2009. december 31., csütörtök

Ötezer dolláros kérdés

Mit kezdjen az ember akkor, amikor egy segghülye véleménnyel találkozik? Kitérni nem lehet, mert jelen van az életünkben. Megmagyarázni nem lehet, mert korlátolt és ha hatvankétszer elmagyarázzuk, hatvanharmadszorra is értetlenkedik.
Nem képes felfogni, hogy nem azért nem verjük péppé Balázst, mert el akarjuk kényeztetni, hanem mert az nem vezet sehova. Látványosan fogja a fejét, amikor Balázs előadja a repertoárját és teszi a megjegyzéseket ("szerencséd van, hogy nem az én gyerekem vagy...").
A gyereke valamelyik nap megkérdezte tőlem:
- Panni, téged sokszor elvert apukád, mikor gyerek voltál?
- Igen.
- Úúúú, akkor biztos nagyon rossz gyerek voltál!
Szerintem ez mindent elmond az ő nevelési elveikről és arról, hogy miért nem fogunk soha közös nevezőre jutni. Nem is értem, miért nem vagyok képes elengedni a fülem mellett a megjegyzéseiket.
Szerintük a jólneveltség ismérve, hogy az otthon szófogadatlan gyerek idegeneknél kezes báránnyá válik (az ő gyerekük pont ilyen). Merthogy ők összesen két olyan "idegen" gyerekkel találkoztak eddig, akit nem tudtak fegyelmezni, az egyik R, a másik pedig Balázs, és R nagyon neveletlen.
Én ezt kicsit másképp látom. Szerintem ha valaki az egyik helyen nem fogad szót, a másik helyen pedig igen, akkor az egyik helyen nem jól kezelik. És ha valaki a "kezei közé kerülő" háromféle gyerekből - egy a sajátja! - egyet sem tud kezelni, akkor talán esetleg netalántán... Á, ezt inkább le sem írom... Szerintem. Szerintetek?

2009. december 30., szerda

Dózisemel, abszolút hallás és síelés

Tegnapelőtt jártunk a pszichiátrián, immáron az új, végleges helyszínen, a Delej utcában. Doktorbácsi megint rácsodálkozott Balázs karikás szemeire, de megint megnyugtattuk, hogy alvásfronton jól állunk; a szünetben 9 előtt csak akkor látjuk, mikor eleve köztünk alszik el (vagy tegnapelőtt, amikor a saját ágyában aludt el, de mi éjjel átraboltuk magunk közé és ezt ő reggel nagyon díjazta).
Megkaptuk a 25 mg-os dózisra a receptet, 29700 Ft-ot hagytunk a patikában. Hát ezért van 100 alatt a Magyarországon Stratterát fogyasztók száma... Nem tudom, hogy a Ritalin mennyire tüneti gyógyszer és mennyire ürül ki azonnal (mondjuk 1 napon belül), de az elmúlt 4-5 napban nagyon felerősödtek Balázs kitörései. Elég nehéz elviselni és persze tökjó, hogy sikerült a suliszünetre időzíteni az új gyógyszer bevezetését, de az ezzel járó szívás már nem annyira jó, főleg, hogy ez az időszak nem a veszekedésről kéne szóljon...

El szeretném még újságolni, hogy 3 napja Balázs leült az akkor 2 napos zongora elé és minden előzmény nélkül hibátlanul eljátszotta a Kiskece lányom kezdetűt. Elakadt a lélegzetünk, mert ugyan mindig jól intonált, de nem sok érdeklődést mutatott a zene iránt, ami Gábornak mindig érzékeny pontja volt. Amin mondjuk én főleg kiakadtam az az, hogy nézte a kottát is, tehát hogy nem sormintaként értelmezi a vonalakon csücsülő bogyókat, hanem képes értelmezni kusza összevisszaságukat. Miután kellően agyondicsértük és körbenyaltuk, fogta az ének könyvét és a benne található összes feladatot megoldotta (szolmizációs és ritmusfelismeréses feladatok főleg).

2-án pedig megejtjük a trónörökös élete első síelését. Nagy izgalommal tekintünk a jeles esemény elébe, szerintem kb annyira fogja nehezen venni az elejét, mint mondjuk a zongorázásnak :-) Nade komolyan: remélem, nem lesz semmi gond, bebizonyította már sokszor, hogy oda tud figyelni, ha valami igazán érdekli, így csak azt kell elérnünk, hogy a síelés is igazán érdekelje.
Addigis Boldog Újévet!

2009. december 27., vasárnap

Túl a sűrűjén, képes beszámoló

Tömény pihenéssel tengetjük napjainkat, ami Balázs részéről azt jelenti, hogy 9-ig alszik, 10 körül megjelenik lent, akkor bekapcsolja a fán az izzósort és lajstromba veszi az összes legoját, tegnap még volt amit össze kellett tenni, eszméletlen ügyes és jó nézni, hogy a finommotorikájával már minden rendben. Úgy pattintja össze a pár mm nagyságú kis apróságokat, hogy én csak azt látom, hogy mozognak az ujjai, a műalkotás csak a végén bújik elő.

Tegnap délután hosszasan tanulmányoztuk a Holdat az új távcsővel, ami külön vicces volt, mert Balázs lent tévézett és nagyon mérges lett, amikor felhívtuk, hogy nézzen bele a masinába. Miután körbeüvöltötte a házat, csak kijött a teraszra és amikor belenézett a távcsőbe, elszállt minden mérge. Megjegyzem, a látvány valóban nem volt mindennapi.
Abban a pillanatban előbújt belőle a csillagász, magyarázott, mutogatott, hozta a csillagászati könyvét, megmutatta, mit látunk éppen a távcsövön keresztül, előszedte a bolygóit, végigmutogatta őket, kedvence az Uránusz, mert az szép világoskék (naja, -270 fokosan én is szép világoskék lennék). Megpróbáltuk behozni a Jupitert, de nem sikerült, valószínűleg elkéstünk, mert időközben fél8 lett, a Jupiter pedig ebben az időszakban 8-kor nyugszik.
A másik jellemző életkép tegnapról, ahogy az új szökőkutakat teszteli:



Gyógyszer-ügyben volt egy kis riadalom, mert 23-án úgy jöttek haza Sopronból, hogy Balázs oldala csalánkiütéses volt. Pár csepp Fenistiltől és egy kenés Fenistil géltől elmúlt, azóta sem jött elő, így inkább valami ételre tippelünk.
Egyelőre ennyit a téli szünetről, a kezdet jó, kíváncsian várjuk a folytatást!


2009. december 22., kedd

Az élet apró meglepetései

Tettem-vettem a tárolóban, kerestem az útszórósót, erre mit látok a polcon? A hetek óta "elveszett" telefonomat. Ott hevert szegény lemerülve, egy rahedli sms-sel és nem fogadott hívással. Köszi Balázs, ez tényleg jó volt, 1:0 oda :-)
Remélem, hamarosan végetér a kincskereső korszaka, mert ha legközelebb a slusszkulcsot nyúlja le, nem fogok mosolyogni. Most is csak azért mosolygok, mert végre megérkezett az utolsó tétel a bevásárló listámon, tudok már enni, így a 2 nap alatti idegeskedés miatt leadott 4 kilót ma este visszahízom :-)

Holnap már jönnek is haza a fiúk, remélem, addigra sikerül mindent megfőznöm/előkészítenem, hogy tudjak Balázzsal társasozni.

Kellemes, nem túl aktív Ünnepeket mindenkinek!!!

Téliszünet, meglepik, amúgy meg Stratterát tolunk...

...már 3 napja. A kezdő dózis kapszulája olyan kicsi, hogy a lenyeléssel semmi gond nincsen. Hatások és mellékhatások eddig még - ahogy az várható volt - nem jelentkeztek. Tegnap Balázs gyógyszermentes valóját mutatta az iskolában, nem tudom, milyen volt, de én mentem érte délben és a fiúk azzal fogadtak, hogy "tessék elképzelni, a Balázs ma tök jó volt, annyit röhögtünk!"... A kabátja a földön, rajta jónéhány lábnyom, sálja, sapkája ugyanezen a sorson, néhány méterrel odébb. A pénteken elvesztett kesztyűjéből fél párat megtalált. Ezzel a képpel vette kezdetét a téli szünet (ma is van még suli, de Fabríczius-nap van, ilyenkor tanítás már nincs, csak kézműveskedés).
Suliból egyenesen Petrányiékhoz mentünk, mert én ugyan már közel 2 hete tudtam, de sikerült titokban tartanom, hogy tegnap végre átvehettem az új autót. Mivel a fiúk Sopronba mentek tegnap, jól jött ki, mert Gábornak azt mondtam, nem engedem, hogy a másik autóval menjenek ilyen időben, elmegyek meghatalmazást és országelhagyásit intézni (a bérautóhoz ilyen hülyeségeket kellett kérni és mindig csak egy alkalomra adják ezeket). Balázsnak már a suliban elárultam a meglepit, gondoltam, így elég izgatott lesz és nem fog nyafogni, persze nem így lett, sokkal jobban nyafogott :-) Nade végre odaértünk, kint sorakozott az öt új autó az öt kollégának, innentől már nem volt nyafogás. Gábor épp akkor érkezett, amikor végeztünk, odaadtam neki az üveg bort, azzal a kísérőszöveggel, hogy ezt a Petrányi pincészet ajándékozza az új autótulajdonosoknak. Még akkor sem esett le neki, hogy ők akkor most az új autóval fognak Sopronba menni. Csak amikor megkértem, hogy pakolja át az utazótáskát, akkor akart szívinfarktust kapni.
Budapest forgalmáról annyit, hogy a Délitől indulva egyszerre érkeztünk meg... a fiúk Sopronba, én pedig - egy nagytarcsai kitérővel - Veresegyházra. Azt hiszem, ilyen sokáig még soha nem tartott kivergődnöm a városból, kész szerencse, hogy egyedül voltam és senki nem ordítozott a hátam mögött. Itthon jobbról és balról vállon veregettem magam az ügyes meglepiért, töltöttem egy pohárral a borból (érdemes volt a csomagtartóban szállítani, pont szervírozhatóra hűlt) és élveztem a bamba semmittevést.
Sajnos ma 4:59-kor ébredtem magamtól, vasárnap legalább 6:41-ig bírtam. Hiába, a stressz, ma érkezik az utolsó és legfontosabb ajándék, aminek a beszerzése olyan kalandos volt és odáig fajult, hogy tegnap hangfelvételt készítettem az egyik telefonbeszélgetésemről, hogy vita esetén bizonyítani tudjam az igazamat. Ennek megfelelően egy falat nem megy le a torkomon, a gyomrom és a hasam egymerő görcs, ami akkor fog megszűnni, ha majd végre kiszállítják a szajrét.

2009. december 16., szerda

Bloody news

Májfunkció tökéletes, vérkép tökéletes, gyulladásra utaló jel nincs.
Pénteken megyek a pszichiáterhez, szombaton már az új gyógyszert kezdjük!

2009. december 15., kedd

Ünnepi hangulatban :-)

Voltak tegnap a fiúk a dokinál, nagyon hatékonyak voltak, pedig aggódtam rendesen (sok kérdezni- és intéznivalójuk volt).
A lényeg: mától mehet suliba, a Strattera-ról szóló értesítést félelmeim ellenére a doki egyáltalán nem vette hátbatámadásnak (nem tájékoztattuk arról, hogy Balázst pszichiáter kezeli), nem kérdőjelezte meg, nem kötött bele, sőt, az EKG-t ő ott helyben megcsinálta és a vérvételhez sem kellett sorban állni, hanem levette ő ma reggel. Sőt, Balázsról beugrott neki, hogy én vagyok „az ISO-s” (ami egyrészt jó, mert emlékezett, másrészt ciki, mert megbeszéltük, hogy segítek kiépíteni a minőségirányítási rendszert a rendelőjében, aztán május környékén eltűntem, mint szürke szamár a ködben).
Nagyon új még ez a doki, tavaly költöztünk ugye ide, idén év elején jártunk nála először és összesen talán háromszor találkoztunk, de örülök neki, hogy nem „hülye páciens semmit sem tud” módon kezel minket.

A tegnapi nap egyéb meglepetéseket is tartogatott; kezdődött azzal, hogy Balázs elaludt Pestről hazafelé menet, én pedig, én, a szemét állat, otthon úgy vettem ki az autóból, hogy az autó ajtaja nyitva volt és ezért az ifjú uralkodó arcát meglegyintette az esti fagyos szellő. Ez kellően megalapozta az est további hangulatát. Közölte, hogy éhes (indulás előtt evett meg egy nagy tányér tésztát), majd egy határozott mozdulattal bekapcsolta a tévét és leült elé. Én nem kevésbé határozott mozdulattal kikapcsoltam a tévét és utaltam rá, hogy este fél8 van, a napi TV-kvótáját már így is bőségesen túlteljesítette, nincs tévézés. Innentől jött az üvöltős rész, amit néha megszakítottam azzal, hogy vagy abbahagyja, vagy nem kap vacsorát.
Nem hagyta abba, nem kapott vacsorát. Ugye nem kell mondanom, hogy ettől nem lett halkabb a ház, sőt, mondhatni, ezen a ponton telt meg igazán élettel. 15 percnyi üvöltözés és érzelmi zsarolás – anya, te tényleg azt akarod, hogy éhenhaljak?! – után végül belátta, hogy a vacsorát tényleg bebukta, gyümölcsön kívül aznap már semmit nem kap.
Dúlva-fúlva megette hát a banánt, ezután jött a következő konfliktus: nincs idő fürdeni, zuhanyozni fog. Ezen megint elordítozott egy darabig, aztán csak elkezdett vetkőzni. Mondtam neki szépen a betanult szöveget, nadrág, póló, alsógatya, zokni, menjél pisilni, de előtte kapcsold fel a lámpát... Ezen a ponton közbevágott: kapcsold fel te, nem én vagyok a cseléd! 1 másodperc múlva kishíján lefejelte a wc falát. Ezt azért mégse...! A pofon eléggé ledöbbentette, kis időre ki is esett a szerepéből, aztán rámüvöltött: szoktalak én nézni pisilés közben???
Jobb is, hogy kimentem, ezt a fajta következetes taplóságot, ami egy minitöpörtyű teljes elszántságával és vakmerőségével van előadva, azért nehéz mosoly nélkül megállni. Következett a zuhanyzás, üvöltözés továbbra is, túl meleg, túl hideg, hagyjál békén, ne így mosdass, stb. A szóáradatnak az vetett véget, hogy a szappanos kezemmel befogtam a száját. Az üvöltés átcsapott kétségbeesett zokogásba: anya, normális vagy?! Ezt most miért csináltad?? Tudtad, hogy ez mérgező??? Minden mondatának egy szappanos köpéssel adott nyomatékot. Aztán kegyetlen bosszút esküdött: jóóól beszappanozta a kezét és ő is befogta a számat. Miután elengedte, megtöröltem a törülközővel és folytattam a mosdatást. Ez a kézenfekvő megoldás annyira ledöbbentette, hogy elfelejtette, hol tartott. Ő is megtörölte a saját száját, befejeztük a zuhanyzást, fogat mostunk és ment aludni.

2009. december 14., hétfő

Ünnepre hangolódva

A hétvége végül csak részben alakult úgy, ahogy terveztük. Balázs szombaton is és vasárnap is látványos dührohammal indította a napot, szombaton ezzel meghiúsította a maratoni társasozást, vasárnap pedig nyert egy bő félórás sétát (a sétálást nagyon utálja, mert tudja, hogy kvázi „büntetés”, de mindig helyre teszi).
Még így is sikerült szombat délután eljutnunk a Vörösmarty térre, amit senkinek nem ajánlok. Az egyetlen jó dolog a „Free Hug” feliratú tábla volt, amit egy aranyos fiatal srác tartott és boldog-boldogtalan odament hozzá egy ingyen ölelésre.
Vasárnap, a kedélyek lenyugvása után elkezdődött a sütés, Balázs nagy-nagy örömére. Nagyon szeret mézeskalácsot szaggatni, lett is mindenféle forma, ezúttal a tepsibe rakodásban is közreműködött. És persze az elfogyasztásban is. 4 adagot csináltunk, ezzel a 2,5 méteresre széthúzható étkező asztalunk teljesen megtelt. Az event végre megalapozta a karácsonyi hangulatot, végre megvolt a kattanás.

Ezekben a percekben éppen kontrollon vannak a fiúk, Balázs gyakorlatilag péntekre teljesen jól lett. Péntek reggel még volt hőemelkedése, de olyan jó volt a közérzete, hogy gyógyszert nem is kapott. A fülét fájlalta, amit az intenzív Nasivin-kúra és a rossz (nemfájós) fülébe cseppentett Otipax rendbehozott. Holnap minden valószínűség szerint már megy suliba, remélem, a vérvételt és az EKG-t is le tudjuk zavarni holnap reggel, hogy elkezdődhessen az új gyógyszer beállítása.

2009. december 11., péntek

Gyógyszerváltás

Voltam ma Balázs pszichiáterénél, és az én róla adott visszajelzésem alapján ajánlott egy másik gyógyszert. Ennek a neve Strattera, nagyon sokan ezt favorizálják a Ritalinnal szemben. Ez nem stimuláns, nem közvetlenül hat az agy figyelemközpontjára, hanem a mellékvese által termelt noradrenalinon át közvetve szabályozza a dopamin-termelést.
Hátránya - legalábbis szerintem -, hogy úgy hat, hogy fel kell épülnie egy szérum-szintnek és annak folyamatosan jelen kell lennie, magyarul nem ürül ki, még magyarabbul folyamatosan „dolgoztatja” a májat. És ugye az állandó szérumszint fenntartásához mindennap szedni kell, folyamatosan. Mellékhatásai ennek is lehetnek, de a rendszeres laborvizsgálatokkal könnyen kiszűrhetők a rizikós betegek (szívritmuszavar, régebbi májgyulladás pl eleve kizáró okok), illetve nyomonkövethetők a mellékhatások is. Másik nagy hátránya az ára; tíz-tizenötször drágább a Ritalinnál. Ez a tény sajnos eléggé behatárolja a felhasználók körét.
Előnye, hogy a felhalmozódás ellenére nincs hozzászokás, mert nem az agyra hat közvetlenül, ezenkívül 24 órán át hat, és kevesebb/kevésbé markánsak a lehetséges mellékhatásai.
Van viszont egy mellékhatás, amivel nem tudok mit kezdeni, az öngyilkos gondolatok. Kérdezgette a pszichiáter, hogy levertnek, depressziósnak tűnik-e Balázs, erre pont az jutott eszembe, hogy mostanában gyakran mondogatja, hogy meg akar halni. Ezt persze nem úgy mondja, hogy közben levert szomorú, hanem inkább csak a hecc kedvéért, hogy lássa az anyját szomorkodni, aggódni (a pszichiáter szavaival: így próbálja frusztrálni a környezetét). Érdekes, hogy a doki nem a halál körüli gondolatokról, hanem a depresszióról kérdezett, nekem pedig egyből ez jutott eszembe, erre tessék, kiderül, hogy pont erről akart szólni a puhatolózás.
Öngyilkos gondolatokat a klinikai kísérletek 4 ezrelékében jelentettek, de öngyilkossági kísérlet nem fordult elő. Erre a mellékhatásra a legelső időszakban és a dózis emelésénél kell nagy figyelmet fordítani, később, amint a szervezet tolerálja a gyógyszert, elmúlnak ezek a hangulat-ingadozások.

Rákérdeztem az iskolaváltásra, a pszichiáter sem ajánlja, arra viszont biztatott, hogy tapossam ki a Balázsnak járó fejlesztéseket, sőt, ha kell, segít.

A fény-hang terápia egyelőre függőben van; rákérdeztem, de most elsősorban nem erre koncentrálunk.

Kapunk januárban egy gyorstalpaló szülőtréninget is viselkedésterápiából, mert ez az ág valahogy elsikkadt a gyógyszer elkezdésekor, pedig mint tudjuk, a gyógyszer csak egy mankó, az igazi kulcs pont a viselkedésterápia. Ezen a téren a legsürgősebb tennivalónk a késleltetés megtanítása lesz; hogy ti. a dolgok nem mindig történnek meg azonnal és ha azt mondjuk, hogy Karácsonyig még tizet kell aludni, az nem feltétlen ok a dührohamra.
Megmondom őszintén, nagyon vágyom már egy igazi, izgalommal teli ünnepi készülődésre, amikor tényleg örömmel nyitogatjuk az adventi naptár ablakait és nem hiszti-forrás az, hogy még 20 ablak zárva van a 24-ből. Jó lenne, ha nem kéne a legeslegutolsó pillanatig titkolni egy-egy utazást, mert ha elmondjuk előre, hogy egy hét múlva elutazunk, akkor dührohamot kap, hogy miért nem azonnal. Egyszóval tök király lenne, ha nem kéne mindig résen lennünk, hanem megélhetnénk a dolgokat csak úgy egyszerűen, ahogy más is teszi.

Nade mindezzel együtt is jól vagyunk, most aztán tényleg nincs okunk panaszra, már ami a családi boldogságot illeti. Az más tészta, hogy Balázs influenzás, Gábor tegnap meg is kapta a lecseszést, hogy miért nem oltattuk be Balázst, amire a maga konfliktuskerülő módján nem vágott vissza azzal, hogy azért b.meg, mert ti orvosok ebből is presztízs- és üzleti kérdést csináltatok és fontosabb volt a hangotok hallatása a betegek korrekt tájékoztatásánál. Sajnálom, hogy nem voltam ott. (Viszont ezalatt szerencsésen hazaérkeztem az északi sarkkörről.) Balázs tehát beteg, nem is kicsit; tegnap elaludt a lázcsillapító bevétele közben. Úgy aludt a 30 kilójával és a 138 centijével, mint egy kis csecsemő, mi meg csak ültünk ott és gyönyörködtünk benne, miközben persze szénné aggódtuk magunkat, mert tűzforró volt az egész teste.
Ez volt az a pillanat, amikor Gábor elmesélte, mi történt, amíg a dokira vártak. A váróban betegebbnél betegebb gyerekek voltak, az egyik aludt, a másik kornyadozott, a harmadik hányt, miközben Balázs, akinek a lázmérője később 40,2-t mutatott, a következőt bírta mondani az influenzás szájával: Apa gyere, fussunk el odáig meg vissza, versenyezzünk! Ez annyira Balázsos, hogy szinte magam előtt látom :-) Ugyanez volt, amikor 15 hónaposan lefejelte a küszöböt és szétnyílt a homloka; falfehéren, vértől tocsogó pólóban, tekintélyes lukkal a homlokán, hangosan berregve tologatta az autót az ügyeleti váróban, míg én próbáltam magamhoz térni a sokkból.
Egyébként a magunk hiperaktív módján mi is készülünk a Karácsonyra; szombaton maratoni Monopoly-party lesz Balázs kérésére, házhoz szállított ebéddel és célzottan nulla házimunkával, vasárnap pedig mézeskalácsot sütünk, szintén Balázs vezényletével.

Jövőhéten vérkép és EKG, negatív eredmény esetén el is kezdjük a Strattera beállítását.

2009. december 6., vasárnap

Integrálni vagy nem integrálni

Még mindig a cigarettás eseten agyalok.
Nagyon gáz, hogy előfordulhat, hogy Balázs megtalál, kipróbál, eldug és kidob egy cigarettát anélkül, hogy bárki észrevenné vagy megakadályozná. Akkor is gáz, ha a szemetesben találja és akkor is gáz, ha a földön.
De mi van, ha nem a suliban találja meg, hanem a szomszédnál, aki hazaviszi a suliból? Mi van, ha K kimegy pisilni vagy felvenni a telefont és Balázs ezalatt kivesz a hűtőből mondjuk egy üveg sört és megissza? Nem hibáztatható senki.
Ez a kölök, aki 2 hónapja tőlem fél méterre kis híján felgyújtotta a teraszt, 4 napja pedig kis híján rágyújtott, tavaly egyedül ment el a napköziből az uszodába hetente kétszer! És semmi gond nem volt vele!
Két dolog lehetséges:
- tavaly túlbecsültük az önállóságát és csak a hihetetlen szerencsének köszönhető, hogy menet közben nem ivott bele a WC-be, nem ment ki az utcára, hogy elinduljon haza, stb-stb
- az a helyzet vadi új volt neki és ezért óvatos volt és mindent pontosan úgy csinált, ahogy mondtuk neki. Most, hogy biztosabban mozog az iskolában és az iskolai közösségben, próbálgatja a határokat

Őszintén szólva fogalmam sincs, mit kezdjünk a helyzettel. Simán lehet, hogy túlaggódom és nincs is helyzet. "Végülis ez csak egy szál cigi." Lehet, hogy ez egy intő jel, hogy túlbecsültem Balázs és az iskola képességeit az integrálódásra/integrálásra.
Az a baj, hogy Balázs, aki másfél évesen a szemem egyetlen villanásából levette, hogy komolyan kell-e vennie amit mondok, most simán kitépi magát a kezemből és lelép az úttestre csak hogy lássa, ahogy szívbajt kapok. NULLA veszélyérzete van és a szívem mélyén azt gondolom, szorosabb felügyeletre lenne szüksége mint amit az iskola biztosítani tud.

Arról sem vagyok meggyőződve, hogy ez a viselkedés nem a gyógyszer miatt van-e. Aggódom, az az igazság. Nem tudom, hogy amit csinálok jól csinálom-e, amit gondolok, jól gondolom-e és előre félek, hogy milyen meglepetést tartogat a következő nap. És nem könnyít a helyzeten, hogy megint külföldön vagyok, míg Balázs otthon ámokfut. Gábor estére hulla-fáradt, nem tud mindennel foglalkozni.

Tesóm amikor olvasta a cigizős posztot, kérdezett egy jót: "Most mondd meg Panni, hogy van az, hogy itt vagytok ti, két normális, diplomás, odafigyelő ember, akik a gyerek előtt nem beszélnek csúnyán; itt vagytok ti egy problémás gyerekkel - és itt vagyunk mi, két nemnormális (sic!), nemdiplomás ember, akik a gyerek előtt cigizünk és csúnyán beszélünk; és a gyerekünk egyáltalán nem problémás?"
Mit lehet erre mondani... Ezt dobta ki a gép. Egyfelől gondoljunk bele, akkor milyen lenne az ő gyerekük, ha nem lennének "nemnormálisak" - simán lehetne zseni, de az is lehet, hogy ugyanolyan lenne mint most -, másfelől Balázs lehet, hogy problémás, de egészséges, nincs fogyatéka és képes lesz az önálló életre. Sokan vannak - diplomások, odafigyelők, normálisak -, akik ezt nem mondhatják el a gyerekükről.

2009. december 4., péntek

Kapszula

Áttérünk a Ritalin kapszulás formájára. Ez olyan, mint egy retard tabletta, vagyis ugyanaz a mennyiségű hatóanyag lassabban, hosszabban szívódik fel, hat és bomlik le.
Nincsen semmi gond, ez része a protokollnak, minden gyógyszerbeállítás "normál" tablettával kezdődik és amikor már be van lőve a dózis és látszik, hogy hat és nincsenek olyan mellékhatások, amik beavatkozást igényelnek, akkor térnek át a retard változatra.
Jövő pénteken van jelenésem a pszichiáternél, pontos súlyadattal, pedagógusi jellemzéssel. Ott majd rákérdezek a fény-hang terápiára is.

Válasz

Nem vagyok otthon, ezért csak Gábor telefonos tudósítását hallottam. Eszerint Balázsék a szemetesből szedték ki a cigaretta-csikket, ami teljesen ellentmond az ő elmondásának. Ahogy ő mondta, nem csikk volt (azt sem tudja, mi az a csikk) és nem kotorásztak szemetesben.
Nem akarok vele túl hosszan beszélni erről, mert nem szeretném, hogy azt lássa, hogy túlzottan érdeklődöm a téma iránt, de ezügyben azért futunk még egy kört.

2009. december 2., szerda

Nincs cím

Tisztelt Igazgató Asszony, Tisztelt Igazgató Úr!

A következő ügyben kérem segítségüket és intézkedésüket.
Kisfiam a mai napon eldicsekedett, hogy a barátjával cigarettáztak az iskolában. Eléggé részletesen kikérdeztem és nincs okom kételkedni abban, hogy valóban úgy történt, ahogy elmondta:
Napköziben az udvaron találtak egy széttépett cigarettát (nem látott még ilyet közelről, így alaposan kikérdeztem, hogy nézett ki és az elmondása alapján valóban cigaretta lehetett). Rágyújtás nélkül beleszívtak, ezután elrejtették az osztályteremben, később pedig Balázs kidobta.
Anélkül, hogy a gyermeknevelésben minket illető nyilvánvaló felelősséget hárítani próbálnám, meg kell jegyeznem, hogy amikor mi Balázst reggelente az iskolában hagyjuk, az életét, a testi épségét és a napközbeni boldogulását az Önök kezébe helyezzük. Éppen ezért nyugtalanít a mai eset és egyben fel is vet néhány kérdést:
- hogy kerülhet az udvarra cigaretta? Úgy tudom, az iskola teljes területén tilos a dohányzás.
- hogy fordulhat elő, hogy 2 nyolcéves az udvaron "cigarettázik" és ez senkinek nem tűnik fel?
- hogyan ellenőrzik Önök a dohányzási tilalom betartását?
Mi Balázst példamutatással igyekszünk nevelni, értelemszerűen nem dohányzunk, tehát nem egy itthon látott, de tiltott minta követéséről van szó. Itthon meg tudjuk őt védeni; szeretném, ha azzal a tudattal mehetnék be nap mint nap dolgozni, hogy az iskolában is biztonságban van.
Köszönöm a megértésüket és az együttműködésüket,
üdvözlettel, bla-bla

2009. december 1., kedd

Baleset

Tegnap volt az első korcsolyázás iskolai keretek között, sikerült is szegénykémnek összebalesetezni magát. Mikor kérdeztem, milyen volt és válaszul vádlón felém tartotta a bekötözött csuklóját, egy pillanatra megállt bennem az ütő. Lelki szemeim előtt lepergett, ahogy átmennek korcsolyával a csuklóján, de ez persze hülyeség, mert akkor nem így állna itt előttem. Ki is derült gyorsan, hogy nem ez történt, hanem a jég felszínéről letakarított kása vágta el, de hogy hogyan, az nem derült ki, mert elvileg a kesztyű és a kabát is védte a csuklóját. Annyit tudtunk meg, hogy szerinte nagyon vérzett, nagyon sírt és nagyon fáj.
Este 7-kor végre beleegyezett, hogy leszedjem a kötést, letisztítsam és újat tegyek fel. Meglepődtem, mert tényleg elég mély a seb, szét van nyílva és este is még szivárgott belőle a vér. Kb fél centivel sikerült elvéteni az ütőerét.
Az este folyamán férfihez méltóan viselkedett: sápadtan, demonstratíve felfele tartott kézzel tévézett és megjegyezte, hogy így nem fog tudni integetni Nagyinak és Mamának.