2009. szeptember 29., kedd

Pszichiátria

Na, megvan a pszichopedagógiai vélemény. Beírom szóról szóra, kicsit hosszú, de nem vészes.
Esetleírás:
PSZICHOPEDAGÓGIAI VÉLEMÉNY:
A 7,5 éves gyermek édesanyja jelenlétében izeg-mozog, a szobát explorálja, anyja ölébe ül. Hamar oldódik, részt vesz a beszélgetésben.
Kétszemélyes helyzetben kooperatív, közvetlen. Figyelme felkelthető, terelhető, bár külső ingerre azonnal térül. Zavartalan körülmények között korának megfelelő ideig folyamatosan tud koncentrálni. Jól olvas, a szöveget érti. A szociális érintkezésben a határokat nem érzi pontosan, olykor átlépi azokat.
Rövid, egyértelmű instrukciókat ért és követ, bonyolultabb utasításoknak nem képes eleget tenni. Beszélgetés során is a rövid, egyszerű közlések, mondatok bizonyulnak a gyermek számára érthetőnek. Szókincse kissé szűknek imponál. A beszéd területén további vizsgálat szükséges, elsősorban a beszédértés területén. Logikai és analitikus képessége jóval kora átlaga feletti. Kreatív, tanulékony. Motoros koordinációja megfelelő. Rövid- és hosszútávú memóriája jó.
Pieron gy. figyelemteszt: n=494, T=97,9%.
Benton-teszt: 6 jó ábra, 4 hiba, jó teljesítmény (C felvétel).
Színes RAVEN-teszt: 30 pont, kiváló teljesítmény.
MAWGYI-R-teszt: a teszt verbális és performációs része között eltérés tapasztalható. A verbális feladatokban Balázs egyenletes teljesítményt nyújtott, de konzekvensen alacsonyabb színvonalon, mint a performációs feladatokban. A Szókincs szubtesztben többször is félreértette a szót, más szó meghatározását adva (pl. idegen nyelv="akit nem ismerünk").
A performációs szubtesztekben a kisfiú teljesítménye meghaladta kora átlagát, elsősorban a Képkiegészítés, a Számszimbólum és az Összeillesztés részekben. Analízis-szintézis és logikai feladatokban is kora átlaga felett teljesít.
A jó képességű gyermek iskolai és magatartás-problémái egyik, talán elsődleges oka lehet beszédértési zavar, melynek további vizsgálata szükséges.

Na, hát ennyi, átnéztük együtt a teszteket, volt IQ-teszt is, abszolút átlagos 105-ös IQ-val megáldott gyerekem van, persze írhatnám, amit hallottam, hogy ez egy nehéz teszt volt és az átlag (90-110) tetejéhez közelít, de engem ezek a dolgok komolyan hidegen hagynak, akkor nem hagynának hidegen, ha 80 alatti vagy 140 feletti lenne az IQ. Akkor azért komolyan megijednék.

A továbbiak: felhívtam a Beszédvizsgálót, elmondtam, mi a helyzet, kérték, hogy küldjük el a nevtan véleményét is és ezt a véleményt is és az igazgató asszony elbírálásán fog múlni, hogy behívják Balázst vizsgálatra vagy nem (merthogy a nevtan azóta sem hívott vissza).
És természetesen itthoni figyelemfejlesztés és logopédiai fejlesztés agyba-főbe. Én pedig most jól megnézem, hogy mit jelentenek a fenti tesztek és pontszámok.

2009. szeptember 28., hétfő

Miért reagál így?

Azt szeretném megérteni, miért van az, hogy a váratlan helyzetek szélsőséges reakciót váltanak ki Balázsból.
Tegnap is volt egy ilyenben részünk. Az ágyunkon hempergett, de valahogy sikerült becsúsznia az ágy mellé és ahogy próbált megkapaszkodni, leverte a fűtőtesten lévő kis DVD-lejátszómat.
Próbáltam elkapni, de sajnos leesett. Kicsit berágtam és elhúztam onnan Balázst, Gábor viszont nagyon berágott, megfogta Balázst, bepaterolta az ágyába és jóccakát kívánt neki. Én már tudtam, hogy ebből sírás lesz, és így is lett. Pár másodperc múlva már Balázs szívettépő zokogását hallottuk az ajtó mögül. Bementünk, hogy megbeszéljük vele, de nem lehetett kizökkenteni. Mikor harmadszor bementünk, annyit sikerült kiszedni belőle, hogy "majd elmúlik és akkor megbeszélhetjük".
Amikor elcsendesedett, bementünk és Balázs simán mindenért Gábort hibáztatta. Még párszor elpityeredett, aztán nagynehezen megbeszéltük a dolgokat.
Hihetetlen, hogy milyen labilis.

2009. szeptember 26., szombat

Hogy hétvégére is jusson röhögnivaló...

..., elmesélem, mit művelt ma Balázs a Keleti pu. jegypénztárában.
Gábor elutazott gimis osztálytalálkozóra Sopronba (le is késte a kiszemelt vonatot, papírforma szerint), és mi elkísértük a jegypénztárig. Bemondta a leányzónak a paramétereket, aki neki is állt akkurátusan adatot gépelni és jegyet nyomtatni. Ezt a 10 másodpercet használta ki Balázs arra, hogy odahajoljon az üvegbe épített mikrofonhoz és egy isteneset belesikítson.
A nő majdnem kiugrott az üvegkalitkából, aztán vörös fejjel éktelen röhögésbe kezdett, de addigra már mindenki más is szakadt a röhögéstől, mi is, a várakozók is, és - kicsit szégyellősen, szintén vörös fejjel - Balázs is.
Sajnos azóta sokszor eszembe jut és így a legkülönbözőbb helyeken és helyzetekben kap el a röhögőgörcs. Azt hisztem, egy ideig nem megyek jegypénztár közelébe...

2009. szeptember 25., péntek

Iskolaszünet, avagy ki is a figyelemzavaros?

Ma a szokásos reggeli rutin végeztével elindultunk hármasban, hogy bejárjuk az iskola - buszmegálló - itthon háromszöget. Az iskolabusz megállóhelyén feltűnt Gábornak, hogy milyen kevesen vannak. Biztos elment a busz. Nem, ott jön ki éppen az óvoda utcájából. Akkor mi van? És itt Gábor száját elhagyta a tízpontos mondat:
- Biztos valami iskolai szünet van.
És akkor leesett... Baaasszus, ma tanítás nélküli munkanap van! Á, hogy én mekkora hülye vagyok!
Hátrafordultam, mondom Balázsnak, ma nem kell iskolába menni, ugye nem baj? Nem volt baj :-)
Hazajöttünk, letette magát a kanapéra és olyan álom-illata volt, hogy szerintem azóta már el is aludt.

Tényleg, más is észrevette már, hogy a gyerekeknek kezd álom-illatuk lenni, ahogy álmosodnak? Balázsnak a homloka, a haja tövében lesz először más illatú, amikor pedig már nagyon álmos vagy már alszik is, akkor a vállgödre is nagyon finom illatos. Semmi más, csak a homloka és a vállgödre/nyaka. Az arca sem, a keze sem. De ez az álom-illat olyan megbízhatóan működik, hogy tegnap este, mikor bementem lámpát oltani és megkérdeztem, nem álmos-e még, azt válaszolta:
- Szagolj meg!

2009. szeptember 24., csütörtök

Így jár, aki dicsekszik

Igenigen, kellett nekem világgá kürtölnöm, mennyire jól állunk, most jól megkaptam a magamét. (A Sors mindig igazságos, még akkor is, amikor nem minket kényeztet.)

Már tegnapelőtt este is volt egy kis veszekedés, kivételesen Gábor és Balázs között. Balázs kért tejberizst, Gábor mondta neki, hogy majd vacsora után, aztán 5 perc múlve Balázs leosont a konyhába és nekiállt stikában felbontani a tejberizst. Ez Gábornak nem tetszett, a nemtetszés pedig Balázsnak nem tetszett, ezért az este hátralevő részét a kádban zokogva töltötte el (még egy hangos szó sem volt).

Tegnap Balázzsal kettesben husit sütöttünk kint a grillen, szeret a tűzzel machinálni, de mivel égette már meg magát, tudja, hogy ilyenkor betű szerint az van amit mi mondunk. Tegnap nem így volt. Éppen a husikat rendezgettük, amikor hirtelen ötlettől vezérelve odanyúlt a hátunk mögött lévő asztalra, elvett egy gyufafejű gyújtóst (ez ilyen viasszal összegyúrt faforgács, gyufafejjel ellátva, rettentő béna, túl vékony a gyufa bevonat és elalszik, még mielőtt a viaszos fa begyulladna) és - leutánozva a korábbi mozdulatomat - meggyújtotta.
Én nem is tudom, melyikünk ijedt meg jobban, ő nyilván nem gondolta, hogy ilyen könnyen meggyullad, én pedig féltettem az asztalt és a hátamat (ha eldobja, tuti, hogy az egyiken landolt volna), ezért rászóltam, hogy el ne engedje a gyufát. Nagyon félt, de ahogy sejtettem, kb 2 másodperc múlva elaludt a láng. Balázs pedig berohant a házba és elkezdte teljes erőből rúgni a bejárati ajtót.
Jöttek a szokásos körök: hagyd abba, gyere ki, beszéljük meg, töröld le az ajtót, amit összerugdostál, stb-stb. Én pedig voltam eközben rohadék, hülye, szinte az egész szókincsét rámpróbálta. Kértem, hogy ne üvöltsön fennhangon, de csak még hangosabban ordított. Amikor utána mentem, elszaladt előlem. Végül csak odajött és bizony kapott is egy taslit a kedves hangnemért.
Itt aztán kitört a parasztgyalázat, zokogva felment a mászókára és onnan üvöltötte, úgy, hogy egész Veresegyház ettől zengett: ez most jó volt??? Bántani a kisfiadat?? Utállak, dögölj meg, te hülye fasz!! Egy szomszéd sem volt kint, de ezt bizony csukott ablakon át is hallani lehetett. Itt már különösebben nem volt mit veszíteni emberi méltóságomból, így odamentem a játszótérhez és megpróbáltam Balázst megnyugtatni. Válaszul még hangosabban üvöltött: ne gyere ide, tudom, hogy megint meg akarsz pofozni! Azt akarod, hogy bánatos legyek! És befeszítette magát. Úgy kapaszkodott a játszóba, hogy alig bírtam leszedni. Megfogtam, letettem egy székre és megkértem, hogy nyugodjon meg. Persze felpattant, berohant a házba és ott őrjöngött tovább. Időközben a húsok megsültek és az adott körülmények között úgy láttam jobbnak, ha nem nézőközönség előtt fogyasztjuk el a vacsorát.
Bejöttem, tálaltam és ettem. Balázs eközben hol kint volt, hol bent, zsörtölődött, néha üvöltött egy sort, és rettentő bánatos arccal járkált fel és alá.
Mire befejeztem, végleg bejött ő is, megnyugodva. Ajtó lemosása és kézmosás után leült és megette az ő adagját. Gondolkoztam, hogy mi a jobb: ha 6-tól 7-ig küldöm a szobájába gondolkozni, aztán 7-kor megfürdetem és ágyba dugom, vagy egyszerűen rövidítsem le az estéjét. A második megoldás jobbnak tűnt, így 7 órakor már ágyban volt, nekem pedig volt időm végiggondolni, hogy most mégis mi a franc volt ez...
Nem hagytam egyedül a gyufával, sőt, ott ültem mellette, mégis meggyújtotta. Oké, eltehettem volna, de mindig a sütés végén szoktuk eltenni. Ezután nem így lesz.
Oké, hogy megijedt a gyufától, de az ijedséget azért nem a bejárati ajtó szétrúgásával lehet csak lekezelni.
Talán haragudott rám, mert nem engedtem, hogy eldobja az égő gyújtóst és nem tudta, hogy én tudom, hogy pillanatok alatt elalszik a lángja magától.
Biztos, hogy nem kellett volna tockost adnom mindazon mocsokért, aminek elmondott.

Hát igen, több türelem és megintcsak, ami megtörténhet, az meg is történik. Így ma reggel, iskolából hazafelé jövet erőteljes pánikba estem, hogy vajon Balázs épségben beért-e az iskolába. Mert igaz, hogy elviszem az iskoláig, de nem megyek be vele és igaz, hogy csak 20 métert kell megtennie a kapuig és végig is nézzük, ahogy bemegy, de a kapu és az aula közt van 5 méter előtér, amit nem látunk és akárki elrabolhatja, az ofő pedig nem kérdez rá, hogy miért nem ment suliba aznap, csak délután jövünk rá, hogy nem is jutott el a suliba és mire jelentjük a rendőrségnek, a szervei már rég ki lesznek operálva.
A gondolatsor végére már biztos voltam benne, hogy ennél hülyébb nem lehetek, de azért miután Gábor kiszállt, mégegyszer útba ejtettem az iskolát és alaposan körülnéztem, hátha látok gyanús alakot.

2009. szeptember 23., szerda

Profi

Végre-végre megtanulta, hogy kell profin bevenni a gyógyszert! Már tegnap és tegnapelőtt is lement elsőre, de nem akartam elkiabálni. Ez a gyerek egy hete még nem hitte el, hogy egy gyógyszert le lehet egyben nyelni. Ma meg azt mondja, anya, mégis igazad volt.
Imádom!

2009. szeptember 22., kedd

Jól állunk

Tavaly novemberben azért kezdtem el írni ezt a blogot, hogy legyen majd mihez viszonyítani, amikor Balázs fejlődését próbáljuk "lemérni".
Ma elolvastam a legelejétől és sokszor mosolyogtam. A változás óriási. Nem a fejlesztések. Nem a gyógyszer. Nem a suli.
Balázs.
Nap mint nap vele vagyunk, bizonyos dolgokat így nyilván nem veszünk észre. De így, visszaolvasva... Ez nem Balázsról szól. Nem a mostani Balázsról. Az akkori Balázs
- naponta-kétnaponta kapott dührohamot,
- teljesen kiszámíthatatlan volt,
- tele volt frusztrációval.
A mai Balázs
- nagyjából kiszámítható,
- pozitív,
- még nehezen, de motiválható.
+
Nincs már megzakkanva, hogy én reggel itthon vagyok, amikor ébred; ez május-június környékén rendeződött. Nincs kiakadva, hogy én itthon vagyok, de neki mégis suliba kell járnia. Van, hogy félóráig nem látjuk, mert eljátszik egyedül. Tele van egészséges önbizalommal. Nagyon ritkán van dührohama. Szeret tanulni és jól tanul.
-
Még elég érzékeny, nagyon könnyen megbántódik és sírva fakad. Nem barátkozik, bezárkózik. Egyik végletből a másikba csapódik: vagy nagyon nyitott és féktelen, vagy visszahúzódik a kis csigaházába és ott szomorkodik.

Hogy mi, mikor, mitől és hogyan változott, nem tudni; Balázs ugye cca 15%-kal gyarapította éveinek számát, ez a legfontosabb, de biztosan számított az is, hogy tavaly még nagyon friss volt minden, a környezet, a hely, a ház. Aztán ott voltak ugye a fejlesztések, a mi hozzáállásunknak a változása. És most itt van a gyógyszer. Úgy néz ki, ezek így együtt, egyszerre jól működnek.

Sokat kell még Balázst fejleszteni, ezalatt főleg a logopédiát és a viselkedésterápiát értem. Ha ez a kettő jobban beindul, sínen lesznek a társas kapcsolatok is úgy a suliban, mint a játszón vagy akár itthon.
Nekünk is van fejlődnivalónk: több türelem Balázzsal és a kezeléssel szemben

Néhány dolog, ami valahogy elsikkadt, de most ömlesztve pótolok:
Pár hónap kihagyás után szép lassan visszavezettük a tejet az életébe. Semmi probléma nincs azóta. Fogalmam sincs, mi volt az, nagyon úgy tűnt, hogy a tej a ludas, de úgy tűnik, mégsem.
A cukor is a mindennapok része: a reggeli gyerekkávéja cukrozott, szoktunk sütit enni néha napján, a fagyiról nem is beszélve. Ha nem szalad el vele (márminthogy velünk) a ló, akkor teljesen jól viseli ezt a mennyiséget.
Kb minden második nap tévézik házi feladatok után. Ilyenkor berak valami DVD filmet és azt nézi. Előfordul, hogy elkezd pörögni tévézés közben, ilyenkor TV kikapcs és ebből általában nincs veszekedés.

Hát így állunk most.

2009. szeptember 21., hétfő

Értesítés

"T. Szülő! Értesítem, hogy gyermeke hétfői napokon 15:35-től 16:20-ig dyslexia prevenciós fejlesztésben részesül."
Szóval mégis heti egy óra és nem is pont az ami kéne. Sebaj, legalább ennyit kisajtoltunk az iskolából. megalkuvó vagyok, ha ezt már nagy eredménynek tekintem?

2009. szeptember 20., vasárnap

Wear off

Mostmár tudom, milyen az. Na semmi dráma, semmi dühroham, csak megkergülés és extra hipergés. Szerintem viszonylag "olcsón" megúsztuk, vannak egészen extrém kiürülések is.

2009. szeptember 16., szerda

ADHD vs feladathelyzet

Ugye az úgy van, hogy a hiperaktív kölkök kerülik a feladathelyzeteket, a szétszórt figyelem és a kudarctól való félelem miatt.

Balázs tegnap úgy jött haza, hogy a napköziben 0, nulla darab házit csinált meg, helyette profi szintre fejlesztett mekegéssel szórakoztatta a többieket. Gondoltam, szép kis esténk lesz így, ennyit a vasalásról és a betervezett erdőben sétálásról.
Ezek valóban elmaradtak és volt némi alkudozás és hangok felemelése a házik elején, de aztán valami történt. Nem tudom, mi, egyszerűen fogalmam sincs, elképzelni sem tudom, pedig azóta ezen agyalok. Szóval Balázs egyszercsak szárnyra kapott és a tetemes mennyiségű matek házit 1 hibaponttal oldotta meg, az egy hibapont is olyan volt, hogy azon lepődtem volna meg, ha sikerül neki (16-_-3=9).
Valószínűleg észrevehető volt a lelkesedésem, mert egy idő után azt csináltuk, hogy be kellett csuknom a szememet és mire kinyithattam, újabb 3 példa készen volt. Ilyenkor jött az össze-vissza puszilás, a "nahát, Te ennyire okos vagy?!", az "én nagyon büszke vagyok rád", ő pedig ragyogó szemmel és büszkeségtől dagadva folytatta, míg nekem megint be kellett csuknom a szememet.
Ez idáig tiszta pszichológia, tudom. De mit léptek arra, ami ezután jött? Balázs úgy döntött, kevés neki a feladott házi plusz szorgalmi, és bejelölt további két feladatot, hogy akkor ő azokat is megcsinálja. Hiába kértem, hogy először fussuk át az olvasást, mert az még kötelezően hátra volt, ragaszkodott hozzá, hogy megoldja a matek önkéntes házit.
Ezután persze gond nélkül megvolt az olvasás is és a logopédus is adott egy kis itthoni színezési feladatot, azt is megcsinálta (érdekes volt látni a konzekvens le-se tévesztést, nem gondoltam, hogy ez is "veszélyes").

Hogy miért nem értem ezt a szárnyalást? Mert nem változott semmi! Eddig is agyon dicsértük olyan dolgokért, ami másnak "természetes", nemigen szoktuk büntetni vagy "zsarolni", inkább dicsérni és motiválni (jó, azért mi is emberből vagyunk, bevallom, az én agyam néha eldurran, de tegnap is eldurrant, szóval ez sem mérvadó). A suliban is mindig dicséretet kapott az odafigyelésért és a hozzá képest jó teljesítményért. A gyógyszer a délelőtt folyamán kiürül. Lehet, hogy nem 12:00-kor, de hogy este 6-ra már nem az dolgozik benne, az tuti.
Szóval 2 dolog lehet:
1. véletlen
2. 2 gyógyszeres hét után levette, hogy ő tulajdonképpen képes megoldani a feladatokat, ha odafigyel (erre van ugye a gyógyszer) - de akkor miért nem oldotta meg napköziben?
Marad a véletlen. Kíváncsian várom a ma délutánt :-)

2009. szeptember 15., kedd

Iskolai fejlesztés

Tegnap reggel küldtem egy sms-t Balázs oszifőjének, hogy mikor kezdődik a logopédiai fejlesztés. Délután Balázst sehol sem találtam, a napközis tanítónéni homályosított fel, hogy Balázs éppen a logopédusnál van.

Úgy néz ki, hogy 6-7 fős csoportok lesznek, de még minden képlékeny; a napok, ezen belül az időpontok is, de ma már volt konkrét foglalkozás. Apró szépséghiba, hogy "beszédészlelős" csoport nincs, így Balázs diszlexia csoportba került, de egyrészt én már úgyis arra rendezkedtem be, hogy Balázst iskolán kívül (is) fejlesztjük, másrészt van egy nem állandó, de gyakori b-d tévesztése, úgyhogy nem fog neki ártani a diszlexia fejlesztés sem.
Felírtak nekünk egy csomó hasznos irodalmat; ezek, a pluszban, magánszorgalomból talált és beszerzendő könyvek és az enyhén megtört autónk végre-valahára megjavítása nagyjából megoldja az összes "mire költsük az első fizetésemet" jellegű gondunkat.

Abban reménykedem, hogy a logopédia időben nem fogja ütni a gyógyúszást, mert szeretném, ha idén is tudna járni Balázs. Imádja a vizet, élvez mindent, amit ott kell csinálni, mégha a feladatok felét nem is hallja meg.
Mindig dicsérik, ez nem is részletezem, hogy milyen fontos neki. Ez amúgy nagyon jól mutatja a pozitív visszajelzés katalizáló hatását is: a legkisebb teljesítményért is dicsérik, ettől rövid úton mennybe mennek Balázsnál, aki ezután mindent belead, hogy még több dicséretet kapjon. És meg is kapja. És ahogy egyre több és több dicséretet kap, egyszercsak azon kapja magát, hogy mindent meg tud csinálni és elhiszi, hogy ő jó abban a bizonyos dologban, jelen esetben az úszásban. Elhiszi, hogy át tudja úszni a medencét víz alatt, elhiszi, hogy végre tud hajtani egy feladatot, nem pedig beletörődik, hogy csinálhat ő akármit, úgysem lesz jó. Nagy különbség, jónéhány pedagógus elsajátíthatná ezt a mentalitást.

2009. szeptember 13., vasárnap

Barátok

"Van legjobb barátja" - ezt írta Zsófi néni a jellemzésben. Aznap este csak úgy, mellékesen megkérdeztem Balázstól:
- Ki a legjobb barátod?
- Hát ki, szerinted? A Dominik.
- És mit szoktatok együtt játszani?
- Autózni, mászkálni a padok között...
- És másokkal is szoktál játszani?
- Nem, csak a Dominikkal, hát ha egyszer ő a legjobb barátom!
- Na jó, de attól még másokkal is játszhatsz...
- Nem, én csak vele szoktam. De ő mindig játszik másokkal is, a hátsó udvaron például egyből elmegy focizni a többiekkel és én csak várom...
- És Te ezalatt nem játszol másokkal??
- Nem...
- Miért nem?
- Mert nem barátkozik velem senki.
- És akkor amíg ő focizik a többiekkel, Te ott ülsz és várod?
- Igen és nem is leszek a barátja, ha másokkal játszik!
Itt befejeztem a beszélgetést, mert már könnyes volt a kis szeme. Teljesen másképp értelmezi a barátságot mint mások. Ő úgy gondolja, hogyha valaki a barátja, akkor az csak ővele játszik és senki mással és ha nem sajátíthatja ki, akkor megharagszik rá. Innentől borítékolható a konfliktus és az adott barát elvesztése.

Ő úgy gondolja, hogy a legjobb barátja az egyetlen barátja és tényleg úgy érzi, hogy senki nem barátkozik vele, ami persze nem igaz, hiszen pénteken is 10 perc alatt 4 vadidegen játszótársat szerzett. Mégis, az iskolában nem megy oda másokhoz, azt várja, hogy mások menjenek oda hozzá, dehát ez nonszensz, nyilván neki kell nyitnia. Úgyhogy most a "Hogyan barátkozunk?" című itthoni kurzus van napirenden, ami erősen hangzik, de szükségét érzem, mert nagyon úgy néz ki, hogy
a) már most elég negatív visszajelzést kapott ahhoz, hogy ne merjen közeledni a többiekhez, vagy
b) valamiért másképp észleli a társas kapcsolatokat (szerintem inkább erről van szó, mert elsőben is, az óvodában is kisajátított magának barátokat, akikre nagyon berágott, ha másokkal is játszottak).

Ez most nagyon "vihar a biliben" jellegű rinyának tűnik még nekem is, de amikor sír (tényleg sír), hogy vele senki nem akar játszani, az nem kellemes.

2009. szeptember 11., péntek

Gégészet és pszichiátria kontroll

Megvolt, végre Gábor is feltehette a kérdéseit, némelyikre még választ is kapott. Balázsnak nehéz volt a nap; már reggel, a gégészet előtt dührohammal indított (az idejét sem tudom, mikor volt utoljára dührohama), mert a szájában elkezdett feloldódni a gyógyszer. Ez minden egyes alkalommal így volt eddig, hiába, meg kell tanulni a gyógyszert egyben lenyelni. Őrjöngve rohant a szemeteshez és bele is köpte a tablettát egy az egyben. Ezután felrohant a szobájába és zokogott néhány percig.
Átöltözés - végigöntötte magán a pohár vizet - és lehiggadás után elindultunk, a gégész dokinéni aranyos volt, alaposan megvizsgálta Balázst és semmit nem talált, ami a tympanogramon lévő eltérést okozhatta volna: a dobhártyái nem voltak behúzódva, orra, torka rendben, egyedül arra tudott tippelni, hogy az extrém kacskaringós hallójárat miatt pontatlan lett a tympanometria. Persze, ha panasz van, menjünk egyből.
Kifelé jövet Balázs bevette a gyógyszert. Ugyanúgy, gyakorlatilag elszopogatta szegényem, de ezúttal ez nem okozott nemhogy dührohamot, de még picike problémát sem. Ki érti ezt... :-)

A pszichiátrián Gábor elsősorban a hozzászokásról és a hosszútávú mellékhatásokról kérdezősködött, eközben Balázs jelezte, hogy szomjas, aztán egyre idegesebb lett, lilult a feje és elkezdte tépni le magáról a nadrágot (dühroham előjel). Végül a doki szavába vágva kértem egy pohár vizet. Balázs megitta és egycsapásra elmúlt minden nyűgje. Jóval később megkérdeztem, mi volt a baj, a válasz: hát mondtam már, szomjas voltam! Itthon esett le: basszus, az egyik mellékhatás a szájszárazság! Gondolom, nem egy mezei szájszárazság lehetett, ha így kiakadt tőle. Muszáj megbeszélnem a tanítónénivel, hogy hadd ihasson óra közben, bár ezen a téren elég liberális, szerintem most is simán megengedi, csak jobb ezt tisztázni.
Megtudtuk egyébként, hogy a Metilphenidate molekulái - ellentétben pl a nikotinnal, heroinnal - vízben oldódnak, így a vizelettel maradéktalanul kiürülnek, tehát a szervezetben felhalmozódni nem tudnak. A függőség és hozzászokás feltétele pedig a szervezetben való felhalmozódás. Fel lehet persze halmozni ezt a gyógyszert is, és így a függőség is kialakulhat, de ehhez durván vissza kell élni vele, tehát a megengedett adag többszörösét kell bevenni.
A hosszútávú mellékhatásokkal kapcsolatban a doki válasza - nincsenek hosszútávú mellékhatások - nem elégített ki minket, ezért utánaolvastam: súly- és magasság növekedésbeni lelassulás a szedés alatt előfordulhat, ezért rendszeresen ellenőrizni kell ezeket. Ezen kívül, fiatalkorban Ritalinnal etetett felnőtt patkányok egy részénél kimutatták, hogy az agy bizonyos részeiben az új agysejtek élettartama lerövidült.

A kontroll után folytatódott Balázs általános gyógypedagógiai kivizsgálása; tulajdonképpen emiatt kértem, hogy vegyen be gyógyszert. Jól tettem, nehéz menet volt, nagyon kimerült így is, pedig volt szünet is sétálással és fehérjebombával. Szakvéleményt csak a legközelebbi látogatáskor kapunk, de annyit tudunk, hogy vizuális percepciós készségek terén szárnyal; messze a korosztálya fölött teljesít, viszont a beszédértésében nagyon kifejezett az elmaradás. Mindenképp javasolt a Beszédvizsgálóba elmennünk, ha a Nevtan nem ad beutalót, adnak ők, ha nem adhatnak, idézem: "megoldjuk".

Ezt a genya és nehéz napot a Kassai téri kedvenc játszón zártuk, Balázs először egy kislányt vett a pártfogásába, kézenfogva végigvezette a nagy mászókán, megmutatta neki a nagyfiús kunsztokat a csúszdán..., és rászólt egy másik fiúra, amikor a kislány "veszélybe került". Sosem láttam még ilyen gyengédnek másik gyerekkel szemben. Később odacsapódott három nagyfiúhoz és nagyfiús játékokat játszottak, magyarul szétszedték a játszót. (Közben a kislány végig ott volt és Balázs vigyázott rá!) Egy jellemző mondat Balázstól, ami a "játék" csúcspontján hangzott el: nahát, én nem is tudtam, hogy a botsáskában belül narancslé van! Ez volt az a pont, ahol már közbeavatkoztam.
Ettől eltekintve repesett meggyötört anyai szívem, hogy igenis tud játszani másokkal, igenis nem lóg ki, nem vad, nem kergébb mint a többiek. Két dolog volt, ami megnehezítette a dolgát, az egyik, hogy sokszor láttam, hogy a többiek nem tudják kivárni, míg végigmond egy mondatot és ezért úgy tűnhetett számára, hogy nem figyelnek rá, a másik pedig, hogy a játék hevében kicsit elveszti a kontrollt és artikulátlan óbégatással adja a világ tudtára, hogy ő most örül. Gáz, hogy így kielemeztem játék közben, de tudni akartam és mostmár azt hiszem, tudom is, hogy miért gondolja, hogy nem barátkozik vele senki, de erről most tutira nem fogok írni, mert ez a nap is hosszú volt.

2009. szeptember 10., csütörtök

2 hét Ritalinnal

Holnap lesz 2 hete, hogy felírták a Ritalint és holnap kell visszamennünk kontrollra, hogy eldöntsük, opció-e ez a gyógyszer Balázs számára.

Készítettem egy ritalin.xls táblát és mindennap feljegyeztem a következőket: Dátum, Adag, Viselkedés/odafigyelés, Viselkedés/barátkozás, Mellékhatás. Most csak zanzásítva, az eddig eltelt 10 gyógyszeres nap megfigyelései:
- könnyebb odafigyelnie a suliban, nem beszélget órán
- idén eddig még nem veszítette el semmijét és vélhetőleg nem is dobálja őket; minden ceruza, hegyező, radír épségben van (tavaly ilyenkorra már túl volt 2 hegyezőn, 6 ceruzán, egy teljes úszófelszerelésen és egy esőkabáton)
- a házija hol kész van, hol nincs, itthon ugyanúgy veszekedés van belőle, de kevesebb mint tavaly (szerintem ez inkább annak tudható be, hogy időközben egy évet öregedett és annyival bölcsebb is lett :-) ), és nagy kontraszt, hogy szívesen csinálja meg a szorgalmikat, mintha élvezné, hogy ő azt is meg tudja csinálni
- belátóbb mint eddig (pl nincs vita abból, hogy vihet-e be játékot, ha az előző napit elvette a tanítónéni, nem vitaalap mostmár, hogy előbb a kaja és utána a joghurt - röhej, de korábban ilyeneken az üvöltésig felhergelte magát)

És most jöjjön a tanítónéni mai véleménye (teljes idézet következik, hosszú lesz):
"Balázs jól beilleszkedett a közösségbe, társai szeretik, kölcsönös a ragaszkodás. Az órákon figyelme szétszórt, teljesítménye (szóban-írásban) hangulatától függ. Igen értelmes, viselkedési zavarai ellenére társai szeretik, szeretetre méltó fiú. Van legjobb barátja.
Viselkedésére jellemző néha az agresszivitás, de jellemzőbb az óra zavarása inkább. Artikulátlan nagyon hangos hangokat ad leginkább, néha érthető szavakat kiabál, "kántál" (gyakran "nem szép" szavakat), büfög... stb.
A helyén ülni hosszabb ideig nem képes, járkál vagy csúszik-mászik a teremben úgy, hogy gyakran hangoskodik is közben. Vannak jó napjai is, amikor tudatosan törekszik, hogy "jó legyen" és ezt mondja is. Idén (~2 hét alatt) csak 2 rosszabb napja volt, amikor egésznap nem tudtunk tőle tanulni. ilyenkor piszkálja is társait - WC-ben is.
Állandó figyelmet, visszajelzést, szeretetet igényel. csoportban nem, kettes kapcsolatban szeret csak dolgozni, és akkor jól teljesít. Könnyen, gyorsan fárad.
Szabadidőben befolyásolható; vagy nagyon elhúzódik és csendes, vagy csak a rendbontó szerep jellemzi.
Állandó szorongás, teljesítménykényszer jellemzi, oldásként jelenik meg az összes probléma vele. Beszédértése tapasztalataim szerint jó, értetlenségét figyelemzavara, szorongása okozza."

Nos, ezekkel a tapasztalatokkal és visszajelzésekkel megyünk holnap a kontrollra, utána természetesen beszámolok.

2009. szeptember 9., szerda

Vegyes érzések

Kapott ma egy ötöst, egy piros csillagot és egy fekete pontot.
Eddig semmiféle fejlesztést nem kapott a suliban.
Mikor kérdezzek rá? Szívem szerint holnap...

2009. szeptember 7., hétfő

Pszichiátria kontroll

Pénteken.

Balázs ma olyan retkesen jött haza a suliból, hogy féltem beültetni az autóba. Én nem tudom, mit csinált, de durván nézett ki.
Ezenkívül egy kicsit megijesztett. Amikor mentem érte, az udvaron rótta a köröket kényszeresen, a különböző mintában lerakott kövek mentén. Mint egy kis bábu, akit ide-oda irányítanak, úgy ment. Persze észrevett, de csak rótta tovább a köröket, aztán egyszercsak odajött hozzám.

Ma nincs formában valahogy, nem tudom megmagyarázni, a házija kész, ami hibás volt, azt is itthon gond nélkül kijavította, de valahogy ma nem önmaga.

2009. szeptember 6., vasárnap

Gégészet saga

Kértem időpontot a Misszió legnormálisabbnak mondott gégészéhez, jövőhét péntekre kaptunk bebocsáttatást. Fájó pont, hogy csak délelőtt rendel, így hiányozni kell a suliból. Hogy csak egy nap mulasztás legyen, megpróbálom aznapra elintézni a pszichiátria kontrollt is.

2009. szeptember 2., szerda

Ölni tudnék...

Ahogy a mai post-ok számából is látható, ráérős napom van. Mivel a nyári szünetben ilyen nemigen volt, ma délelőtt álltam neki a to-do list kivégzésének. Ennek egyik pontja volt, hogy utánanézzek a neten Balázs tympanogramjának, ami a hallásvizsgálattal egyidőben készült, július 8-án.

A találatok alapján Balázs tympanogramja minden csak nem jó; a görbe is ultragáz és az értékek is rosszak (pl mindkét dobüregében negatív nyomás van). Tehát, csak hogy tiszta legyen a kép: március közepén - csaknem 6 hónapja - kértem a nevtanban a beszédészlelési vizsgálatot, amire május 21-én sor is került. A Szakvélemény alapján hallásvizsgálat indokolt, ez megtörtént július 8-án, az eredmény a doki szerint teljesen jó, idézem: "MKO ép hallás", aláírás, pecsét.
Azóta abban a hitben éltünk, hogy nem tudunk lépni szeptemberig. Elcsesztünk két teljes hónapot, mert elhittem, amit az orvos mondott és írt. Most, hogy Balázs újra suliba jár, valószínűleg megint rámegy egy napunk az ismételt gégészeti látogatásra és már megint nyaggatják, vizsgálják, hát mikor lesz már ennek vége?!

Beszédészlelés

Jártam ma a nevtanban, elmondtam röviden, hogy milyen fejlemények vannak Balázs kivizsgálásában és kértem, hogy küldjék el Balázst a Beszédvizsgálóba. Néhány kör félreértés után megegyeztünk, hogy megvolt a GMP teszt utáni hallásvizsgálat és mivel az tökéletes lett, csak tovább kéne lépni. Megbeszéltük, hogy annak, hogy a Szakvéleményen nem szerepel javaslatként a Beszédvizsgáló Intézet vizsgálata, az lehet az oka, hogy először ki akarták zárni a szervi okot. Most, hogy kiderült: szervi ok nincs, valószínűleg a Beszédvizsgáló a következő logikus lépés.
Keresni fognak telefonon.

Kicsi bogárka

Tegnap 4-kor (napközisekért nem szabad előbb menni, csak ha indokolt) így fogadott a suliban:
- Képzeld el anya, hogy volt házi, de megcsináltam és egy ceruzát sem veszítettem el és egyik tanítónéni sem szólt rám egyszer sem!!!
- Ez nagyon jó, de Te hogy érezted magad??
- Jól!
- Játszottál valakivel?
- Igen, a Márkkal!
- Jó volt?
- Igen!
- Akkor most szeretsz iskolába járni?
- Igen!
Kapott tőlünk egy határidőnaplót, madarat lehetett vele fogatni, mikor meglátta! Telitalálat volt!! Egyből beleírta az adatait és a családtagok telefonszámait.

Kérdeztetek a gyógyszerről: ma reggel már negyed8-kor szólt, hogy el ne felejtsük bevenni (nagyon ki kell centizni, hogy a tanórák alatt kitartson, mert kb félóra kell, hogy kifejtse a hatását és kb 4 órán keresztül hat, utána lebomlik és kiürül). Ez jó alkalom volt egy kis beszélgetésre a gyógyszerről:
- Miért szeretnéd bevenni a gyógyszert, érzel valami változást?
- Igen.
- Mit érzel, el tudod mondani?
- Hát jobb, de nem tudom elmondani.
Kis mentőövet dobtam:
- Könnyebb?
- Igen!
- Mi könnyebb, elmondod?
- Hát például nem szólt rám egyik tanítónéni sem.
- Miért nem?
- Mert képzeld el anya, hogy egyszersem beszélgettem órán! És napköziben sem! Csak figyeltem!

A gyógyszerről egyelőre ennyit, bevallom, én szombaton és vasárnap semmi hatását nem láttam, sőt, a vasárnap kimondottan szarul sült el, irtó zaklatott és érzékeny volt.
A hétköznapok számunkra vak napok, mert mi nem látjuk Balázst abban a bizonyos 4 órában, de abszolút megbízunk az ő és a tanítónéni visszajelzéseiben. Én mindössze annyit mondtam Balázsnak a gyógyszerről, hogy ez egy olyan orvosság, ami valószínűleg segít majd odafigyelni a suliban és segít könnyebben barátkozni. Nem kerítettem túl nagy feneket a dolognak, hogy ne legyenek irreális elvárásai, hiszen a gyógyszer csak segít, odafigyelnie neki kell és barátkoznia is neki kell.
Én amondó vagyok, hogy borítékoljuk a hatásos-e a gyógyszer kérdést 2 hétre és amint megvan a visszajelzés és a kontroll, ígérem, hogy beszámolok.

2009. szeptember 1., kedd

II.d

Elég vegyesen és döcögősen indul ez az év.
A tegnapi évnyitóra Balázs úgy rástresszelt, hogy szabályosan rosszul volt, görcsölt a gyomra, falfehér volt, verte a víz, meg is lettem dorgálva, hogy "nincs jól beállítva a gyógyszere" (tegnap nem is vett be gyógyszert, tehát az nem okozhatta).
Az udvaron, amikor meglátta az osztályát, a hátam mögé bújt és elpityeredett. Nem emlékszem pontosan, hogy mikor szakadt meg a szívem, akkor, vagy utána pár pillanattal, amikor az ofő észrevette és odahívta a többiekhez, én pedig elálltam Balázs elől, hogy ne tudjon mögém bújni...
Később meg akartam simizni, de ellökte a kezem, rám nézett azzal a "látod, eljöttem, itt vagyok és végigcsinálom a kedvedért, de ne várd, hogy jó pofát vágjak hozzá" tekintettel és lehajtotta a fejét.

Az ünnepség hátralevő részét így töltötte.
Az évnyitó után eldaráltam, hogy mik történtek a nyáron, ragaszkodunk a fejlesztéshez, le vagyon írva feketén-fehéren, hogy arra Balázsnak szüksége van. Az oszifő megígérte, hogy megnézi, mit tehet, "de SNI besorolás nélkül nemigen tudnak foglalkozni Balázzsal".
Hazafelé, hirtelen ötlettől vezérelve bekopogtam az ig-helyettes szobájába, szegényt egy értekezletben zavartam meg, de nagyon készséges volt, dióhéjban elmondtam, mi a kínom és megbeszéltük, hogy ma 2 és 3 óra között benn találom.
Hazafelé jövet sem múlt el Balázs rosszulléte, itthon egy nagy bögre bodzatea rendbetette, elmúlt a pocakgyík és gyakorlatilag este 7 órától ma reggel 7 óráig aludt.

Ma reggel egyszer megkérdezte, hogy "de anya, ugye nem azt akarod mondani, hogy ma már suliba kell menni?", de sikerült nagyon határozottan leszerelnem. Lecsesztem, hogy eszébe ne jusson stresszelni, nem szeretném (és ő sem), ha megint megfájdulna a pocakja, egyébként pedig de, ma suli van, és rajta kívül még kb egymillió gyerek megy ma iskolába Magyarországon. Innentől a téma elterelődött "anya, hány nulla van az egymillióban?" irányba.
Bekísérhettük az osztályig, mert új osztályba kerültek (még nagyobb és háromszög-alapú, így nincs elöl és nincs hátul, adja magát az interaktivitás), így találkoztunk Zs. nénivel is, akinek odaadtuk a májusban már beküldött, ámde elkallódott nevtan szakvéleményt és elmondtam, hogy ma találkozóm van az ig-helyettessel, ne érje meglepetésként. Remek, mondta, mert ő is intézkedett és úgy néz ki, mégis lesz mód Balázs fejlesztésére.

14:02-kor megérkeztem az ig-helyettesekhez, akik már vártak, behívták az egyik gyógypedagógust is és sűrű egyetértések között megbeszéltük, hogy Balázsnak komoly fejlesztésre van szüksége és természetesen megkapja, hisz jár neki az a fejlesztés, ami a szakvéleményen javaslatként szerepel.
Ezután elhangzott egy kicsit vörös posztó jellegű megjegyzés - "én nem is értem, miért nem Ernő bácsi iskolájába ment" -, erre nem válaszoltam, mivel a kérdés nem nekem lett feltéve, de azért itt leírom, hogy Zso blogjából tudom, hogy az az iskola csak azokat veszi fel, akiket a Nevtan oda javasol, tehát nincs nyílt jelentkezés.
És akkor, amikor már majdnem örültem, hogy érzelmi viharok nélkül megúszom ezt a beszélgetést, elhangzott a nagyon vörös posztó kérdés:
- Én nem is értem, anyuka, miért nem hozott már beiratkozáskor szakvéleményt?
- Dehát hoztam!!! Le van adva, úgy jöttem ide, hogy lengettem, mint a győzelmi zászlót!
- Akkor miért nem kapott Balázs elsőben fejlesztést?
Hát igen, ez a 10 pontos kérdés! Lényeg a lényeg, első osztályban valamilyen okból Balázs nem került fel a fejlesztendő gyerekek listájára, én pedig nem voltam elég pofátlan, hogy az ig-helyettest faggassam, így folyton visszapattantam Zs. néni "nincs rá kapacitás" válaszairól.
Nem akarom tudni, hogy ki hibázott, mert mostmár sajnos nem segít, elment egy teljes év és néhány tízezer forint a saját zsebből finanszírozott fejlesztésre, viszont itt van előttünk a következő tanév, muszáj ebből kihozni, amit csak lehet, mert beszédfejlesztéshez nagyon-nagyon-nagyon késő van, mondhatni, utolsó utáni pillanat.