Találós kérdés

Balázs ma az autóban: "Anya, nyomd be légyszi a négyszázast!"

Vajon mit akart?
(Kis segítség: a suliban a római számokat tanulják :-) )

2010. december 16., csütörtök

Kire ütött ez a gyerek?

8:20,13:54, 19:20 és 22:50, de érdemes az egészet végignézni! :-)

Gyémántseprő

Balázsnak van egy vágya. Egy utolsó tagja van még a Power Miners family-nek, amit nagyon szeretne megkapni. Nem tudjuk a nevét, de tényleg nagyon jópofa, előre-hátra mozog a (fúró-?)fej, ahogy toljuk. Hiába mondtam neki már májusban, aztán szeptemberben, aztán novemberben, hogy nem látok itt kint olyat, nem nyugszik. Most rákérdezett, hogy milyeneket látok, mondtam, hogy csak gyémántseprő van.
- Az is jó lesz, anya, légyszi hozzál nekem gyémántseprőt!
- De Balázs, már van gyémántseprőd, nem hozok mégegyet.
- De nincs.
- Dehogynincs, hát tudom, hogy van!
- Igen, de azt összeépítettük valami mással!
- Ez a lego lényege, most majd szétszedjük és visszaépítjük gyémántseprővé!
- De én nem akarom szétszedni!
- Én pedig nem fogok két egyforma játékot megvenni

Azóta úgy kezeli ezt a gyémántseprő-kérdést, mint
1. tényt,
2. a mi kettőnk nagy titkát.
Bár minden alkalommal elmondom neki, hogy nem, nem fogok gyémántseprőt venni, tudom, hogy nagyon csalódott lesz holnap, amikor rájön, hogy tényleg nem kap egy második ugyanolyan, méregdrága legot. Már most sajnálom, de nem vagyok hajlandó szarul érezni magam emiatt (mégis egy kicsit szar. Nem az, hogy én nem veszem meg neki, hanem hogy ő nem látja be, hogy ez egy irreális hülyeség).

2010. december 14., kedd

Kis bogárkám

Tegnap teljesen le volt törve. Kettest kapott németből és hármast szövegértésből. Ez ugye az a két terület, amiből szerintem nem lenne szabad őt osztályozni. És a német dolgozat előtt direkt felkelt korán, hogy gyakoroljunk... Mégis... Nem buta ő és nem is lusta... Miért nem értik ezt meg az iskolában?
Fel is hívtam ma a logopédust, hogy mi van a szakvéleménnyel, szegény nem győzött szabadkozni, hogy elfelejtette. Még ma megírja és holnapután ideadja.

2010. december 13., hétfő

Balázs telefonos ámokfutása

Megpróbálom összeszedni Balázs eddigi telefonos aranyosságait...
Első nap:

Panni i.K
Panni i.K
Panni i.K
Szeretlek anya
Szeretlek anya
(i.K az az imádlak rövidítése. Hogy miért Panni, passz, de a három sms-t azalatt kaptam, míg sorban álltam a Subway-ben szendvicsért.)
Az első nap termése még a Nagyi 11 nem fogadott hívása is.
Azóta lehiggadt, jött egy ilyen: "Kedves Anya, ne hívj ha iskolában vagyok Zs nénivel. Puszi, szeretlek!!!"
És a telefonhívások, amikkel megmelengeti fázós anyai szívemet. Tegnap én hívtam reggel, Gábor még aludt és tökjót beszélgettünk. Elmondta, hogy az ágyában fekszik és éppen olvasni készült. Ilyen aranyos, hagyja apukáját pihenni.

2010. december 12., vasárnap

Miért nem írtam az elmúlt hetekben

Hosszú lesz, de ez kell ahhoz, hogy átérezzétek, mi sodort engem téboly-közeli állapotba :-)
Hol is kezdjem? November végén írtam. Nemsokkal később elkezdődött a Finnair sztrájkja és nemigen tudtam mással foglalkozni, mint azzal, hogyha csúszik a kiutazás, akkor csúszni fog a hazautazás is és az ünnep erősen a nyakunkon van és rohadtul nem lesz időm semmit vásárolni, nemhogy előkészülni. Aztán 2-án jött egy csúnya vizsgálat, ami előtt napokig nem ehettem normálisan, ez is eléggé elvonta a figyelmemet. És persze a vizsgálat is elvonta eléggé. 3-án szabin voltam és egésznap vásároltam, 4-én szintén kifosztottunk jónéhány boltot. 5-én pihenés, aztán késő éjszakába nyúló csomagolás az útra, aminek elvileg 6-án kellett volna megtörténnie és bár látható volt, hogy nem fog megtörténni, nekem úgy kellett csinálnom, mintha megtörténne, mert ha 9 órakor befejezik a sztrájkot, akkor nekem a 11:35-ös gépen muszáj rajta lennem. A sztrájknak persze nem lett vége, így áttették a foglalást egy kedd délutáni/éjszakai gépre. Innentől kezd a dolog izgalmas lenni.

Merthogy a szombati ámokfutásunk során szert tettünk egy Xbox360-ra, aminek van egy nagyobb (250 GB) verziója is, de a nagyobb verzió az eladó elmondása szerint az egész országban hiánycikk, vegyük csak meg ezt nyugodtan. Megvettük. Hétfőn viszont látom ám, hogy a T karácsonyi ajánlatában a 250GB-os verzió van, néhány extrával, némi hűségidőért cserébe. Najó, akkor kedden vigyük vissza a masinát és vegyük meg a másikat. Kellek hozzá, mert az előfizetés, ami a dolog előfeltétele, az én nevemen van, viszont az akció és a készlet véges, ezért muszáj még az elutazás előtt sort keríteni rá. A mese, amit az első helyen beadtunk az volt, hogy megtudtuk, hogy valaki a családban pont egy ilyennel szeretne meglepni minket és ezért szeretnénk visszahozni. A vevőszolgálatos hölgy nagyon húzta a száját, mert ekkora összeget nem szoktak visszaadni, de szerencsére volt más tétel is a blokkon, ami a jelek szerint meggyőzte őt arról, hogy jófej vevők vagyunk.
Na, ez megvan, menjünk le akkor a mobilosokhoz.
- Jó napot kívánok, a karácsonyi ajánlataik közt találtuk ezt az akciót.
- Igen, van legalább 6 hónapos ADSL előfizetésük?
- Nincs, önöknél csak mobilnetünk van.
- Akkor sajnos nem fog menni, mobilinternettel nem vehető igénybe.
- De mobilnetre is lehet.
- De nem lehet.
- De igen, az volt a hirdetményben.
- Sajnálom, itt nem az van. - és mutat a kinyomtatott lapjaira - Viszontlátásra.
Nem mentünk el, megnéztük a kiállított laptopokon, ott volt a hirdetményben: „Új vagy meglévő havidíjas mobilinternet-előfizetésre külön, az adott konstrukcióhoz kapcsolódó 1 éves hűségnyilatkozat vállalása mellett, legalább 6 hónapja előfizetők számára”
Visszamentünk a nőhöz, hogy szembesítsük a hirdetménnyel, erre kegyeskedett felhívni a „háttércsapatot”, akikkel jó 10 percet beszélt és akik minden bizonnyal azt mondták neki, hogy mehet mobilnettel a dolog, mert elkezdte kitöltögetni a dolgokat. Itt jött a következő két akadály: 1. nincs még 6 hónapja mobilinternet előfizetésem (tényleg, 2,5 éve van...), 2. ja, de tényleg, csak most írtam rá alá hűségidőt (egy kedvezmény miatt), szóval már van meglévő hűségnyilatkozatom, ezt így nem lehet.
- A kollégájuk azt mondta telefonon, hogy ez nem akadály, meglévő hűségnyilatkozattal is meg lehet kötni a szerződést.
- De nem lehet.
- De igen.
Itt már nem mert elzavarni minket, okosan egyből telefonált, megint jó 10 percet. Persze úgy volt, ahogy mondtuk. Tölti tovább a formot a gépén, egyszercsak irtózatosan elakad, odasereglenek hárman is, megy a fejvakarás, közben már 14:30, 3-ra akartam visszaérni, 4-kor akartam indulni a géphez. És akkor megtörtént az, amit komolyan még tőlük sem vártam volna: 40 perc pöcsölés, lepattintás, utánanézés és bénázás után közli a csaj, hogy „ne haragudjatok, de mi nem vagyunk kiemelt értékesítési pont, így mi nem értékesíthetjük ezt a csomagot”. Baszki, nem azzal kezdi, hogy megnézi, értékesítheti-e, hanem inkább minden létező módon blamálja magát és csak ezután jön ki az aduásszal. Pedig kezdhette volna ezzel is és akkor nem raboljuk egymás idejét. Kérdem tőle, webshopban megrendelhető-e. Á, az nem jó, ott csak egyösszegű kifizetéssel rendelhető (érdekes, 1,5 hete rendeltem a webshopjukon részletfizetéssel, de az előző 40 perc ellenére hittem benne, hogy ők tudják jobban...), menjetek az Aréna Plázába. Hatalmas megkönnyebbüléssel elköszön, mondván, már szólt nekik és ott már szeretettel várnak minket.
Oké, Aréna Pláza. 14:50-re értünk oda, hívtak, elmondtuk, mi van, oké, adjak személyit, lakcímkártyát. Van egy kis gond. Náluk csak egyösszegű kifizetéssel tudom megvenni, a Webshopban van mód részletfizetésre. És akkor itt bennem elszakadt valami és nem túl kulturált formában szegény nőre borítottam mindent: „Na idefigyeljen, azzal küldtek ide, hogy itt tudjuk megvenni részletfizetéssel, gondolja, hogy önszántamból választottam ezt? A másik helyen külön rákérdeztem a webshopra, két kattintás lett volna és fel sem kell kelnem a gép mellől, de nem, szerintük, a maga kollégái szerint az nem jó, utazzam inkább végig fél Budapestet, erre maga most azt mondja, hogy webshopban kéne megvenni??? Nekem 5-re kint kell lennem a gépemnél és 2 hétig külföldön leszek, úgyhogy MOST KELL MEGVENNEM ezt a cuccot!”
Szegény egy szót sem szólt, eltűnt egy helyiségben, 2 perc múlva előjött a masinával a hóna alatt, került részletfizetéses papír is (mégiscsak) és csak azért tartott a dolog 10 percig, mert sokszor kértem tõle bocsánatot az üvöltözésemért.

Kedd délután 3 órát írtunk ekkor, végül csak visszaértem a dolgozóba, onnan pedig ki a reptérre, ahol még ki kellett váltanom a jegyemet, mert valamiért nem tudtak elektronikusan átbookolni a másik járatra, úgyhogy igazi retro papírjeggyel utaztam. A check-in simán ment, mondtam viccesen, hogy megvárom, amíg a csomagom eltűnik, csak akkor hiszem el, hogy tényleg feladták, mert mindig elvész valahol és csak másnap kapom meg. A biztonsági ellenőrzéshez kb 40 percet álltunk sorba, valami iszonyat lassú tempóban haladt a sor, de csak átértünk szerencsésen. A MALÉV ismét kényeztetett: 1 db mini zsömlét adtak, lehetett választani a sajtos és a sonkás közül, sonkásat kértem és hozzá bort, hát arra nem volt panaszom, sem a mennyiségre, sem a minőségre; 2 dl szekszárdi száraz vörösbor került a kempingpohárba. A helsinki reptér, ami Európa egyik legnagyobb ázsiai transzfer reptere, most olyan kihalt volt, hogy az szinte ijesztő. A táblákon csupa CANCELLED felirat, a felsorolt kb 100 járat közül kb 20 indult, a többi többórás késéssel vagy egyáltalán nem.
Valahogy elütöttük az időt éjfélig, akkor indult a csatlakozás. Fél1-ig álltunk a csövön, mert vártunk 2 utas poggyászára. Gondoltam is magamban, hogy ezek legalább figyelnek a csomagokra, ez megnyugtató. Megérkeztünk Ouluba, a poggyászra várakozás gyötrelmeit nem ecsetelem, lényeg a lényeg, kb 20 utas poggyásza nem volt meg, lehet tippelni, hogy mi öten köztük voltunk-e. Viszont mivel éjjel fél2 volt, senki nem volt a reptéren, egyszem ügyeletest kivéve, aki elmondta, mit kell kitöltenünk és hova kell bedobnunk. Az AVIS kiadta másnak a lefoglalt bérelt autónkat, úgyhogy 2 db taxival érkeztünk a szállodába, poggyász nélkül (persze kézipoggyász volt, de abba túl sokminden nem fér bele, jónéhány dolog pedig eleve nem utazhat a fedélzeten).
Kőkemény 4 óra alvás után felkeltünk, mert munka van, de előtte még fel akartuk venni a csomagot, ami mostanra már biztos ideért, így szokott lenni. Csomag nuku, irány a munka, délután egy pillantás a recepciós pult mögé, poggyász sehol, éljen. Én ezzel a lendülettel le is feküdtem aludni, 12 óra alvás mondhatni, rendbe tett. Másnap tudtam meg, hogy három ember poggyásza már meg is érkezett, ez 60%, tökjó, kár, hogy én a maradék negyvenben vagyok. Aznap már elkezdtem finoman érdeklődni, hogy ilyenkor mi a fene van, mert 1 db pulcsim van még, hajat is kell mosni, meg ilyenek. Á, biztos megjön a csomagom. Hát nem jött meg, úgyhogy délután eszközöltem egy visszafogott bevásárlást. Nem akartam kitolni a légitársasággal, nem az Esprit boltba mentem, hanem a H&M-be, ahol látom ám, hogy nincs kitéve az AmEx kártya az elfogadottak közé, ezért direkt rákérdeztem: elfogadnak American Express-t? Persze. Ebben a tudatban szedtem össze a szükségesnek ítélt darabokat: felső, fehérnemű, kesztyű. A pénztárnál kiderült, hogy sajnos mégsem tudják elfogadni, rosszul mondták az előbb. Oké, lássuk, mennyi zsé van a saját kártyáimon: Visa Classic: minden beszedési megbízás teljesült, az a pénz, amit várok viszont még nem érkezett meg, ötezer Ft az egyenleg. Oké, nézzük a Maestro-t. Hopp, ezt csak Gábor tudja. Meetingen van, kinyom. Sms: SOS kell tudnom, hogy mennyi pénz van ezen és ezen a számlán (csak hiteltörlesztésre használjuk, tehát vélhetően nem sok, de hátha mégis). Legkorábban 15 perc múlva tudja megnézni. OK, addig nézzünk szét máshol. Hát néztem, méghozzá jó nagyokat. Míg a H&M-ben 3 db tanga 9,90,-, addig az utca túloldalán a Stockmann-ban 1 db tanga 19,90,-. Persze, tudom, a márka. Nekem most, vészhelyzet lévén összvissz két elvárásom van: pamut legyen és csinos. Az, hogy kényelmes-e, úgysem derül ki az üzletben. Megmaradtam hát a nézelődés szintjén, nem volt pofám ennyit kiadni egy darab rongyért, akkor sem, ha lézervágásos technológiával csináltak neki láthatatlan széleket. Diszkrét érdeklődés Gábornál az egyenleg felől, mindjárt megnézi, türelem. Najó, addig megveszem a sampont, aztán vissza a szállodába, mert hasogat a fejem és éhes vagyok. Közben befut az info: hatezer Ft van a másikon. Oké, akkor számoljunk: a Visaval megveszem a fehérneműket és a kesztyűt, a Maestroval a felsőt. Összeszedtem megint a cuccokat, odaértem végre a pénztárhoz, nyújtom a kártyát a hatalmas összegű vásárláshoz... Ja, ez nem chip-kártya? Akkor ID card kell. Fasza, most hagytam mindent a szállodában. Valami csak van nálam... Igen, 3 másik kártya, mind ugyanarra a névre. Az kevés, nekik fényképes ID card kell. Rohanás vissza a szállodába, aztán megint vissza a boltba: személyi, jogsi, útlevél, tessék választani. Siker, nálam az első adag ruha. Jöjjön a következő. Kártya lehúz... mégegyszer lehúz... még hatszor, semmi. Nem érti, miért nem működik, Maestro, ezt el szokta fogadni a gép... Hát akkor ennyi. Na, ez így nem jó, a felsőre nagyobb szükségem van, akkor cseréljük ki a két tételt, összegre ugyanannyi. Oké, semmi akadálya. Új tétel, új blokk, rohanás a szállodába pihenni. Lefekvés előtt egy gyors pillantás a blokkra, végösszeg: 0,00,-. Hát ezen jót fog röhögni a légitársaság, ez így nem maradhat. Másnap délután első dolgom volt, hogy visszasunnyogtam, nem-e lehetne-e, hogy valamit csináljanak, mert értem én, hogy nekik könyvelési szempontból ez így okés, de én ezt el fogom számoltatni és ez így, nullás végösszeggel minden, csak nem jó. De, persze, megoldják. Két mozdulat és nőtt rendes blokkom. Hálából (és mivel közben nőtt pénz is a kártyámra) megvettem az előző nap otthagyott cuccokat is és mivel ekkor már 3 napja voltam itt, a csomag pedig még mindig sehol, muszáj volt nadrágot is vennem. Akkor már nagyon aggódtam, hogy végleg eltűnik a csomagom, benne a jó kis ruháimmal!
De nem így lett; ma délben, 4,5 nap után végre utolért engem az eltévedt poggyászom, jéghidegen, épen és hiánytalanul, én pedig örülök, nagyon-nagyon örülök, mostmár feszültség is alig van bennem (néhány beszerzésre váró ajándék miatt), úgyhogy innentől már fogok írni, azt hiszem :-)

2010. december 11., szombat

Érzelgős

Balázs ma felhívott a saját telefonjáról. Igen, van neki, vasárnap kapta meg, persze ez még nem álmai telefonja, azt majd a karácsonyfa alatt fogja megtalálni. De van már saját száma, telefon pedig van egy pár elfekvőben, (el)használtunk párat az elmúlt 10 évben. De maradjunk a témánál. Épp reggeliztem a kollégákkal, amikor láttam, hogy ő hív.
- Szia kicsim!
- Szia anya - suttogva beszélt -, pssssszt!
- Mi az, apa még alszik?
- Igen, úgyhogy ne hangoskodj!
- Cica, én hangoskodhatok, engem nem hall, te ne hangoskodj!
- Jó, várj egy kicsit! - itt véletlenül holdra tett, így kinyomtam, egyszerűbb még neki újrahívni, mint visszavenni a hívást. Pár perc múlva folytattuk.
- Halló, na itt vagy?
- Igen, anya, figyelj...
- Mondjad!
- Azt szeretném kérdezni, hogy... anya... mikor jössz haza?
- Hát, egy hét múlva már otthon leszek!
- Jó, de pontosan mikor? Hány nap?
- Még hat nap.
- Az melyik nap lesz?
- Péntek.
- Oké, csak ezt akartam. Szeretlek! Puszi!
- Puszi!

Azóta, ahányszor eszembe jut, elmosolyodom. Elképzelem, ahogy próbálja elütni az időt, anélkül, hogy Gábort felkeltené. Bár már egyedül is tudja kezelni a riasztót, nem meri, csak mikor ott vagyunk. A riasztó pedig éjszakára mindig be van kapcsolva, így kénytelen az emeleten tobzódni. És akkor eszébe jut, hogy van neki egy telefonja, amin egyelőre csak két szám van engedélyezve (vasárnap, amikor megkapta, 6 sms-t küldött nekem és tizenegyszer hívta fel anyukámat, ezért eszközöltünk néhány korlátozást...), Gáboré és az enyém, Apa ugye alszik, hát akkor hívjuk fel Anyát. És talán nem is tudja, milyen jó kis napot intézett nekem ezzel a hívással :-) Még az sem tudja elrontani, hogy a szállodában nincs net, úgyhogy jó eséllyel ma nem is kerül ki ez a poszt. Végül csak kikerült, kaptam új kódot.

2010. december 9., csütörtök

Havazás

Nem azért nem írok, mert nincs miről, hanem mert nincs időm.
Talán egyszer majd leírom az elmúlt pár nap történéseit, bár abszolút nem idevaló, de megér egy posztot, komolyan.
Balázs aranyos, ügyes, hisztis, érzékeny, jófiú. Ebben a sorrendben. Vagy fordítva.

2010. november 26., péntek

Úgy illik...

...hogy az igazán kényes dolgokról is írjak...
Ezt Balázs hétfőn követte el... A címet és az első "versszakot" az egyik osztálytársa találta ki, a másodikat és a díszítő motívumokat Balázs alkotta meg este.
Nem szidtam le, kérdezgettem, totál nincs tisztában az egésszel, viszont érdekli a vér. Szeretném hinni, hogy ezen minden ennyi idős gyerek átesik, csak nem mindegyik nyúl a költészet eszközeihez, hogy papírra vesse nemes érzelmeit... De igazából nem hiszem és aggódom. Az egyetlen lehetőség, ami enyhíti a dolog súlyát, hogy ez a fajta viselkedés a beilleszkedés záloga, jelen esetben az említett osztálytárs szimpátiájának a záloga. Ez ellen szól, hogy nagyon tetszett neki a dolog és nagy lelkesedéssel állt neki megrajzolni ezt a hányadékot.

2010. november 25., csütörtök

Vicces gyerek

Tegnap elaludtam a TV előtt. Ez eleve nem gyakori, mert mostanában nem TV-műsorokkal múlatom ráérős időmet. Ami még durvább, hogy olyan fél10 körül alhattam el. OK, nem vagyok egy éjjeli bagoly, de azért fél10-kor elaludni... Igaz, nem voltam jól egésznap, lehet, hogy emiatt.
Ezért is érintett érzékenyen, amikor Gábor felébresztett és megkérdezte, van-e valami különösebb dolgom így az éjszaka közepén, mert szólt az ébresztő. Mi van? Mennyi az idő egyáltalán? 23:30. Hát én biztos nem állítottam be 23:30-ra az ébresztőt, viszont jó, hogy felébredtem, mert a zöldségleves már biztos nem forró, be kell tenni a hűtőbe. Éppen újra elaludtam volna, mikor újra megszólalt az a rohadék. Ja, persze, Gábor szundit nyomott, mert akkor még nem tudta, hogy mi a célja az ébresztésnek.
Ma reggel első dolgom a rejtélyes éjjeli ébresztés felgöngyölítése volt. A telefonomon a tudott 2 helyett 4 db ütemezett ébresztés van beállítva:
1. minden munkanapon 5:00 (inaktív) - ezt én állítottam be még régen és én is inaktiváltam, mivel nem ezt a telefont használom ébresztésre
2. minden munkanapon 6:00 (inaktív) - ezt is én állítottam be a finnországi viszonyokhoz, érthető módon ez is inaktív
3. minden hétfőn 23:30 (aktív) - WTF
4. minden szerdán 23:30 (aktív) - WTF
Felsejlett, hogy tegnap míg főztem, Balázs nemcsak zenét hallgatott, hanem valamit babrált a menüben, de tény, csak annyit kértem tőle, hogy ne hívjon fel senkit. Nos, nem is hívott. Mikor Gábornak meséltem a végkifejletet, hatalmasat röhögött. Mikor Balázstól megkérdeztem, mit szólna, ha beállítanám a Bumerángos vekkerét éjjel fél12-re, ő sem tudta elnyomni a mosolyát. Jó-jó, bevallom, szerintem is vicces dolog, mármint tök eredeti ötlet ily módon megörvendeztetni drága édesanyánkat, de azért mégis, szóval na.

2010. november 24., szerda

Támadnak a sötét erők

2010. november 22., hétfő

Kamugép

Péntek délután így fogadott a suliban:
- Nézd, anya, milyen Bakuganokat cseréltem!
- De Balázs, nem úgy volt, hogy ma nem hozol Bakugant?
- De igen...
- És apa tudja?
- Igen!
- Igen? Mert vele beszéltétek meg, hogy nem hozol...
- De mondom, hogy megengedte!
- Jó, akkor felhívjuk, oké?
- Nem kell felhívni!
- Jó, de én azért felhívom.
Megvolt a telefon, amiből kiderült, hogy Gábor dehogy engedte meg, sőt, szóba került reggel a dolog, de Gábor emlékeztette Balázst, hogy megbeszélték, hogy nem visz be játékot (az van amúgy emögött, hogy minden pénteken megengedjük neki, de múlthéten hétfőn akart bevinni, mert megbeszélte valakivel, hogy cserélnek. Mondtuk, hogy oké, de akkor pénteken nem visz be semmit. Ő ezt elfogadta és ebben a tudatban vitte be hétfőn a játékot).
Szóval kamuzott. Otthon elővette és mondta, hogy válasszak nyugodtan a kettő közül.
- Kettő??? - Akkor esett leh, hogy jé, tényleg többes számot használt a suliban.
- Igen.
- Két Bakugant vittél el?
- Nem, egyet vittem, de az kettőt ért, ezért kettőt kaptam érte.
- Aha... És akkor hány Bakuganod van most összesen?
- Nyolc.
- Balázs, eddig volt nyolc Bakuganod, ha ma egyet vittél be és kettőt kaptál helyette, akkor nem nyolcnak kell lennie...
- Jó, bevallom, kettőt vittem el, anya, bocsánat, ne haragudj rám!

Olyan nagyot csalódtam benne. Tudom, hogy minden gyerek kipróbálja a hazudozást, de mégis rosszul esik. Nem is tudom, micsoda, az, hogy hülyének néz, vagy az, hogy a saját kudarcomként élem meg.

2010. november 12., péntek

Diszfónia

Hallottam már ezt a szót és mindig a rekedtséggel azonosítottam. Most viszont a beszed.hu hírlevélben találtam egy linket, amiről nemcsak az derül ki, hogy a diszfónia nem egyenlő a rekedtséggel, de az is, hogy organikus és pszichoszomatikus okai is lehetnek és mindenképpen kezelni kell.
Balázs rekedtségével eddig foglalkozott foniáter is és "sima" gégész is, mindkettő megelégedett azzal, hogy nincs hangszálcsomója. Egy éve két logopédus is foglalkozik vele, igaz, nem emiatt.

"Milyen a diszfóniás gyermek hangja?
Túl mély, túl hangos, nem cseng (a felhangrendszer spektrális tartománya sérült), a zöngehang tisztaságának a hiánya a legjellemzőbb. Egyesek a rekedtséggel azonosítják, de a szakemberek döntő többsége elkülöníti ettől, hangsúlyozva, hogy nem csak zörej jellemzi, de hangmegtörés, hirtelen dallamváltozás, az alaphangmagasság bizonytalansága is megfigyelhető. (Pataki László). A beszédhang terhelhetőségének csökkenése a legjellemzőbb."

Laternen fest

Nagyon jól sikerült a lámpás menet tegnap. Kicsit később kezdődött a tervezettnél, mert meg kellett várni, míg teljesen besötétedik, és előbb ért véget, mert fel volt ázva a föld és minden csupa sár volt, így rövidített útvonalon mentek a kis éneklő szentjánosbogarak.
Az egyedül iskolába menés hidegpróbája is jól sikerült; Balázs mostmár mindig egyedül szeretne suliba menni, hát erre azért még várnia kell. Tanulja meg előbb, hogy akármennyire el vagyunk bambulva, az úttest szélén mindig körülnézünk, meg az ehhez hasonló alapvető dolgokat.

2010. november 11., csütörtök

Nagy nap ez a mai

Az van, hogy Balázs ma egyedül ment suliba. Nem így terveztük, de az autó szervizben van és úton a buszmegálló fele Gábornak eszébe jutott, hogy csak tízezrese van, ellenben egy szem aprója sincs és valószínűleg reggel 7-kor nem fog örülni a sofőr, ha tízezresből kell 125 Ft-ig visszaadnia. Én mondjuk simán megbeszéltem volna, hogy oké, jogos, hogy nem tud visszaadni, viszont láthatja, hogy van nálam pénz, vigyen el és majd holnap visszaadom, de Gábornak ez már konfliktus, amit ő nem szeret, így felvetette Balázsnak, hogy megvárja vele a buszt, viszont nem száll fel, hanem megy gyalog az állomásra (legalább félórás út gyalog). Balázsnak jobb ötlete támadt: ne is várja meg vele a buszt :-) Mivel egy csomó ismerős és évfolyamtárs is állt a megállóban, a fiúk nyugodt szívvel elváltak és majd csak délután fog kiderülni, hogy mi lett a dolgok kimenetele. Aggódom-e vajon? Hát nem kicsit! :-)
Balázs egyébként ma délután egy Laternen Fest nevű eseményen fog részt venni, ami egy lampionos menet Márton nap alkalmából és a németet tanulók vesznek részt rajta. Nagyon készül rá ez a Kismókus! Mivel ez a kis happening eltart fél6-ig, kihagyjuk az 5 órától esedékes logopédiát.
Számomra továbbra is szédületes az a tempó, amivel magába szívja a tudást, persze biztos minden gyerek így csinálja, de akkor is szédületes, na. Tegnap már maradékos osztás feladatot dugott az orrom alá, amit napköziben egyedül oldott meg, hibátlanul. Az ellenőrzéshez ugye szorozni kell és nagyon durva, hogy a tízes szorzótábla simán beleépült a fejébe és készség-szinten használja azt a tudást, ami másodikban még nagyon nyögvenyelősen ment. Persze, tudom-tudom, írni is nehezen tanulnak meg, sőt, járni is, de én most erre csodálkozom rá és vagyok büszke. És arra, hogy enyhe hendikeppel is ott van az osztály felső-középmezőnyében és nem zavarja, hogy neki többet kell küzdenie a jó jegyért vagy a bagolyért, hanem egyszerűen többet küzd és büszke, amikor sikerül. Lehet is!

2010. november 9., kedd

Érzékeny

Ma - ahogy az elmúlt 4 évben majdnem minden munkával töltött napon - 5-kor szólt az ébresztő és én elkezdtem a napomat. Ahogy a lépcsőn osontam lefelé, hallottam Balázstól egy ööööööööööö-t, ez valami olyasmit jelent, hogy hallom ám, hogy van itt valaki, csak még félig alszom, ezért nem fogalmazom meg, de aki itt van, az jöjjön be hozzám. Bementem hát, ahol lamentált egy sort azon, hogy miért kell nekem mindig ilyen későn felébrednem, amikor ő pont most akart átjönni közénk. Mondtam, menjen, apa még alszik, az én takaróm még meleg, bújjon be. Bebújt.
Éppen az életmentő kávém végén jártam, amikor megjelent az az álmos kis feje a lépcsőn, állt egy darabig, aztán keservesen zokogva a nyakamba borult, hogy ne menjek el dolgozni, miért megyek én el mindig ilyen korán és különbenis mühü-ühü.
Mostanában ilyen kis érzékeny. Vasárnap nagyon vacak napja volt. Reggel kérte, próbáljuk meg a kakaót, hátha sikerül jól viselkednie (most épp le van tiltva róla, mert újabban megint eszméletlen mód be tud tőle kattanni). Nem sikerült. Teljesen bekattant és miután megtudta, hogy akkor most újabb többnapos és többfrontos megvonás következik, eltörött a mécses, enyhén szólva. Megint jött az "anya, haljál már meg", az "anya, miért jöttél haza Finnországból" és társai.
Amikor megtudta, hogy nem megyek el velük bicajozni, mégjobban elkezdett üvöltözni. Tudom, hogy rohadt vagyok, de nem bírtam ki, elmondtam neki: "Balázs, tudod, miért mondtam, hogy nem megyek el veletek? Mert meglepit akartam készíteni, amíg ti bicajoztok. De mostmár nyugodtan elmondhatom, mert úgysem érdekes." Csak ült ott a kanapén, nagy könnyes szemekkel, és a szája szép lassan elkezdett legörbülni és ott volt a szemében minden, amit hirtelen mérgemben akartam, hogy ott legyen, de így látva már nagyon nem akartam. Nagyon-nagyon telibe talált. Csak sírt-sírt és nem akarta abbahagyni. Elkezdtem simizni a hátát, aztán leültem varrni egy kicsit. Odajött jó 10 perc múlva és azt mondta:
- Anya, az előbb nem tudtam, hogy azért nem akarsz eljönni biciklizni, mert me... mehe... meheglehepit akarsz... - és itt zokogva hozzám bújt. - Ha tudtam volna, nem mondtam volna neked csúnyákat! - hüppögte bele a nyakamba.
- Kis bogárkám, és ez most rossz érzés neked?
- Igen, nahagyon rossz! Én nem tudtam! Én nem akartam ilyen lenni, csak mérges lettem, amiért nem jössz el bicajozni, de nem tudtam, hogy azért nem jössz el, mert... - és csak sírt és már nem volt türhő, én meg már nyilván nem haragudtam rá.

2010. november 6., szombat

Amikor bántják...

...akkor bele tudnék rúgni mindbe, egytől egyig, még akkor is, ha gyerekek és akkor is, ha "jófejek" és nem a szeme előtt bántják és ezért ő nem érzékel az egészből semmit. Én ott vagyok és hallom és látom és nem értem, miért nem döfnek inkább egy kést jó mélyen a szívembe és forgatják meg néhányszor, ennél az sem fájna jobban.

2010. november 5., péntek

Shopping

Drága kicsi töpörtyűm tegnap este már hiányolt egy kicsit, úgyhogy megsúgtam neki, hogy viszek haza meglepit. Kérte, hogy súgjam meg, mit viszek, mire elmagyaráztam hatvanhetedszerre is, hogy mi a meglepi lényege és miért nem lesz többé meglepi, ha elmondom, de ő csak kérte. Annyit megsúgtam, hogy finom finn édesség lesz. Megint sikerült leejtenie az államat: "Anya, légyszíves ne csokoládét hozzál, nem szeretnék csokit enni, tudod, a szombati hányás miatt!"
Túl azon, hogy ez tök aranyos meg minden, most rendesen feladta a leckét: háromnapi távollét után és nemsokkal Karácsony előtt nem fogok megvenni egy 30-40 eurós játékot. Csokit nem akar. Mit vegyek neki???

2010. november 4., csütörtök

Lovak, vonatok, avagy mindenki jól bánik velünk

A lovaglás nagyon jól sikerült, bár Balázs nem nagyon akart elindulni. Soha az életben nem ült még lovon - hacsak nem számoljuk azt az egy ötperces pónilovaglást 2006-ban a tűzoltónapon... -, mégis, ügetésnél elkapta és hosszú percekig tartotta a ritmust. Nagyon tetszett neki és alig akart leszállni a lóról.
Még júniusról volt egy befizetett, de el nem lovagolt számlánk, ezt most szó nélkül elfogadták, sőt, ugyanezzel a számlával jók vagyunk mégegy alkalomra. Teljes a döbbenet, ilyen fokú korrektséghez nem vagyok hozzászokva, úgyhogy a hely abszolút megérdemli a reklámot: a Papkúti Lovastanyán bántak a fiúkkal ilyen jól, köszönet nekik!
Gábor éppen mesélte, hogy hogy tetszett a lovaglás, mire Balázs kikapta a kezéből a telefont és a következőt bírta elhadarni: "Szia anya, igen és utána kijöttem és a földön fetrengett egy ló, a bácsi mondta neki, hogy mit csináljon, ő pedig a földön fetrengett, aztán felállt."

Nagyon belejöttek a hímek a kalandozásba, felmentek hát Pestre a Vasúttörténeti Parkba, ahol tekintettel a közelgő zárásra Balázsnak nem kellett belépőjegyet venni. Azért így is elvoltak 2 órán át... Hajtányoztak, Balázs mozdonyt vezetett, oklevelet kapott, meg még csomó mindent csináltak, csak én meg jól elfelejtettem.

Ezekben a percekben kezdődik a zongora, kíváncsi vagyok, a mai zsúfolt nap után milyen formában lesz... (Egyre terhelhetőbb!!!)

2010. október 31., vasárnap

It's been a hard night's day, avagy kolbászfesztivál

Balázs tegnap késő este úgy döntött, hogy a hálószoba kellős közepén, az ágyunk sarkában hányja ki a belét, pontosabban egy halom húsgolyót, másik halom kolbászt és rengeteg vizet. Miután lenyugtattuk, felmostunk (ez nem volt könnyű, tekintettel a cucc bődületes mennyiségére és el nem hanyagolható szárazanyag-tartalmára), ágyat húztunk, lemostuk a falat, az ágy oldalát, az ágy lábát, az éjjeliszekrényt és a saját lábainkat, és a hálószoba kolbász-szaga elviselhető mértékűre csökkent, mindenki visszafeküdt, Balázs persze közénk. Egy idő után rájött, hogy köztünk nem jó ("az előbb is a meleg takaró miatt hánytam!"), átment hát a saját ágyába. Később is csak annyi időre nyitott be hozzánk, hogy az ajtóból behányjon egy újabb adagot. Valamiért azt hiszi, hogy mi meg tudjuk védeni a hányingertől, ennek általában - de szerencsére így is igen ritkán - az a vége, hogy vagy az ágy, vagy mi, vagy csak úgy a szoba kap a cuccból. Ez a második kör már jóval lightosabb volt, őt sem viselte meg annyira és minket sem, a mosógép meg boldogan állt neki újra kimosni. Csak egy kis méltatlankodás volt, hogy aszongya: "anya, ha így folytatom a hányást, sosem lesz reggel!"
Sajnos előbb lett reggel mint reméltük, 7-kor ébresztett puszival. Délelőtt mégegyszer kidobta a rókabőrt, de az - csodák csodája - a vécébe ment. A gyógyszert csak ezután vette be és az bent is maradt.
A nap mérlege:
- 2 db ropi
- 3 db hányás
- 4 db alvás (az éjszakain kívül!)

Inkább hisztizzen!

2010. október 28., csütörtök

Rövid

Reggel olyan álmosan jött le a lépcsőn, hogy reggelihez leülés helyett a szék mellé ült és beesett az asztal alá. Tetszett neki. Nekünk is, mi tagadás :-)
Délután úgy megörült nekem, hogy teljes erejéből nekem rohant, amitől reccsent egyet a hüvelykujjam és most kicsit másképp néz ki mint kéne.
A zongoraórát végig hülyéskedte, ami a tanító bácsi szerint a bizalom jele, szerintem meg annak a jele, hogy máris a fejére nőtt.
Kapott ötöst nyelvtanból és németből, a logopédusnál viszont nagyon nem jól "teljesít".
Már csak egy nap az őszi szünetig!

2010. október 25., hétfő

Rossz hét

Rossz hete volt Balázsnak. B-val is összeverekedett, érzékeny is volt, nagyon könnyen sírva fakadt, kiabálós is volt.
Hétvégére normalizálódott a helyzet, de vékony a jég még mindig. Szombat délelőtt nagyon sokmindent csinált, magyarból tanulnia kellett, németből elbliccelt két házit és én, a gonosz mindkettőt megcsináltattam vele, logopédiáztunk és utána még zongorán is gyakorolnia "kellett".
Egyébként nagyon jól ment minden, okos gyerek ez, csak nekiállni, az megy nehezen. A zongorán ledöbbentem. Nagyon jól halad, ügyes, és már most olyan zongora-nyelven beszél Gáborral, amit én nem értek, pedig elvileg magyarul van...
Délután Star Wars-t néztek, az van, hogy minden szombaton megnézhet egy epizódot, ha nem történt a héten olyan, ami miatt tiltás van, és ha aznap már mindennel kész van. Tegnapelőtt valamitől nagyon megijedt, de nem akarta elárulni, csak leszaladt hozzám, leült mellém és nem szólt semmit. Faggattam már vagy 5 perce, amikor bevallotta, hogy igen, megijedt, amikor a Luke Skywalker levágta Darth Vader sisakját a fejével együtt (van ilyen jelenet egyáltalán?). Elmagyaráztam neki, hogy a színészek igazából nem halnak meg forgatás közben, csak úgy csinálnak. Erre tök részletesen kikérdezett, hogy melyik jelenetet hogy csinálják meg, de a legnagyobb döbbenet akkor jött, amikor elárultam neki, hogy a fénykard igazából nem öli meg a bácsikat. Úgy tűnt, megnyugodott, de a film hátralévő részét inkább kihagyta. Talán korai ez még neki, Star Wars őrület ide vagy oda...
Az én hetem sem alakult rózsásan, reméljük, a mostani mindenkinek jobb lesz! :-)

2010. október 21., csütörtök

SNI

SNI témában nem fogok most egy darabig írni. Tegnap annyira felhúztak, hogy két lehetőség van: vagy kiüvöltöm magamból, de azzal nem leszek PC és hosszútávon Balázzsal tehetek rosszat, vagy magamban tartom, amíg le nem tisztul. Addig pedig, a fekélyt megelőzendő, kevesebb kávét iszom és gyakrabban megyek gyomortükrözésre. Bár komolyan hányni lenne kedvem attól a cirkusztól, ami ma családsegítés, szociális ellátás címén megy az országban. Hogy semmi, semmi nem történik, nem kapsz tanácsot, nem kapsz ellátást, de még diagnózist sem, ha nem taposod ki magadnak kutya keményen. Miért kell nekem szakemberekkel vitatkoznom egy olyan papír védelmében, amit amúgy ők maguk adtak ki?
Nagyon felhúztam magam és azóta is ezen pörgök, ami nem jó, tudom. De az a hülye nagy igazságérzetem.

2010. október 19., kedd

Csajozós

- Balázs, lenne kedved táncolni járni?
- Fúj tánc, az csajos!
- De ez nem olyan tánc, ez pasis, még csajozni is tudsz vele!
- De én nem akarok csajozni, én csak a Melániába vagyok szerelmes!
- Dehát nem azt mondtad, hogy Melániába Dominik szerelmes?
- Dee, csakhogy Domonik nem napközis...

2010. október 18., hétfő

Schoko Laden

Csokoládégyárban jártunk szombaton. Az odautat végig méltatlankodta Balázs, mi a francnak kell nekünk külföldre mennünk, a CBA-ban is van csoki - van még mit tanulnia sznobizmus terén - és különbenis ő nem akar megint hányni (5 éve, amikor felfedeztük a helyet, véletlenül belekóstolt egy cseresznyepálinkás csokiba, ami után rövid úton végighányta a padlón mindazt, amit addig elfogyasztott). Persze, mire odaértünk, már lelkes volt, tavalyelőtthöz képest újabb fícsörökkel bővült a hely, pl minden csokoládét meg lehet kóstolni egy látványos szeletelő segítségével, csokiszökőkút még mindig van, de sajnos mostmár túl sokan ismerik a helyet és hatalmas tolongás volt szombat délután. Végül hosszas kóstolgatás után mi egy citromos-olívás, egy málnás-kókuszos és egy meglepetés csokival gazdagítottuk a készletünket. Balázs érdekes módon nagyon hamar eltelt a csokival és nem is pörgött be tőle.
Csokigyár után a riegersburgi vár mellett találtunk egy kalandparkot kb 20 méter magas mászófallal és egyéb ijesztő elemekkel, Balázs nagyon élvezte a kipróbálható dolgok kipróbálását (esetében ez egy bungee trampolin és egy csúszda volt), tetszettek neki az elektromos kerítés mögött legelésző bikák is, az viszont már kevésbé, hogy megint túl későn hallotta meg a természet sürgető szavát, így legalább volt elfogadható ürügyünk a gyors hazaindulásra. Hazafelé Balázs szinte végigaludta az utat, szerencsére, így balhézni sem volt lehetősége.

Update régebbről, hogy a háziorvos szerint a csillagos értékek nem gázosak, illetve elindítjuk Balázs vizsgálatát az SNI papír irányában.

2010. október 15., péntek

Figyelem-figyelem!

Balázzsal elég sokszor előfordul, hogy amikor valamibe bele van merülve és szólunk neki, akkor néhány szólongatás után elkezdi felénk fordítani a fejét, de nem akarja abbahagyni az éppen űzött foglalatosságot sem, ezért visszafordul és újra belemélyed a dolgába, és ezzel el is felejti, hogy szóltunk neki. Ilyenkor általában az ötödik ilyen oda-vissza fordulásnál leesik neki, hogy tényleg szóltunk, nem álmodta és ránk figyel végre.
Tegnap este is volt egy ilyen epizód, olvasta a Négyszögletű kerek erdőt és Gábor bement, hogy szóljon, lámpaoltás következik. Balázs elkezdte felé fordítani a fejét, de aztán olvasott tovább. A sokadik ilyen kör után Balázs kérte, hogy hadd olvasson még egy kicsit, aztán egyszercsak spontán elkezdte hangosan olvasni a könyvet és vagy négy oldalt felolvasott így. Gábornak meg persze nem volt szíve leállítani, úgyhogy Balázs nyert még négy oldalnyi időt.

Szövegértés

Tegnap Balázs szövegértés felmérőre kapott egy 3///-t (hármas alá-alá-alá). Igaz, hogy a pontszám alapján én egyest adtam volna (a felmérő lapot nem láttam), de az igazságérzetem azt mondja, nem kéne vele ilyen felmérőket iratni. Lehet vajon kérni osztályozás alóli részleges felmentést szakvélemény alapján? Harmadikban és főleg magyarból necces, ugye? Egyáltalán nem érti ezeket a feladatokat :-(
Azt hiszem, első körben elkérem Zs. nénitől a feladatlapot és megmutatom a logopédusnak, hogy inkább erre feküdjenek rá.

Matekból viszont ötöst kapott, igaz, azt nem az ellenőrzőbe, hanem a füzetbe, de matek és ötös!

2010. október 14., csütörtök

Úgyis rég volt dühroham...

Az idejét sem tudom, mikor volt Balázsnak utoljára klasszik dührohama, szerencsére ezek ma már nem mindennaposak. Vannak hisztik, de az nudli a dührohamhoz képest. Hogy ne essek ki a gyakorlatból, tegnap kaptam egy kis emlékeztetőt, milyen az, amikor a fiatalúr istenigazából bekattan.
Azt szoktuk csinálni mostanában, hogy miután hazaérünk, elmegy tekerni egyet, közben én kipakolok, átnézem az üzenőjét-ellenőrzőjét, szusszanok, stb és 10 perccel később találkozunk és átnézzük együtt a házit. Tegnap is megjelent, igaz, kicsit később a kelleténél, topogott, táncolt és kiabált, hogy segítsek, mert mindjárt bepisil. Nem tudom, mit segíthettem volna, tartsam neki, vagy vágjam le róla a nadrágot, vagy mi? Közben hangosan szentségelt, hogy éééén miért nem hívtam be előbb, hogy ne kelljen ennyire pisilnie. Persze, ahogy ez ilyenkor a filmekben van, a wc előtt pisilte össze magát. Dúlva-fúlva feldübörgött a lépcsőn, bevágta a nadrágját a szennyesbe, ledübörgött és közben végig engem szidott, hogy miattam pisilt be.
Mondtam neki, oké, üljön le, nézzük át a házit.
- De anya, minden házim kész van! - már üvöltött.
- Akkor ez micsoda? - és mutattam egy félig kitöltött feladatlapot.
- Az csak logopédia, anya!!!
- És? Azt nem kell megcsinálni??
- De anya, nem akarok logopédiát csinálni, most miért vagy ilyen? - itt sírva fakadt és zokogva felszaladt a szobájába, magára csapta az ajtót és csak zokogott jó 10-15 percen át.
Később még csapkodott egy kicsit, aztán elcsendesedett, utána lejött és lefeküdt a kanapéra olvasni. Csak sikerült megnyugodnia. Kérdeztem, nem éhes-e, sokszor volt, hogy dühroham után megnyugodva derült ki, hogy nagyon éhes. Persze most is így volt, befalt 2 szendvicset. Ha nem tudnám, hogy tökéletes a cukra, elkezdenék aggódni. A nap hátralevő része már a normális mederben folyt.

2010. október 13., szerda

Vérkép

Megvolt Balázs vérvétele, megkaptuk a leletet is, a máj-értékei teljesen jók, de van 3 csillagos és eléggé kívül esnek ezek a normál tartományon, kíváncsi vagyok, mit mond a pszichiáter, de gyanítom a háziorvosnál fogunk kilukadni ezzel. Egyébként egy hős volt, nem is fájt, azt mondja, és utána megevett 4 sajtos kiflit :-)

Elmentünk tegnap délután biciklizni. Félúton jutott eszembe, hogy nem zártam be a házat. Kértem Balázst, menjünk haza, mert aggódom. Válasz: "Nem kell hazamenni anya, a rablók este szoktak jönni!"

2010. október 12., kedd

Megmagyarázhatatlan dolgok

Azon már csak kicsit akadok ki, hogy Balázs napi rendszerességgel hoz fekete pontot olyan tanszerek hiányáért, amikről délután otthon kiderül, hogy ott voltak vele. "Dehát nem találtam, pedig átnéztem a táskámat!"
Azon viszont felhördültem, amikor Gábor tegnap reggel elmesélte, hogy vissza kellett menni másik kabátért, mert ezen - ami amúgy vadiúj és nem volt olcsó - nem lehet összehúzni a cipzárat.
- Mi az, hogy nem lehet összehúzni?
- Nincs rajta kocsi.
- Várj, a húzóka nincs meg vagy a kocsi?
- A kocsi.
Bakker, kéthetes kabát, fémcipzár, hogy a francba???
Délután Balázs azzal fogadott a suliban, hogy "Anya, van egy rossz hírem..." és megmutatta a táskáját. Valószínűleg cipzár-összehúzási versenyt rendeztek és Balázs nyert, a kocsi ugyanis leröpült a végeinél eredetileg bevarrt cipzárról. A jó hír, hogy a kocsi épségben megmaradt. "El kell majd vinni cipzárashoz és ha nem tudja megcsinálni, újat kell venni, addig egy másik táskát használok." (Észrevettétek, hogy egyre jobban fogalmaz? Ezek mind szó szerinti idézetek!) Elmesélte A. néni is a balesetet, mire én elmeséltem neki a kabáttal történteket és megjegyeztem, hogy a mai nap nem a cipzáraké. Erre ő hozzátette, hogy éljenek a kínai cuccok. Ezen én megsértődtem, de aztán jobban belegondolva rájöttem, hogy ma már az Adidas cipő is Kínában készül, miért ne készülhetnének ott a márkás iskolatáskák és kabátok.

Hazáig próbáltam lenyugodni és túllépni azon, hogy egy nap alatt többtízezer Forintos kár ért. Otthon erőt vettem magamon és megnéztem a szóban forgó kabátot, aztán majdnem hanyatt estem. A kabát teljesen rendben volt, a cipzár is, a kocsi ott volt a cipzár közepén, tehát nem legalul, de ott volt és működött. Balázs nem tudta megmagyarázni a dolgot, de örült és kicsit én is. Meg akartam nézni, mit lehet tenni a táskájával, de azt mondta, inkább Solo-zzunk, hagyjam a táskát, "majd megcsináltatjuk, vagy veszünk másikat".
Valamivel később rávettem, hogy logopédiázzunk. Semmi kedve nem volt hozzá, de végül annyira belejött, hogy 7 után úgy kellett kitépnem a könyvet a kezéből. Játszottunk piramisosat - egyszerű tőmondatok fokozatosan bővítve - és szóelőhívósat úgy, hogy kettőt én, kettőt ő. Egyszer a go... kezdetűt választotta és így segített: "erdőben van és a teteje olyan, mint az atombomba." Ezen nagyon jót röhögök azóta is, ahányszor eszembe jut. Jól elvoltunk és külön jó, hogy a logopédia mellett az olvasást is gyakorolta, önként és dalolva.

Ma reggel míg a fiúk aludtak, vetettem mégegy gyógypillantást a táskára és megpróbáltam visszatenni a kocsit a cipzárra. Nem volt egyszerű, mert az utolsó fogak megsérültek és az anyag is kirojtosodott, de a lámpafény és a szemöldökcsipesz segített és sikeresen visszaapplikáltam azt a szart. Gyorsan visszavarrtam a cipzár végeit, varrtam egy ideiglenes bumszlit, hogy véletlenül se lehessen túlhúzni, vállon veregettem magam jobbról és balról és elindultam, azzal a boldog tudattal, hogy sokkal gazdagabb vagyok, mint tegnap délután.

2010. október 8., péntek

Kettesben

A mai már a második este a héten, amit kettesben nyomunk Balázzsal, próbálok valahogy törleszteni Gábornak, cserébe az elmúlt hetekért. Tegnap este már majdnem írtam egy posztot arról, hogy milyen szívás este kettesben lenni Balázzsal, mert feszkó van, nem akar vacsizni, aztán nem akar fürdeni, aludni menni pedig végképp nem, én viszont addigra már alig várom a szabadidőmet, így dupla feszkó, veszekedés, stb...
Ma viszont olyan nagyon jók voltunk mind a ketten! Én megsütöttem 36 db palacsintát, Balázs ezalatt játszott, vacsizott, utána míg bepakoltam a mosogatógépbe, ő minden különösebb unszolás nélkül elment fürdeni, a lefekvés is simán ment. Kellemes befejezése volt ez egy rossz napnak :-)

2010. október 7., csütörtök

És akkor ne üssem agyon...???

Sajnos az a - cseppet sem dicsekvésre méltó - helyzet, hogy Balázs nyolcésfél' éves létére nem tanult még meg cipőt kötni.
Kedden reggel vettük észre, hogy a tépőzáras cipője kuka-pozitív állapotba került, így elővettük a - fűzős volta miatt eddig ünneplősnek használt - fekete sportcipőt és kiadtuk az ukázt: holnapra megtanulunk cipőt kötni! A kedd este ezzel és a zongoraórával telt, és persze masszív hisztivel, hát miért nem bírjuk mi felfogni, hogy ő még NEM TUD cipőt kötni?!
Végül csak sikerült egy masni, ragyogó szem, fülről leakaszthatatlan mosoly, büszkeségtől dagadó mell és őszinte öröm, mert azért egy menő Adidas foci cipőről beszélünk, amit akart ő hordani korábban is, csak ugye az a fránya cipőfűző...
Tegnap ünneplőben kellett menni, ezért logikus módon NEM az eddig ünneplős funkciót betöltő fűzősben ment, hanem egy friss beszerzésű tépőzáras ünneplőben, így a tegnapot megúszta. Ma nagyon durva késésben voltunk, én elaludtam, így az utolsó pillanatban jutott eszembe és szóltam Balázsnak, hogy "ja, különben mozogj, mert még a cipődet is be kell kötnöd". Nem volt idő hisztizni, muszáj volt előadnia a tudományt és láss csodát, mindkét masni tökéletesre sikerült, első próbálkozásra!
Simán évek óta a kezében van a tudomány, csak egyszerűbb kitartóan mondogatni, hogy nem megy... Dehát mi vagyunk a hülyék, hogy csont nélkül bevesszük, amit mond. (Persze, tudom ám, az van, ami az úszásnál is volt és csomó minden másnál: nincs önbizalma, fél a kudarctól és maximalista: addig nem hajlandó megcsinálni, amíg nem 100%, hogy képes rá.) Nadeakkormost! Holnap jön a kés-villa, holnapután a mérnöki rajz, vasárnap pedig megtanul kézen járni.

2010. október 5., kedd

Ugye, megmondtam?!

Tavasszal már megírtam, hogy nem lesz jó vége annak, ha a hársfát mamutfenyőnek nevezzük Balázs előtt... Épp itt van a zongoratanár és nézegetik az iskolai ének könyvet. Tanár elkezdi énekelni: Láttál-e már valaha csipkebokorrózsát... De Balázs közbevágott:
- Ezt apa egyszer úgy énekelte, hogy Láttál-e már valaha exkavátorgépet...

Önvédelem

Mindig megdöbbenek, amikor Balázs olyat csinál, amit azelőtt soha.
Valamelyik nap történt, hogy valamiről győzködött, már tényleg nem tudom, miről, mert szinte minden napunk folyamatos alkudozással telik. Valami olyan dolog volt, amiről azelőtt már beszélt Gáborral, ezért át is irányítottam hozzá. Erre odajött hozzám, átölelt és azt mondta:
- Anya, inkább te beszéld meg vele, mert amikor azt mondja, hogy nem, akkor én mindig illlllyen mérges leszek - és demonstrálta is, megfeszítette magát úgy, hogy mindene remegett -, és akkor már biztos, hogy nem fogja megengedni!

Aranyos, ahogy próbálja kímélni magát a csalódásoktól és ismeri is magát és tudja a következményeket is, ami igenis nagy dolog nála.

ADHD vs depresszió

Mai Index cikk, egyébként bemondták a radiocafé híreiben is.
A pontos forrást nem találtam, de a Google elhalmozott "ADHD depression" találatokkal, íme egy.

Sok újdonság nincs a cikkben, annak viszont örülök, hogy végre a magyar média is kezd foglalkozni a témával.

2010. október 4., hétfő

Első hónap

Magatartás négyes fölé, szorgalom négyes alá. Alakul :-)

2010. október 1., péntek

Fejlesztések

Szép lassan beindulnak újra az iskolán kívüli fejlesztések is; jövő csütörtökön indul a logopédia és heti két zongora. Az úgy volt, hogy Balázs egyszercsak kibökte, hogy szívesen járna "olyan iskolába, ahol zongorázni tanulnak a gyerekek". Mi kerestünk ilyet, találtunk ilyet, persze ez rendes, tanévhez igazodó délutáni zeneiskola, úgyhogy a felvételről lecsúsztunk, viszont ajánlottak egy zongoratanárt, aki foglalkozik Balázzsal. Eddig nagy a lelkesedés és a büszkeség, csak maradjon is így :-)
A szemüveg továbbra is nagyon bejön Balázsnak. Amikor kérdeztük, hogy jobban látja-e a táblát vele, azt mondta: "Igen és a faliújságon az LY-t szemüveg nélkül homályosan látom, szemüvegben pedig olyan élesen, mintha odamennék és közelről olvasnám el."

Figyelmeztetők, feketepontok nem gyűlnek, osztályzatok terén is jó a helyzet; eddig hangosolvasásból van egy ötöse és ennyi. Az írása iszonyú ronda, néha kifelejt egy-egy betűt, ritkán van, hogy helyesírási hibát vét, az viszont nem ritka, hogy értelmetlen mondatokat ír, gondolom, mert a végére elfelejti, hogy mit írt az elején. Egy tegnapi gyöngyszem: "Miért futok azért mert nem tudom." Rajzolásban nagyon le van maradva, de legalább szívesen rajzol, ez is valami. Talán a zongora segít stimulálni a finommotorikáját, talán ő egyszerűen rondán rajzol (nem hiszem, mert elsőben gyönyörű virágoskerteket rajzolt), nem tudom.

2010. szeptember 27., hétfő

Egyébként pedig

Szemüveges. És büszke rá. Nem akarja levenni. Ma reggelinél mégis megkérdezte: anya, de nem fognak kicsúfolni?

Logopédia

Elkezdődött az idei sulis fejlesztés is, szerdánként van, kapott is már házit Balázs. Többek között volt egy olyan feladat is, ahol a hiányzó - hol dupla, hol szimpla - mássalhangzókat kellett pótolni.
Kb a következő szavak voltak a megoldott feladatban: varr, r, akar, nyakkendő, virág, kakál,... Itt el is akadtunk Gáborral és miután röhögtünk egy sort, kértük Balázst, nézze át azt a feladatot és ha gondolja, javítsa ki. Elkezdte olvasgatni a szavakat, varr, az két r, vár, az egy r, akar, az egy k, nyakkendő két k, virág egy r, kakál - itt már remegett a papír a kezemben, úgy röhögtem -, mi, azt két k-val kell írni? Olyan ártatlanul kérdezte, hogy látszott, tényleg fel sem merült benne, hogy az kakál helyett lehetne esetleg kanál vagy kapál is. A következő 10 percet röhögéssel töltöttük, aztán rávettük Balázst, hogy kijavítsa valami másra.

2010. szeptember 24., péntek

Tanítási szünet

Ma nincs tanítás a suliban. Pár napja már tudjuk, Balázs is tudja, de az valahogy nem áll össze neki, hogy ha nincs tanítás, akkor házi feladat sincs. Ma reggeli hangulatemelő telefonbeszélgetés:
- És tényleg nem lesz ma tanítás?
- Tényleg.
- Dejó, akkor egésznap játszani fogtok, házi sem lesz...
- De, házi lesz.
- Dehát ha tanítás sem lesz...
- Nem, egyszer volt csak olyan, hogy pénteken nem volt házi, de máskor mindig szokott lenni, csak pénteken nem szoktuk megcsinálni a napköziben - ez tényleg így van, péntekenként csak játszás van napköziben, de A néni külön le szokott ülni Balázzsal és megcsinálják.
- De Balázs, hát ha nem lesz tanítás, akkor nem lesz tanító néni sem, ki fog akkor házit adni?
- De, Zs néni ott lesz, tudod mit, kérdezd meg Zs nénit!
- Tudod mit, akkor kössünk fogadást: ha tényleg kapsz házit, én megígérem, hogy megcsinálom helyetted, de ha nem kapsz, akkor este olvasol nekem mesét.
- De anya, az nem jó, mert Zs néni rá fog jönni, hogy te csináltad, ugyanúgy kell írnod, ahogy én, hallod, anya, ugyanolyan ronda számokat írjál, jó??
- Jó, de ha nem kapsz házit, mesélsz nekem...!
- Hááát, nem vagyok egy nagy mesemondó...
- Nem baj, csak olvasnod kell!
- Hát jó, legyen...

Később Gábor mesélte, hogy Balázs teljesen ki volt akadva azon is, hogy nem visznek iskolatáskát, ragaszkodott hozzá, hogy hívják fel Zs nénit, végül kiegyezett abban, hogy a suliban megkérdezik. Persze Zs néni nem volt benn, A néni fogadta őket és Balázs első kérdése az iskolatáska volt. Hiába, mi csak a szülei vagyunk, mit tudjuk mi azt, hogy mikor adnak házit és mikor kell táskát vinni!

2010. szeptember 18., szombat

Genetika

Az oké, hogy pont úgy viselkedik, ahogy én viselkedtem ennyi idősen.
Az oké, hogy külsőre tiszta Gábor.
Az is oké, hogy van érzéke a zenéhez, pont mint Gábornak.
De az, hogy a Nagy Sportágválasztón teljesen spontán éppen az ergométerhez ("evezősgép") várakozó sorba álljon be, ahol aztán kiderüljön, hogy nem kis érzéke van hozzá (nem túl bonyolult mozgássor, de nem is túl egyszerű elsajátítani, nekem 16 évesen hónapokba telt és van aki sosem tanulja meg rendesen), olyannyira, hogy egyből az edzőhöz irányítják, és aztán, ha ez még mind nem lenne elég, ő másodszor is sorba álljon és ezúttal nem 500, hanem 800 métert húzzon le, na azt már nem tudom mivel magyarázni.
Soha nem beszéltem az evezésről a jelenlétében, pont azért, mert nem akartam, hogy úgy járjon, ahogy én. Azt akartam, hogy ne is tudjon ennek a sportágnak a létezéséről. Erre tessék, Panni tervez, Balázs végez...
Persze, büszke vagyok, nem is titkolom, de ugyanakkor erősen ráz a hideg a gondolattól, hogy a kölkömnek ilyen rejtett ambíciói vannak. És hogy mennyire sorsszerű ez az egész, amitől persze csak még hátborzongatóbb: én az MTK-ban eveztem és őt is oda próbálták ma csábítani.

Örülős

Miközben én éppen a Mikuláshoz készülődöm, Lucilla az éj leple alatt megdíjazott engem, amit ezúton is köszönök :-)


Mivel év elején már kaptam egy ilyen díjat, a szabályokat jól ismerem:

1. Meg kell köszönni.
2. A logót ki kell tenni a blogomra. 
3. Be kell linkelnem, akitől kaptam.
4. Tovább kell adnom 7 embernek.
5. Be kell linkelnem őket. 
6. Megjegyzést kell hagyni náluk.
7. El kell árulnom magamról 7 dolgot.

Februárban már szinte minden publikálható titkomat elárultam, így nemigen maradt újabb, amit megoszthatnék, és bizony ugyanez vonatkozik a továbbadásra is. Ugyanazokat a blogokat olvasom mint akkor és ugyanazok a kedvenceim még mindig, egy különbség: akkor Südvétől kaptam a díjat és Lucinak adtam tovább, értelemszerűen most, hogy Lucitól kaptam, Südvének adom tovább Amit ő nap mint nap véghez visz, az emberfeletti.

2010. szeptember 17., péntek

Olyan önző!

Persze, hogy ő volt az első, akinek ajándékot vettem, persze, hogy álmai vágyát (vagy legalábbis egyet a sok közül). És persze, hogy tudja, ő mindig mindent megtud időben. És akkor, amikor ma lelkesen megosztottam vele, hogy mit vettem Gábornak, persze, hogy nem örült, hiszen ezt az ajándékot nem ő kapja, hanem valaki más. Közölte, hogy ő is ilyet AKAR!
Az a röhej, hogy neki is kerestem, de nem találtam. Hát ezek után örüljön, ha nem adom el az újdonsült legóját két doboz Fazer csokiért! Morcos vagyok rá, utálom az önzőséget és az irigységet!

2010. szeptember 15., szerda

A vetítőgép és az üzenő

Vetítőgép: Anya, képzeld, ma egyszer sem kellett rám szólni!

Üzenő: Tisztelt szülők! Balázs ebédnél kenyérdarabokat dobált a levesestálba.

2010. szeptember 11., szombat

Leválik

Nagy dolgok zajlanak nálunk.
Talán már hónapokkal ezelőtt elkezdődött, nem is emlékszem pontosan. Valami olyasmi volt, hogy elkezdtek neki ízleni a saláták, mármint nem a majonézesek, hanem a zöldek. Aztán elkészítette magának a teát, ha mi nem főztünk azonnal (jobban szereti a "főzöttet", de ugye ő olyat még nem tud, készített hát instantot). Meg reggelente néha meglepett minket azzal, hogy nem pizsiben jött le reggelizni, hanem már felöltözve. Most meg már nem fürdik, hanem zuhanyozik, minket látni sem akar zuhanyzás közben, a zuhany alatt pedig énekel és nagyon élvezi a vízgőzt (ami pár hónapja még kimondottan idegesítette). Múlthéten ugye már úgy játszott a haverjaival, hogy azt sem tudtam, merre vannak...
Októbertől pedig úgy néz ki, hogy egyedül fog eljárni logopédushoz hetente egyszer, és már mindennapos beszédtéma, hogy tavasztól egyedül szeretne hazajárni napközi után. A közlekedési eszköz tekintetében még van mit közelíteni az álláspontokon: én első körben a buszt preferálnám (sulitól 100 méterre felszáll, háztól 300 méterre leszáll), Balázs gyalog szeretne járni (bő félóra), Gábor pedig egyelőre nem nyilatkozik.
Ezek a dolgok történnek és én sokszor bele sem gondolok - hiszen ez az élet rendje, hogy közhelyt is írjak -, de basszus, még pár hónap és már nem engedi magát megpuszilni, csak ha senki nem látja, nem fog hozzánk bújni lefekvés előtt, sokkoló dolgok ezek, na :-)

Vannak azért még kisfiús dolgai... Van a telefonomon egy játék, Bounce a neve, egy kis labdát kell végigvezetni egy pályán, vannak csúszdák, kismadár, aki cseresznyével táplálkozik, és vannak braiderek, akiknek az a dolguk, hogy keresztbe tegyenek szegény kis labdának, ahol csak tudnak. Én nem tudok játszani ezzel a játékkal, valószínűleg mert térlátás kell hozzá, nekem pedig nincs olyanom, viszont Balázs nagyon profin űzi. Igaz, minden komolyabb akadálynál elmondja, hogy ez neki nem megy és megkér, hogy segítsek, de sajnos tényleg annyira béna vagyok benne, hogy még ő is belátta: ezzel egyedül kell megbirkóznia.
Mivel én itt kint úgysem nagyon használnék saját telefont, főleg nem olyat, amin csak egy mobilnet előfizetés van, otthon hagytam neki. Az eredmény: totális rákattanás. Megépítette legoból a pályákat, szerepjátékozik, ezzel kel, ezzel fekszik, ahányszor beszélek Gáborral, a háttérből mindig a játék zenéje hallatszik. Mostmár valami olyan pályára is eljutott, ahol egy ingatag függőhídon kell átmenni, de ezek a köcsög braiderek leszakítják a függőhidat. Szegénykém, éppen Gáborral beszéltem, amikor elkezdett keservesen zokogni. Kérdeztem, mi a baj és elhüppögte nekem, hogy sosem sikerül, mert elmegy a cseresznyéért, odaadja a kismadárnak, aztán át kell mennie a függőhídon, de a braiderek mindig leszaggatják a hidat és ő mindig leesik! És miért jöttem én ki Finnországba, ahelyett, hogy inkább neki segítenék otthon játszani, hát dolgozni Budapesten is tudok, vagy nem? Meggyőztem, hogy ebben a játékban nem sokra menne velem, de nyilván nemcsak a játék miatt akarja, hogy otthon legyek... Olyan aranyos volt, mondtam neki, gyere Cica, ülj az ölembe és megtörlöm a könnyeidet, jó? (Az nem úgy van, hogy letörlöm a könnyeidet és nem is megtörlöm a könnyes arcodat, hanem megtörlöm a könnyeidet, ezt így kell mondani.) Elmeséltem neki, hogy most simizem az arcát és ő pedig az ölemben ül összegömbölyödve és erre mi történt? Szép lassan megnyugodott. Aztán annyit mondott, hogy anya, ne haragudj, de beszélj most egy kicsit apával, én felmegyek a szobámba. Később Gábor mondta, hogy legozik, valószínűleg épp a függőhidas pályát építette, hogy megwoodoozhassa a braidereket :-))

2010. szeptember 8., szerda

Újra, vidámabban

Naszóval.
Elkezdődött a suli és ahogy eddig is, most is vannak jó napok és rossz napok. Ez nem is baj, egészen addig, amíg Balázs nem mondja azt a rosszakról is, hogy jók voltak. Történt, hogy múlthét csütörtökön azzal jött haza a suliból, hogy "anya, képzeld, ma egyszer sem kellett rám szólni!", és mondta mindezt magától, minden kérdést megelőzve, lelkesen, csillogó szemmel, magyarul: hihetően.
Pénteken még baglyot is kapott! A lebukás akkor jött, amikor azt mondta:
- Anya, ma tttényleg nagyon jól viselkedtem!!!
- Miért, akkor tegnap mégsem...?
- Anya, be kell vallanom, hogy nem, tegnap nagyon sokszor szóltak rám, de ma egyszer sem!!!
- Dehát Balázs, akkor tegnap miért mondtad, hogy nem kellett rád szólni?
- Azt akartam, hogy büszkék legyetek rám...
Olyan kis drága, hát nem érzi, nem mondjuk neki elégszer, hogy milyen büszkék vagyunk rá?

Elmentünk még aznap rollerezni, útközben összefutottunk B-ékkal (osztálytárs), akik biciklivel voltak. Balázs is beállt a csapatba, de rollerrel nagyon nehéz a bicajosok tempóját tartani. Kérdeztem, nincs-e kedve neki is inkább bicajozni, nem volt. Kérdezte B is, na, akkor már volt. Egy éve nem ült a biciklin, akkor kapta meg vadiújan és mivel akkor még a legalacsonyabb állás is egy ici-picit magas volt neki (24-es bicaj), egyszer elesett vele és azóta nem volt hajlandó ráülni.
Nade pénteken! Ráült, lecsekkolta, hogy tud-e még biciklizni, örült egy sort, hogy igen, aztán szó nélkül eltűnt a banda, egy ideig kerestem őket, aztán hazamentem (mindez a háztól 50 méterre volt, lakóövezetben). Jó 20 perc múlva hallottam megint az üvöltözést kintről: megjöttek a fiúk. Épp indultam ki Balázsért, mikor jött be a kapun és elmesélte, hogy sajnos nekiment egy villanyoszlopnak. Mivel mind a négy végtagja a helyén volt és a feje is úgy nézett ki, ahogy kell, feltettem a tőlem akkor elvárható legértelmesebb kérdést: a bicikli rendben van? Hát... anya, ne haragudj, de... kicsit szétesett... a csengő. Basszus, kit érdekel a 260 forintos csengő :-)
Ez a kis baleset kevés volt ahhoz, hogy elvegye Balázs kedvét, tovább őrjöngtek, összetörtek egy üveget, aztán fel is söpörték, ezután pedig szépen elindultunk haza. Persze B-ékkal muszáj volt kipróbálni egy frissen leaszfaltozott utat, de ezután már tényleg ment ki-ki a dolgára. Balázs a bicajjal kb ötször olyan gyorsan megy, mint én gyalog, így ment néhány kört anya-kapu viszonylatban, mire én kettőt léptem.
A sokadik ilyen körnél történt. Jött egy autó az én hátam mögül, nagyon lassan, mert az utca tele volt gyerekekkel. Balázs közben jött ki a zsákutcánkból, szépen megállt, aztán gondolta, eljön felém az autó mellett, elfér azon a másfél méteren az autó és az út széle között. Csakhogy ránézett az autóra, hogy nehogy nekimenjen és ezzel a lendülettel neki is ment a hátsó ajtó magasságában, kormány befordult, Balázs át a bicikli fölött, végül hassal a kormányon landolt és nem voltam biztos benne, hogy az álla nem az úttestről pattant vissza (szerencsére nem).
Lett egyből nagy riadalom, Balázs egyből felkelt és sikítva üvöltött, hogy "anya, a hólyagom, beleállt a kormány a hólyagomba!!!", erre azért megindult a pulzusom felfelé nekem is, közben kiszállt a kocsi sofőrje, egy sokktól remegő fiatal nő, akinek egyből mondtam, hogy mi vagyunk a hibásak és adok majd betétlapot, közben Balázst és a bicajt kitettem az út szélére, ő üvöltött, hol azért, mert nagyon fáj, hol azért, mert miért mondom én a néninek, hogy mi vagyunk a hibásak, amikor a néni ELÜTÖTTE őt. Közben a nő nem mert elmenni, próbáltam nem sírva mondani neki, hogy itt lakunk 6 méterre és van autónk, ha baj van, el tudom vinni Balázst az ügyeletre. Balázs is sokkot kaphatott, mert miközben vittem be ölben, remegett az egész teste. Bent a házban még néhányszor számonkérte, hogy miért mondtam azt, hogy ő a hibás, akkor, az ő akkori idegállapotában felesleges lett volna elmagyaráznom, hogy egy balesetnél vétkes és vétlen fél van és ennek a szónak súlyos vonzatai vannak, főleg ha az egyik fél egy bicikliző gyerek. Végigfektettem az ágyon, megnyomkodtam mindenét, egyben volt, nem fájt a pocakja és már ment is volna vissza biciklizni (a bicajt a szomszéd kisfiú hozta be nekünk, aki az anyukájával épp akkor ért haza). Azt hiszem, ezen a ponton kezdtem megnyugodni. 10 percig pihiztünk, utána elküldtem pisilni, nem volt véres, megnyugodtunk.
Közben beesett Gábor, én stresszoldásként összedobtam egy palacsintatésztát, közben dióhéjban elmeséltem neki, hogy mi történt, aztán elindultunk megkeresni az autót. Találtunk egy színre és típusra ugyanolyat, de annak nem volt az oldala meghúzva. Becsöngettünk, már jött is a nő ijedten. Mikor mondtuk, hogy betétlapot hoztunk, megnyugtatott, hogy csak a gumi hagyott fekete csíkot az autón és már lemosta. Balázs eközben a rolleren száguldott, úgyhogy mindenki megnyugodhatott a másik szeme fényének épsége felől. Otthon betoltuk a megérdemelt palacsintánkat és Balázs köszöni szépen, azóta is vígan biciklizik.

2010. szeptember 7., kedd

Azt hittem...

Ez most egy nagyon egyéb címkéjű poszt.
Szóval azt hittem, hogy majd kijövök ide, kényelmesen kicsomagolok, szaunázom egy hatalmasat, benn felejtem magam a zuhany alatt és majd vacsora után megírom, mi újság kis házunk táján.
Ehhez képest a Malév, hogy rohadna meg, már az indulásnál felhangolta az agyam a késéseivel és az ócska hazudozásaival, aztán Helsinkiben lemerült a telefonom, aztán Ouluban hiába vártam a poggyászomat... Most itt vagyok, csomagolnék én, de nincs miből, mennék szaunázni, de a papucsom is a nagy táskában van, mosnám a hajam, de a samponom és a balzsamom is a nagy táskában van, sőt, a mobilom töltője is a nagy táskában van... Sőt, a fogkefém és a fogkrémem is. Hab a tortán, hogy a mobilom kijelzője töksötét, csinál mindent, pl fogadja a hívást, csak én nem látom, hogy ki hív. Így ugye hívást indítani sem túl célszerű... Ezzel a hibajelenséggel az elmúlt egy hónapban kétszer volt a telcsi szervizben, először feltettek rá egy új szoftvert, kitörölve ezzel minden adatot, sms-t, beállítást (külön kértem a szervizlapon, hogy ne frissítsenek), a hiba ugyanúgy megvolt, másodszorra úgy tűnt, megjavult. Mikor gondolja meg magát, ha nem a háromhetes külföldi utam első napján???
Tehát most itt ülök és dühöngök. Dühöngök még vagy 5 percet, aztán megfürdöm és hajat mosok a szállodai "shampoo and bath" feliratú vegyszerrel, aztán holnap majd örülök a csomagomnak. Feltéve, hogy épségben és hiánytalanul megérkezik.

2010. szeptember 5., vasárnap

Zanza

A suli megy, Balázzsal minden OK, eltekintve attól, hogy
- kezd rákapni a kisebb hazugságokra
- péntek délután biciklivel nekihajtott egy villanyoszlopnak
- kicsivel később nekihajtott egy mozgó autónak
- és persze mindenről a lányok, a villanyoszlop és az autós tehet.

A jövő vasárnapi utazásomat előrehozták holnaputánra, így hosszabbat valószínűleg már csak Finnországból fogok tudni írni, addig próbálok mindent elintézni (nem fog sikerülni).

2010. szeptember 1., szerda

Mennyire izé vagyok

A legjobbat nem is írtam: A. néni visszakapta Balázsék napközis csoportját! Ő az, aki elsőben vitte őket és imádta Balázst és Balázs is imádta őt, istenként nézett fel rá. Második elején volt egy másik A. néni, akinek a legjobb döntése volt, hogy elhagyta az iskolát, utána közvetlenül jött M. néni, aki szintén szerette Balázst és viszont, de hiányzott az Isten-effektus. Most viszont újra A. néni van velük és ahogy ő mesél nekem Balázsról, az megható. Imádja! Meglátja benne azt, amit csak nagyon kevesen és Balázs ezt érzi és mindent megtesz, hogy A. néni kedvében járjon.
Ma napköziben pl le kellett rajzolni, hogy ki hol járt és Balázs lerajzolta a pisai ferde tornyot. Mikor az osztálytársai szóvá tették, hogy csúnya szót írt a lapra - amit mellesleg nagyon élvezett, mert végre büntetlenül trágárkodhat -, A. néni elmagyarázta a többieknek, hogy nem is, ezt a városnevet így kell leírni.
So far, so good.

Halleluja, tanévkezdés

Lehet engem utálni ezért, de számomra megváltás a tanévkezdés. Tavaly nyáron nem volt gond, mert munkanélküli lévén nem kellett azon agyalni egy percig sem, hogy melyik héten hova teszem Balázst. Most viszont el nem ítélhető módon van munkám és bizony voltak olyan hetek, amik erősen lógtak a levegőben. Persze minden jó, ha a vége jó, túl vagyunk ezen is, de nem bírja ezt a stresszt az én szívem.
A tegnapi évnyitó a szokásos volt: felejthető. Én elhiszem, hogy az elsősök szüleinek ez hatalmas élmény és senkinek nem szeretnék a lelkébe gázolni, de a második-harmadik-negyedik osztályosok már nem tudták, mit kezdjenek magukkal unalmukban. És őszintén szólva, a szülők sem. Pedig nem volt hosszú, 45 perc volt tokkal-vonóval. Megint nyugdíjba ment valaki, megint jött új ember (évzáró óta!), a másodikosok - nagyon aranyos, de - óvodás középső csoportos mondókákkal és dalokkal köszöntötték az elsősöket, csak a műsor legvégén hangzott el pár suliváró vers és dal. Már csak egy ilyet kell kibírni, utána felső tagozat és ott az első tanítási napot egy rövid évnyitóval kezdik, ahol sem búcsúztatás, sem köszöntés, csak a szükséges dörgedelmek, aztán kezdődnek az órák.
Szerencsére sikerült az elsők közt elhagynunk az objektumot, így a dugót is megúsztuk, ami nem kis teljesítmény; aki ismeri Veresegyházat, tudja, mekkora területen parkolt le a 6-700 család az évnyitó alkalmából, és mekkorka úton kell ennek a rengeteg autónak elhagynia a helyszínt. Mindenhol autók álltak, rengetegen álltak meg úgy, hogy mások ki sem tudtak állni tőlük. Borzalom. De szerencsére még azelőtt odébbálltunk, hogy ez a rengeteg autó elkezdett volna kiállni, tolongani, anyázni. Muszáj volt valami jóval lezárni a napot, ezért megnéztük a Sulyánban, mit is tud ez az ország tortája. Nekünk ízlett! És Balázs is megérdemelte, igazán! :-))

2010. augusztus 25., szerda

Home office

Bekrepált az autó, nem is lesz kész péntekig, úgyhogy a héten itthonról dolgozom. Hamár így alakult, akkor miért passzolnánk el Balázst, itt van ő is velem és komolyan, szavam nincs rá. Megérti, hogy dolgoznom kell, tegnap simán engedte, hogy végigseggeljek két, egyenként háromórás fejtágítást. Ma délelőtt úgy tudtam tőle haladni, ahogy sokszor a dolgozóban sem.
Tegnap este kenyeret és kalácsot sütöttünk, ő készítette életem első hatos fonatát. Nagyon jól viseli a "büntetést", ami azt jelenti, hogy minden jutalom, amit ő az elmúlt időben már természetesnek vett, meg van vonva (a kalácsból természetesen kapott). Próbálkozik, de hamar megbékél. Legozik ezerrel, ez a Power Miners sorozat egy telitalálat, imádja!

Megvannak a tankönyvek, hétvégén megvesszük a füzeteket is. Kedden évnyitó, szerdától pedig erősen belecsapunk a lecsóba, jön a harmadik osztály.

2010. augusztus 23., hétfő

Elmúlt hetek

Ezt a posztot az indulás előtti napon akartam feltenni, amikoris a lapitopi lehibernálta magát, én meg bepipultam és nem tettem fel:


Hamarosan indulunk Olaszországba, ahol terveink szerint 5 csodás napot töltünk majd el, de hogy mi lesz ebből, azt majd csak utólag fogom tudni elmesélni. Update: 6 csodás nap lett belőle és nagyon jó volt :-)
Az elmúlt hét a Nagyinál telt, Balázs nagyon jól érezte magát, viszont azóta mindennap a szememre veti, hogy "Nagyi megengedte, hogy nézzem a House-t, te miért nem engeded?!" Nem tudom, de valahogy az elmúlt 1 hónap nagyszülői tapasztalatai alapján nem a mi generációnk van arccal a tévéhez nőve...


Balázs egyfolytában visszavágyik Balatonfüredre, másról sem beszél, csak a csúszdákról és arról, hogy ugye, legközelebb lecsúszom majd ezen meg azon... És hogy mit éreztem, amikor belenéztem a sárga turbó csúszdába. Mit, basszus, ha én azt elmondanám, bővülne a szókincse egy-két nemkívánatossal...


A mai nap pálmáján osztozhat az OGYI, a HungaroPharma, az OEP, és mindazok, akik tettek róla, hogy egy egyértelműen gyerekeknek szánt gyógyszer havi adagjának ára magasabb legyen az öregségi nyugdíj minimumánál, de ha ez mind nem lenne elég és akadna még pár tucatnyi ember ebben az elcseszett országban, aki ki tudja gazdálkodni ezt a nevetségesen magas árat, azokkal is kicsesznek, egyedi import-engedélyhez kötve a Strattera behozatalát. Magyarul, ami eddig egy nap volt, az most durván egy hét. Még magyarabbul, olaszországi utazásunk hatodik napján Balázs gyógyszere, az a gyógyszer, amiről csak nagyon lassan, fokozatosan szabad leállni, mert egyébként durva pszichotikus mellékhatásai lehetnek, nos, ez a gyógyszer el fog fogyni. Gratulálok mindenkinek, aki ezt az őrült faszságot kitalálta és végig vitte. Hogy mi értelme van, azt nem tudom, nem értem, soha nem is fogom megérteni.
Mi értelme egy egyedi OGYI import-engedélynek, ha azt sem tudják, kinek a számára engedélyezik??? A recept ugyanis még nálunk van, telefonon kértük meg a patikát, hogy rendelje meg. Felfoghatatlan.
Update: szerencsére elszámoltam magam és a hetedik napon, vagyis a hazaindulás napján fogyott el a gyógyszer, így a hajnali érkezés után kora-délután sikerült átvenni a Stratterát és így összesen 5 óra csúszás volt, az pedig nudli.

Balázs mostanában kicsit elkanászodott, nagyon próbára teszi az idegeinket. Amint kicsit lazítunk a gyeplőn, bekattan. Tegnapelőtt nagyon összevesztünk, így most durva tiltások vannak érvényben. Már aznap este sokkal kiegyensúlyozottabb volt, tegnap pedig egy kis tündérke. Egésznap aranyos volt, szó nélkül csinált mindent amit kértünk. A tanulság sajnos nem tőlem származik:
"A korlátok nem azért kellenek, hogy a gyerekek korlátozva legyenek, hanem hogy legyen mibe kapaszkodniuk."

2010. augusztus 22., vasárnap

Nyaralni voltunk

Király volt :-)

2010. augusztus 2., hétfő

Balaton

Végetért a napközis tábor utolsó hete is, le a kalappal Balázs előtt, aki végig kiegyensúlyozott volt, részéről hangos szó nem hangzott el egész héten. Volt bobozás, testfestés - ezúttal a karjára varratott egy sárkányt és közvetlenül alá egy hálójából leereszkedő pókot, ez utóbbi nem volt benne a néni katalógusában, ezért a kreativitására hagyatkozott, lett is hatlábú pókja Balázsnak... A bobozás napján mégis volt egy kis hirig, mert este fél10-kor ő még leszaladt az étkezőbe és nekiállt sematikusan lerajzolni a bob fékrendszerének működési elvét, ezt persze nem időhúzásból, hanem mert akkor és ott nagyon fontos volt...
Szombaton már volt egy kis vita, de az az én hibám, normális ember nem kapja fel azon a vizet, ha a gyereke úgy megy hat tonna csokit lemosni a kezéről, hogy azt végighúzza a falon, utána kettőt pördülve megfogja a fehér ajtót, de mivel elszédül, megfogja még két helyen, aztán megfogja a fehér ajtófélfát, végül mindkét kezével belekapaszkodik a fehér mosdó szélébe, hogy feltornássza magát a tükörig, ahol megnézheti, mennyire csokis a szája. Én viszont egy nemnormális szülő vagyok, akiből erre kirobbant az állat és elkezdtem kiabálni. Egyébként tényleg kár volt kiabálni, 3 másodperc alatt letöröltettem Balázzsal a nyomokat, aki ezután sértődötten a szobájába ment. Utánamentem bocsánatot kérni, kibékültünk, innentől szent volt a béke. Igazságtalan voltam vele, mert az egészet én kezdtem azzal, hogy ebéd utánra készítettem csokiöntetet, amivel a fagyit / jeges kávét leöntjük és olyan jól elbohóckodtunk vele és nem szóltunk rá, amikor véletlenül (tényleg!) tövig belenyomta a fagyis tölcsér alját a csokiszószba, szerintem ezen pörgött fel Balázs, nyilván utána meg nem értette, mi a baj.

Tegnap lementünk Balatonra, Füreden élménycsobbantunk. Balázs teljes extázisban próbálta ki az összes csúszdát, kezdve a 12+ jelzésűekkel.
Mostanáig sem tudom, hogy hogyan, de rávett, hogy csússzak le a piros turbón. Felfelé menet úgy ítéltem meg, hogy a sárga jobb lesz nekem, mert nem olyan nagyok benne a zuhanó részek, úgyhogy megegyeztünk, hogy OK, legyen a sárga. Elsőnek csúszott ő, másodiknak én következtem... volna. Sajnos a sötét, egyenes, erősen lejtő (=iszonyú gyors) csúszda láttán elöntött az, ami Balázsnak annyira hiányzik nekem viszont cseppet sem: az adrenalin. Egy szó mint száz, berezeltem és nem csúsztam le. Balázs először optimistán állt a dologhoz; amikor Gábort látta kirobbanni a csúszdából, arra gondolt, hogy én utolsónak csúszom, amikor viszont Gábor közölte vele az elszomorító tényt, hogy anya egy papírkutya, rettentő mérges lett. Nagyon ki lettem osztva és igaza is volt, mert megígértem. Igaz, nemigen volt választásom, mert ez ő rábeszélő technikája hát khm... nagyon meggyőző. Dorgálásom közben hangzott el a következő komolytalan párbeszéd, amin a mögöttünk jövők is jót röhögtek:
- Anya, csak csússz le, látod, mindenki lecsúszik, te is le tudsz csúszni, meglátod, sikerülni fog!
- Balázs, emlékszel, amikor tegnap nem engedted, hogy azt a kis beszakadt bőrt levágjam az ujjadról? Még sírtál is, pedig abba nem haltál bele. Én most honnan tudhatnám, hogy túlélem azt a csúszást?!
- Anya, hát látod, mindenki lecsúszik és nézz körül, látsz itt halott embereket?!
Erre nem volt mit mondani, győzött. Felmentünk megint, hányinger, hasgörcs, még utoljára fenyegetőleg visszaszóltam Gábornak: "ezért nagyon meg fogsz dicsérni wazze!!!" és lecsúsztam. Lent Balázs várt, azt mondta, büszke rám és ugye, nem is volt olyan vészes. Ööööö... Megérkezett Gábor is, erre Balázsnak kipattant a fejéből a fenomenális ötlet: akkor most a piroson is! Anya, légysziii, azon csak két zuhanós van, nem rossz egyáltalán! Naa, anya, látod, ezt is milyen ügyesen megcsináltad!
Szó szót követett, egyszercsak fent találtam magam, a piros turbóra várók sorában. Akkora zuhanó szakasza volt mint a lutzmannsburgi Speedy-nek és ugyanúgy 45 fokban lejtett. Durva volt. Nagyon nem akartam és a testem minden porcikája ellenkezett. Mikor elindultam, még mielőtt elnyelt volna a 45 fokos szakasz, Balázs utánam kiabált, hogy sikítsak majd. Sikítottam.
Nem tudom, milyen elvetemültségekre fog még rávenni a fiam, de Gábor már pedzegette, hogy ezekután a bungee jumping a következő lépés. Hihetetlen (vagyis dehogy az, nagyonis logikus), hogy ugyanazt a rábeszélési technikát alkalmazza, amit mi őnála és nyilván azért alkalmazza, mert mi célt érünk vele. Hát most kiderült, hogy ő is célt ér nálunk :-) A kamikazera viszont nem tudott rávenni és a hagymára sem; valószínűleg látszott, hogy ez most esélytelen lesz, mert nem is próbálkozott sokáig. Ő még csúszott (jó)néhányat ezeken a díszpéldányokon, én maradtam a forgószélnél és az anakondáknál. Hiába na, nem vagyok igazi hiperaktív, megvagyok különösebb adrenalin-löket nélkül is.
A hazaindulás morgósra sikerült, mert bár megbeszéltük, hogy a hatórás hullám után indulunk, ő a hullámok után mégis csúszni akart csak még egy utolsót és meg volt sértődve, hogy nem engedjük. Félreértések elkerülésére: nem azért nem engedtük, mert belehaltunk volna, ha mégegyet csúszik, hanem mert tudjuk jól, hogyha engedünk, akkor azt később precedensként fogja felemlegetni és akkor sokkal nehezebb dolgunk lesz.

Ez a hét Nagyizós hét, ők lenn is maradtak Kenesén, majd jönnek amikor kedvük tartja, mi pedig megint agyalhatunk, hogy mihez kezdünk kettesben a szabadidőnkkel :-)

2010. július 28., szerda

Hőhullám, avagy WTF

- Anya, el kell mondanom neked valamit... Bocsánat, de nem fogsz neki örülni.
- ???
- Ma a napközis táborban délután...
- ???
- ...hőhullámom volt...
- Mid volt???
- Hőhullámom...
- Aha... Mit éreztél, el tudod mondani?
- Hát nagyon melegem volt, égett a képem és nem hagyta abba az égést, és vert a víz.
- És mit csináltál előtte?
- Hát, egy kicsit sokat ugráltam a tornateremben.
- Jó, hát végülis nincs ezzel semmi baj. És mást nem éreztél? Nem szédültél?
- De, egy kicsit...
- Mit ettél? Ebédeltél rendesen?
- Hát, nem annyira ízlett... A leves finom volt, azt megettem, de a szaftos tészta brrrrr!

Hőhullám. Azóta ezen röhögök, ahányszor eszembe jut :-)

Felelősség

Balázs tegnap bobozni volt:
- Na, milyen volt a bobozás?
- Jó.
- Hol ültél, elöl vagy hátul?
- Hátul, most én vezettem, képzeld el, megtanultam vezetni, töööökkönnyű!
- És kiabáltál most is, hogy subidubidú? - (eddig minden alkalommal ezzel dicsekedett el először, hogy ettől visszhangzott a környék :-) )
- Anyaaa, aki vezet, annak figyelnie kell, az nem ordítozhat!

2010. július 23., péntek

Annyira Balázs!

Keddi élménybeszámoló a napközis tábor után:
- Hol voltatok ma?
- Nem tudom.
- És mit csináltatok?
- Nem tudom.
- Mi az a karszalag, hol kaptad?
- A Csodák Palotájában.
- Akkor tehát voltatok a Csodák Palotájában...?
- Igen, és képzeld el, tökjó volt... - félórás élménybeszámoló következik -, és képzeld, voltunk a TV Székházban is, és benne voltunk a TV-ben... - újabb hosszú beszámoló.

Ki érti ezt?! Miért egyszerűbb azt mondani, hogy nem tudja, mi történt? Végülis mindegy, a végén elmesélte :-)

2010. július 20., kedd

Eltart egy kis ideig...

...mire mindenki visszarázódik a normál kerékvágásba.
Balázs este 10-kor még felháborodva követeli a tévét, "mert a mamánál is nézhette" ("anya, tudtad, hogy a barátokköztbe' Vili bácsinak megjelent Magdi anyus?"... "képzeld anya, a vészklinikába' - sic - a bácsi, akinek összetört az arca, beleírt valamit a néni kezébe és a néni mondta, hogy nulla-nulla-hét és aztán mondta, hogy úristen és elszaladt!"), de reggel 7 helyett fél8-kor úgy kell kiverni az ágyból.
Gábor elszokott tőle, hogy intéznie kell Balázst, ami nem lenne nagy ügy, mert a szendvicset én elkészítem nekik, így csak az öltözés és a fogmosás maradna, de az a tempó, amivel Balázs készülődik, komolyan hajmeresztő és reggel ugye sietés van, ma pl jönnek Pestre különbusszal és aki nem ér be időben a suliba, az így járt...
Én meg ugye két héten át 7-kor, de inkább fél8-kor keltem, most pedig 5-kor. Nem részletezem.

Egy szó mint száz, mindenki ideges egy kicsit, Gábor reggel, én este, így Balázsnak mindig jut a jóból :-( Remélem, sikerül pár nap alatt visszarázódnunk.
Természetesen a játszmázás továbbra is megvan, Gábort lehúzza Kinder tejszeletre, amikor tudja, hogy én nem engedném, engem puhít, hogy tegyünk elemet a játékába, amikor tudja, hogy Gábor nem engedné neki, egyfolytában próbálkozik és ha nem vagyunk résen, simán megszivat minket. Persze tudom, ezt minden kölök csinálja, de attól még fárasztó és bocsánat, de a tököm kivan tőle. Hogy fürdés előtt ha azt mondom, hogy fürdés, lefekvés, akkor komolyan sírva fakad, amikor fogat kell mosnia, mert én azt nem mondtam. Végülis, élete eddigi 3000 napjából kb 2300 napon így csináltuk, nem volt még ideje megtanulni.
Elhangzott viszont tegnap az a mondat, amiről azt gondoltam, hogy mekkora áldás lesz, ehhez képest kicsit szíven ütött: "anya, légyszíves egy kicsit hagyjál egyedül játszani!" Több mint egy órát játszott egyedül a szobájában, csukott ajtó mögött.

2010. július 19., hétfő

Együtt

Szombaton lementünk Sopronba és tegnap óta végre újra teljes az itthoni létszám.
Szombat délelőtt, mielőtt elindultunk volna lefelé, Balázs többször is hívott minket, hogy megkérdezze, mikor indulunk, mikor érkezünk, stb. Nagyon kis összeszedett volt a telefonban, öröm volt hallgatni, egy csomó mindent mesélt, kérte, hogy feltétlen hívjuk fel induláskor, meg félútról is.
A fogadtatás szuper volt, el sem akart engedni, nagyon örült nekünk. Eszméletlenül le van barnulva és még a szempillája vége is kiszőkült. Annyi mindent mesélt és olyan jó volt hallgatni :-) Elmentünk elemet szerezni az újdonsült játékába, a boltban már rettentő aktív volt, látszott, hogy túl van pörögve. A csúcs az volt, amikor a bevásárlókocsin állva toltam, közben éppen mondtam neki valamit, ő pedig türelmesen kivárta, amíg befejezem, aztán komoly ábrázattal és jó hangosan megjegyezte: tetszik a melled, anya. Ez a megjegyzés nagy tetszést aratott, akadt két olyan hím is, akik túl lassan futottak, így korán, még hallótávolságon belül kapta el őket a röhögőgörcs. Később a pénztárnál még megkaptam, hogy toljam odébb a hat tonnás popókámat (sic), de ezzel Balázs részéről véget is ért a testi adottságaim kielemzése. Viszont nem nyugodott le és sikerült addig feszítenie a húrt, amíg Gábor nagy zokogások közepette elvitte sétálni.
Este még limonádéztunk egy sort, ahol közvetlenül a vízpermetes ventillátor előtt találtunk csak helyet, de valahogy nem bántuk... :-) Balázs egészen odavolt, természetesen akar egy ilyet otthonra (én is). Éjjel állítólag esett az eső, reggelre jó 5-10 fokot lehűlt a levegő, isteni volt! Reggel mondjuk arra ébredtem, hogy Balázs röhögve meséli Gábornak: képzeld apa, megpusziltam anya hasát és korgott egy hatalmasat! Tegnap már egésznap azon masszírozott minket, hogy induljunk már, mikor indulunk, siessünk. A másik kedvenc témája az volt, hogy nem akar ma napközis táborba menni. Erről később mosolyogva megjegyezte: jaj anya, az csak vicc volt, bevetted? Aztán csak elindultunk haza, sőt, meg is érkeztünk, az autópálya, az M1-M7 bevezető és Bp is szinte üres volt, szerintem túl korán volt még a dugóhoz (6-kor értünk Pestre), ami nem is baj. Minden utas jól viselkedett, a legidősebb és a legfiatalabb szinte végigaludta az utat, így mondjuk nem tudtam sehol megállni pihenni, hogy toljak egy kis jeges kávét, cserébe csönd volt :-) Kaptam anyukámtól új branült és gyorsan fel is avattuk egy adag Ferrlecittel, közben elmesélte a szombati rémtörténetét, amikoris éjszaka felhívták a siófoki kórházból, hogy ne ijedjen meg, de a tesóm járt aznap bent gerincsérüléssel és most nézi a radiológus és... vissza kéne menni, de a tesóm száma le van titkosítva... Sokat aludt utána anyukám... Szóval miközben ő ezzel szórakoztatott és csesztetett, amiért keveset ittam és nem folyik a vérem, Balázs és Gábor távol a horrorisztikus eseményektől megnézték a Híradót, így amikor csatlakoztunk, Balázs lelkesen kérdezte, hogy tudtam-e, hogy valamelyik éppen nyilatkozó ember a FIDESZ-ből származik :-)
Estére grillezést és sátrazást terveztünk, de Balázs grillezés helyett inkább lenyomott egy bő félórás roller-party-t, így én a szúnyogmentes övezetet választottam a sütéshez, míg Gábor előkészítette a sátrat. Balázs örömmel segített állítani és birtokba venni, nagyon élvezte, hogy sátorban és hálózsákban alszik. Azt azért sejteni lehetett, hogy zavarják az utca zajai, mert amikor egy kutya ugatott, ő visszaugatott neki :-) Én az örökös felfázások miatt nem sátrazom, de Gábor odatelepedett mellé, engem pedig megkért, hogy 11-kor ébresszem fel, mert még dolgoznia kell. Ki is osontam 11-kor, és pár perc múlva amikor jövés-menést hallottam, biztos voltam benne, hogy ő jön, de nem, Balázs csattogott be álmos fejjel és közölte, hogy kényelmetlen ott a sátorban, inkább az ágyában alszik. Hát egyelőre ennyit a sátrazásról :-)
Ma hajnalban benéztem hozzá, kinyitottam az ablakot és megpusziltam és akkor rájöttem, hogy ez hiányzott nagyon két héten át, hogy reggel bemegyek és megpuszilgatom az álomillatú kis pofiját.