2009. március 28., szombat

Tavaszi szünet

Ez a blog most egy kis időre szünetel, mert a következő 1 hétben nem leszek gyerek-közelben, így nem lesz kiről-miről írnom.
Nademajdutána!

2009. március 26., csütörtök

Megvolt...

...a laktóz-intolerancia teszt. Még jó, hogy végig tejterhelésről volt szó. Persze negatív lett jól, így újabb 3 hónap bizonytalanság és majd utána, ha a tünetek nem múlnak, akkor tejterhelés.
Csalódott vagyok, mert úgy érzem, csak vesztegetjük az időt, ebben az egészben semmi logika nincsen...

2009. március 25., szerda

Tejterhelés

Megvan az időpont: holnap 7:30!
Éhgyomorra kell menni a Kistarcsai Kórházba, még fogat mosni sem szabad előtte. Bevallom, izgulok, hogy mi lesz az eredmény.
Balázs folyton kérdezgeti: "Anya, meddig leszek még tejallergiás, mikor ihatok tejet?"

2009. március 23., hétfő

Ejtenék még pár szót a szülinapról...

...amelynek reggelén Balázs kétségbeesetten zokogva borult a térdére, hogyaszongya "nagyon aggódom, hogy senki sem fog eljönni".

Ehhez képest hatfősre sikeredett a buli, ami nagyon jó, mert Balázs 10 meghívót kért, én adtam neki hatot, tehát a létszám csaknem teljes volt. Itt szeretnék köszönetet mondani magunknak, hogy teljesen egyedül menedzseltük le a hat kölök ámokfutását; egy szülő sem maradt ott. Igaz, néha egészen közel álltunk ahhoz az állapothoz, amit a szakértők tébolynak neveznek, de a végén senkiben és semmiben nem esett kár, a tortát kivéve:



A tortáról azt kell tudni, hogy teljesen házi készítésű és teljesen tej- és cukormentes (kivéve a marcipán-bevonatot). Csokis piskóta, csokis-"tejszínes" krém, hajszálvékony marcipán a krém alá és hajszálvékony marcipán bevonat:



Nem egy cukrászati műremek, de az ízére nem volt panasz!

2009. március 20., péntek

Hétéves

Régóta várta már ezt a napot, nagyon készült rá és ma teasütikkel megpakolva indult az iskolába. Kiszámolta, mindenkinek 2 db jut, a legjobb barátoknak és a tanító néninek pedig 3.

Holnap szülinapi buli lesz, jön pár osztálytárs, nagyon-nagyon be van sózva miatta. Rajtunk mindenesetre nem fog múlni a siker :-)

2009. március 19., csütörtök

Nevtan

Ott pedig én jártam.
Megbeszéltük, hogy Balázs iskolai viselkedése sínen van (akkor még mit sem tudtam a lenti kis akcióról), ezért legközelebb csak akkor megyünk, ha valami probléma van. Viszont Balázst megnézi egy logopédus, mert a mondatszerkesztése nem hétéves kornak megfelelő. Sokszor a szavakat hasonló hangzású, de teljesen más értelmű szavakkal helyettesíti (nagyon jellemző példa a részek-részegek, naponta 500-szor kér meg minket, hogy segítsünk összetenni a kis Lego-részegeket), és az is gyakran előfordul, hogy úgy pakolja egymás után a szavakat, hogy végül az egésznek se füle, se farka. Amikor megkérjük, hogy ismételje meg, mit szeretne, ugyanígy elmondja mégegyszer és nem érti, mit nem értünk.
Kíváncsi leszek a fejleményekre...

Igazgatói Iroda

Ott járt tegnap Balázs.
Röviden: disznólkodott, aztán letolta a gatyáját és megmutatta, mije van - elöl és hátul.
Természetesen megkérdeztem, miért csinálta, amire az volt a válasz, hogy "D kezdte". Beszéltem D anyukájával, az álláspontok egyeznek, ti. mindkét kölök szerint a másik kezdte...
Hihetetlenül elszomorít a dolog, mert az, hogy nem bír megülni a fenekén még belefér, de a káromkodás és ez a fajta deviáns viselkedés nagyon aggaszt engem.

2009. március 13., péntek

Jó hírek, rossz hírek

Két bejegyzés fogadott tegnap az ellenőrzőben, az egyik a magatartás rovatnál: "Sokat javult!", a másik a szorgalom rovatnál: "Egyre többet figyel!"
Anyai szívem örömtáncot jár.

Viszont. Tegnap volt írás felmérő. 61%!!! Eddig a legrosszabb eredménye 93% volt. Nem, nem vagyok maximalista, csak tudom, mi van emögött. Az van emögött, amire az ofő néni - teljesen jogosan - azt mondta, hogy szíve szerint bevésné a karót: az adott tárgyból jól teljesítő kölkökkel elszalad a ló és ellazázzák a dolgokat. Ez történt Balázzsal is és mérges vagyok rá, mert ilyet eddig nem csinált a suliban.

Hogy jó hírrel zárjam ezt a post-ot, leírom, hogy ma azt mondta, holnap megpróbál nagyon-nagyon jól viselkedni. Kíváncsian várom...

2009. március 11., szerda

Az ADHD-s emberek vezéregyéniségek?

Határozottan IGEN, már ami Balázst illeti.
A jelenség pár hete kezdődött és a helyzet egyre csak fokozódik. Amikor délutánonként belépek az osztályba, 3-4 kislány odaszalad hozzám, üdvözölnek, aztán odaszaladnak a békésen rajzolgató Balázshoz és gyakorlott mozdulatokkal összepakolják a könyveit, füzeteit, ceruzáit. Szorgos kis kezek összehangolt munkájának köszönhetően a könyvek pillanatok alatt a táskába kerülnek. Amikor minden a táskában van, Balázs abbahagyja a rajzolást, a lányok bepakolják a maradék ceruzáit, bezárják a táskáját, a kezembe adják és mi angolosan távozunk.
Balázs olyan fensőbbségesen tűri a körülötte való sürgölődést, hogy az egy miniszternek is becsületére válna. Simán képes fapofával odébb ülni, hogy a lányok jobban hozzáférjenek a könyveihez pakolás közben.

Eleinte nem hagytam, hogy más csinálja helyette és rászóltam, de a lányok ragaszkodtak hozzá, mert "szívesen segítenek". Az aulában ismeretlen harmadikosok köszönnek neki előre, az uszodában mindenki ismeri. Amikor valaki ráköszön és megkérdem, ki volt az, a válasz általában: "Cccc, mit tudom én..."

2009. március 6., péntek

Lelki felfrissülés

A tegnap reggel olyan volt a lelkemnek, amilyen a mobiltelefonnak lehet, amikor töltőre rakják.
Balázs felébredt, még mielőtt eljöttem volna otthonról. Hallottam a settenkedést, aztán megjelent álmos fejjel. Bementünk a nappaliba, begömbölyödött az ölembe, átölelt és aludt tovább. Félálomban megbeszéltük, hogy nekem nemsokára indulnom kell és ugye tudja, hogy ez mindig így szokott lenni és nem fog sírdogálni.
Kis ejtőzés után elkészítettem a szendvicsét, amit ő másképpen gondolt volna elkészíteni. Kiabálás helyett fogta és elkészítette magának úgy, ahogy szerette volna.
Amikor eljöttem, kaptam két nagy puszit tőle és egyáltalán nem undokoskodott.
Nem tudom, mi történt vele, de maradjon így, ha lehet.

A délutáni fogadóóra eseménytelenül telt - ki gondolta volna, hogy egyszer ilyet fogok leírni ide -, nem hangzott el semmi olyan dolog, ami miatt aggódnom kéne.
Rákérdeztem a beilleszkedésre, mert ez egy nagy aggodalmam (illetve tulajdonképpen a legnagyobb); be tud-e illeszkedni, nem csúfolják-e, nem bántják-e. Szerencsére semmi ilyesmi gond nincs jelenleg.
Remélem, a hétvége is hasonlóan fog telni!

2009. március 4., szerda

Rossz szomszédság, török átok

Elég nehéz erről írni. Nehéz megfogalmazni, mit érez egy anya, amikor úgy mellékesen, néhány szóban elhintve megtudja, hogy a gyerekét elmebetegnek tekintik és "kis dilis"-ként emlegetik, akinek "elmentek otthonról".
Egy kedves szomszédról van szó. Anélkül, hogy bárkit is minősítenék - hiszem, hogy mindenkit a tettei minősítenek, nem pedig a (mások) szavai - és akár egy szóval is többet vesztegetnék a témára a kelleténél, hadd kérdezzem meg, mennyire felnőtt az az ember, aki így beszél egy hétéves gyerekről a család háta mögött? Hogy jut ilyen eszébe valakinek? Nyilvánvalóan nem látott még elmebeteg gyereket, ha Balázst annak tekinti, ez tiszta sor.
De mi van, ha ez Balázs fülébe jut? Mit mondok neki? Egyáltalán, kinek mit mondjak? Álljak oda az illető elé és rúgjam fejbe? Legszívesebben azt tenném. Hogy süllyedhet valaki ennyire mélyre? Egy gyerekről így beszélni? Még ha tényleg elmebeteg lenne, akkor sem, egyáltalán semmikor sem.

Egy dolgot kívánok szívből, őszintén az ilyen embernek: legyen Balázshoz hasonló problémás gyereke csak egyetlen napig. Nem azért, hogy ő is szívjon, nem azért, hogy kitoljak vele - mert Balázs anyukájának lenni se nem szívás, se nem kitolás -, hanem azért, hogy tanuljon egy csepp alázatot. Tanulja meg, milyen látni, hogy az akit mindennél jobban szeret, nehézségekkel küzd, milyen, amikor tényleg a fél karját odaadná, hogy segíthessen és milyen hallani, hogy félművelt, únintelligens, magukat érett felnőttnek láttató csőlátású humanoidok elmebetegnek nevezik azt az embert, aki számára a világon a legeslegfontosabb.