2009. november 30., hétfő

Újra a rendetlen kerékvágásban

Balázst kicsit sem viselte meg a távollétem, a hazajövetelem viszont annál inkább. Mivel pár nappal az elutazásom előtt teljesen indirekt módon elővezette kívánságát Lego Power Miners ügyében, mit tehettem volna, beszereztem egyet. Mikor meglátta, még örült neki, de 3 másodperc múlva már el is hangzott a szívet melengető kérdés: Star Wars-osat nem hoztál?
Szombaton színházba mentünk, az első részt végig szenvedte, a másodiknál előrébb ült, így az osztály keménymagjához is közelebb ült, és nem utolsósorban látta is a színpadon zajló eseményeket. Andersent néztünk, aranyos volt, megható, bár Balázst legjobban a kötélen leeresztett Hókirálynő repülésének technikai részletei érdekelték. Hazafelé a buszon már hallani sem akart rólunk, hátra ültek a fiúkkal és a busz után jövő autók vezetőit szórakoztatták. Szegény gyerek, akivel senki sem barátkozik, gyakorlatilag végig a középpontban volt.
A vasárnap a hiszti jegyében telt. Hisztizett azon, hogy fodrászhoz kell mennie, hisztizett azon, hogy új kabátra van szüksége, hisztizett azon, hogy nem kapott meg egy játék pénztárgépet, hisztizett, amikor megakadályoztam, hogy elcsapja egy autó a parkolóban, és azon is hisztizett, hogy amikor már a hatodik rágót nyelte le / köpte ki /ejtette le véletlenül, akkor nem kapott egy hetediket.
Mára úgy tűnik, helyére billent a világ, büszkén vitte vissza Tudorkát a suliba – igen, pénteken ő kapta meg Tudorkát – és nem volt se hiszti, se üvöltözés. Még 3 hét és jön a téli szünet... Ránk fér!

2009. november 23., hétfő

Undok

Nagyon undok volt tegnap a Fiatalember. Úgy kezdődött, hogy szombaton együtt kiválasztottuk a Nagy Csokoládé-enciklopédiából, hogy melyik tortát süssük meg. Ragaszkodott hozzá, hogy együtt csináljuk.
Amikor arra került volna a sor, akkor viszont már nem akaródzott segíteni, sőt, elvárta volna, hogy hagyjam félbe a nyers tojásos tésztát és menjek vele játszani. Normális körülmények között persze, hogy inkább vele játszom, de ő kérte, hogy süssünk tortát, nem szép dolog hát nem engedni, hogy be is fejezzem, ha egyszer már elkezdtem.
Végül nagyon finom mandulás tésztájú tortát csináltam, gazdag, tejszínes csokimázzal a tetején, ráírtam, hogy Balázsnak és Apának Anyától. Egyetlen szerencsém volt, hogy főztem piros-fehér-zöld galuskát sajtszósszal, na erre már elismerő jelzőket aggatott.

Amikor eljött az idő, hogy elinduljunk a reptérre, megint bedurcázott:
- Anya, nem akarom, hogy Finnországba menjél, maradj itt, vagy tudod mit? Ha elmész, akkor menjél egyedül, én ugyan ki nem kísérlek a repülőhöz!!!
Persze végül csak kikísért és azóta beszéltünk is és rendben van a lelke, aztán majdcsak rendbe jön az enyém is :-)

2009. november 17., kedd

180 fokos fordulat

Már meg sem lepődöm...
Aranyos, imádnivaló. Matekból bejelölt magának két szorgalmit, mesét olvasott, csocsóztunk. Mint egy rendes család.

- Anya, ha nagy leszek, én rablókat fogok elkapni.
- Rendőr leszel?
- Nem, én csak elviszem őket a rendőrségre. Vagy hívom a 112-t. De anya, ugye akkor ott leszel velem? Anya, ha nagyon öreg leszel, meg fogsz halni?
- Mindenki meghal egyszer és ez így van jól.
- Nagyon fogsz nekem hiányozni, ha meghalsz!

It's been a hard night's day...

Jaj, de szörnyű volt a tegnap este... Balázs úgy jött haza, hogy nincs kész az olvasás házija, állítólag nem is értette, viszont megkapta Tudikát (kettes számú bagolylény).
A feketeleves akkor jött, amikor átnéztem a füzeteit: nyelvtanból hatalmas hiányjel, nem volt kész a pénteki házija, nem is írta fel sehova, hogy van házi, matek felmérő 30-ból 18 hibaponttal, teljesen könnyű feladatokkal és a neve mellett hatalmas ló-betűkkel a felirattal: KUKI. Nyilván nem dicsértem meg, megkérdeztem, mi ez a 18 hiba és főleg, miféle taplóság a tanító néninek ilyet írni. Válaszul sírva fakadt, hogy mi nem vagyunk rá büszkék, amiért megkapta Tudikát.
Ebben a hangulatban telt az este, a matek felmérő kijavításával/befejezésével elvolt 9-ig és utána állt neki a magyarnak. Közben mindkét részről volt néhány csapkodás, kiabálás, veszekedés, bónusznak pedig egy ceruzának a kezembe szúrása. A végén már olyan mérges voltam, hogy látni se bírtam, bementem a hálóba és magamra csuktam az ajtót. Tudom, hogy ehhez a hangnemhez nincs hozzászokva, én pedig nem vagyok hajlandó hozzászokni ahhoz, hogy kivétel nélkül minden mondatomhoz megjegyzést fűz, közönséges szavakat és gesztusokat használ és Gáborral olyan tapló, hogy a hajam égnek áll.
Pedig mostanában nagyon jól megy neki a suli, úgy tűnik, helyén a kis lelke, csak néha bekattan és akkor egyetlen napi viselkedésével hosszú heteket tesz meg nem történtté.

2009. november 16., hétfő

Dugás és fogzásgátló

Ezen a csodás hétvégén e két új fogalmat vezettük be a családi szókincsbe.

Előszöris Balázs elmesélte, majd egy párnán megmutatta, mit fednek az ő dugásról alkotott - meglepően korrekt - elképzelései. Kérdésünkre, hogy mégis honnan szed ilyeneket, büszkén rávágta, hogy D-től.
Valaki elmesélhetné, hogy miért ragadnak rá ezek a szavak és nem az, hogy pl. kvantumfizika... És hangoztatja mindenhol és mindenki azt gondolja, hogy fú, ez meg mit lát otthon, hogy ilyeneket tud...

Kicsivel később egy csiklandozós birkózás alkalmával gondolta, jól kitol velem és beleharapott a farmernadrágot viselő hátsó felembe. Ezen a ponton elnémult, a szájához kapott, majd a kezébe köpött egy vérben ázó fogacskát. Bye-bye jobb felső kettes :-) Gondolom, nem meglepő, hogy ééén vagyok a hibás, amiért ő a fenekembe harapott és kiejtette az amúgy már kicsit mozgó, de kiesni még nem akaró fogát. Zokogott és folytak a könnyei és nem könnyített a helyzeten a szájából csordogáló vér sem.
No, hát így jár, aki engem hátba támad...

2009. november 13., péntek

Motiválva


Az előző bejegyzés első mondatát átírtam, mert volt, akire sikerült a frászt hoznom a szerencsétlen megfogalmazással.

Tegnap délután Balázs a következővel fogadott: anya, nem kaptam ma ötöst, adsz azért papírpénzt (ez a kérdés egy tegnapelőtti beszélgetésünk erősen téves feldolgozásának az eredménye volt)?
A füzetek átnézését én mindig az üzenővel, ellenőrzővel kezdem, így elég hamar szemet szúrt a pirossal beírt matek ötös, mellette a megjegyzés: “pontok”. Mutatom Balázsnak, hát mi ez, ha nem ötös? Ja, ezt el is felejtette… Ennyit arról, hogy mennyire stresszel az osztályzatokon :-) Amúgy sokkal jobban örülök ennek az ötösnek mint pl egy felmérőre kapottnak, mert ez sok órai odafigyelés eredménye, nem pedig egy pillanatnyi teljesítményé – persze az is ötös és az is nagyon jó, de szerintem ezért többet és kitartóbban dolgozott.
Este fogmosás után kiugrott az ágyból: anya, van még matekból egy javítani való! És mire kettőt pislogtam, már lent is volt az étkezőben és mutatta a feladatlapot: napköziben egy példát elrontott és elfelejtette kijavítani. Leült, megcsinálta, aztán visszament aludni. Én nagyon örülök neki, hogy ilyen kis lelkiismeretes!

2009. november 10., kedd

The ADHD Family

Balázs majdnem elveszett szombaton.
A BauHaus-ba kellett mindenképpen beugranunk, zárás előtt 10 perccel természetesen. Gábor elment a konnektorokhoz, Balázs a bejárattal szemben nézett a képernyőn valami Black&Decker bemutatót, nekem pedig mindenképpen át kellett szaladnom az Auchan-ba. Normális esetben ez úgy zajlik, hogy mindenhova együtt megyünk, de most összesen 8 percünk volt, hogy mindent megvegyünk, mert mindenhol záróra volt.
Gyorsan meginterjúvoltam Balázst:
- Jössz velem vásárolni vagy itt maradsz Apával?
- Itt maradok.
- Jó, akkor gyere, odamegyünk hozzá.
- Én inkább itt megvárom.
- Jó, innen a harmadik sorban van és melletted fog eljönni, figyeld majd.
Átrohantam az Auchan-ba (a távolság kb 400 m), megvettem a rettentesen fontos 1 kg hagymát és futólépésben elindultam visszafele. Az autótól 20 méterre láttam, hogy az elindul az Auchan felé, persze jó nagy kerülővel, így nem láthatott Gábor. Rohantam vissza, végül az Auchan előtt sikerült kishíján elüttetni magam a saját autónkkal, de legalább észrevett és megállt. Nyitottam az ajtót, Balázs sehol.
- Hol van Balázs?
- Öööö... Nem veled?
- Wazze, találkozunk a BauHaus-nál - és rohantam vissza. Hogy miért nem szálltam be az autóba, arra máig nem tudom a választ, mindenesetre előbb visszaértem futva (lehet, hogy ez a válasz? :-) ).
Visszaérve éppen szem- és fültanúja voltam, hogy a töküres áruházban egy kissé aggódó biztonsági őr faggatja Balázst, hogy hol van az anyukája, amire ő halál nyugodtan azt válaszolta, hogy "mindjárt jön, csak átment az Auchan-ba, ja nem, már itt is van". Azt hittem, elsüllyedek szégyenemben, igazából nem is tudom, melyik verzió lenne a gázabb: Ott hagyom Balázst zárás után tévézni, míg átslattyogok hagymáér', vagy az, ami valójában történt, hogy ti. Gábor szépen elsétált Balázs mellett, fizetett és távozott.
A történethez tartozik és Gábor védelmében el kell mondanom, hogy a nagy rohanásban elfelejtettem, hogy le van merülve a telefonja, csak akkor jutott eszembe, amikor az Auchan-ból próbáltam hívni, így viszont ő nem is tudhatta, hogy Balázs ott maradt. Szóval az én saram. Balázst viszont egyáltalán nem izgatta a dolog, ő biztos volt benne, hogy Apa még mindig két sorral odébb vásárol, így nem aggódott. Csak azt nem értette, miért zörög a tüdőm még otthon is...

2009. november 9., hétfő

Fogadóóra

Az is volt. Csütörtökön. Semmi komoly, Balázzsal nagyon elégedett a tanító néni, az igazgatóhoz menést pedig ne vegyem komolyan; úgy van ez, hogy előfordulhat, hogy amikor szünetben vagy napköziben rohangálnak a folyosón, valami ügyeletes tanár elkapja őket és beviszi az igazgatóhoz.
Milyen dolog ez már, hogy - állítólag - az oszifő tudta nélkül hurcibálják a kölköket az igazgatói irodába? Balázst mondjuk nem viseli meg, de tényleg nincs jobb dolga az igazgatónak, mint szünetben szaladgáló gyerekeket fegyelmezni? És mikor szaladgáljanak, ha nem szünetben? Valamikor muszáj szaladgálni!
Mindegy, a lényeg, hogy Zs. néni szerint nem kell vele foglalkoznom, a nagyobbik lényeg pedig, hogy jól érzi magát (mármint Balázs) és ügyesen teljesít.

Most ezen a hétvégén időmilliomosok voltunk és a hecc kedvéért matekoztunk (van pár homályos pont a tízesátlépéses összeadásokban és bontásokban). Elszállt minden kétségem, ez a kölök ügyes, okos és gyorsan tanul és főleg: könnyen motiválható. Bőven elég volt neki a sikerélmény ahhoz, hogy lelkesen folytassa a feladatokat.
Gábor összeadást és bontást írt elő, én pedig elkészítettem a szorzótáblát és néhány szorzási feladatot adtam fel. Rohan az idő, már szorzótábláznak, szörnyű. És mértékegységeket váltanak át. Hihetetlen. De ügyesen csinálja!
Most kezdem érezni azt, amiről sokan írnak, hogy én valahol elakadtam az időben, Balázs pedig közben észrevétlenül nagyfiú lett.

2009. november 5., csütörtök

Puskázik

Tegnapelőtt este Gábor a Rézmákból olvasott találós kérdéseket, ezeket imádja Balázs. El is helyezkedett az ágyban és kezébe vett egy félbehajtott A/4 papírt, kinyitotta és érdeklődve olvasta.
Gábor gondolta, hogy most egy olyan találós kérdést olvas, ami már régen volt. Balázs csípőből vágta rá a választ. Újabb kérdés, újabb válasz csípőből. Ez már gyanús lett, így történt a lebukás, ami nem annyira volt lebukás, mert Balázs nagyon büszkén mutatta: kiírta az összes megoldást oldalszámmal együtt az A/4 lapra és onnan olvasta fel :-)
Meg sem fordult a fejében, hogy ez csalás és nekünk sem volt még szívünk felvilágosítani; ő csak azt akarja, hogy büszkék legyünk rá, hogy ő milyen okos, mert tudja a helyes megoldást. Hihetetlen, mennyire meg akar felelni nekünk, hát kinek van szíve letörni ezt a lelkesedést holmi lelki fröccsel? Azért azt majd nyilván tudtára kell adni, hogy ezt a suliban nem szabad csinálni, de én már most sajnálom.
Hogy lehet ezt finoman, ugyanakkor egyértelműen elmagyarázni egy ilyen érzékeny kis tökmagnak?

Suli-fronton a helyzet változatlan, tegnap hazahozta Kistutut, aki az egyik Kedvencbagoly (3 db van az osztályban), és elmesélte, hogy egyszer elsőben - az már nagyon régen volt és csak egyszer fordult elő (sic) - sikerült annyira odafigyelnie és jól viselkednie, hogy ő választhatott a baglyok közül :-) Mert ez úgy megy, hogy a három legjobb kapja meg, a legeslegjobb választ elsőnek, a második másodiknak, a harmadik pedig viszi, ami marad.

2009. november 2., hétfő

Fény-hang terápia

Van nekem egy kollégám, aki a címbéli készülékek forgalmazásával foglalkozik.
Beszélgettem vele, elég mélyen beleásta magát a témába és rendszeresen konzultál szakorvosokkal és pszichológusokkal, valamint pedagógusokkal is.

A készülék lényege, hogy meghatározott frekvenciájú fény- és hanghullámokat bocsát ki, amelyekre az agyhullámok frekvenciája képes ráhangolódni. Még nem olvastam ki ezügyben az egész internetet, így nem tudok sokat írni, de a jelek szerint alapos kutatás áll a háttérben.
Az én értelmezésemben olyasmit tesz ez a készülék az aggyal, amit a menetelő katonák a híddal.
Kanadában orvosi eszközként forgalmazzák, itthon csak relaxációs eszközként. Anno a Relaxa nyelviskola hátán robbant be a magyar köztudatba.

Hajlom rá, hogy kipróbáljuk, mert bár nem olcsó és nyilván nem csodakészülék, valószínűleg hasznos.

Nem vagyok reklám-oldal, ezért egyelőre nem linkelek, de bárki rákereshet. Ha majd kipróbáltuk, akkor jövök az update-tel.