2009. december 31., csütörtök

Ötezer dolláros kérdés

Mit kezdjen az ember akkor, amikor egy segghülye véleménnyel találkozik? Kitérni nem lehet, mert jelen van az életünkben. Megmagyarázni nem lehet, mert korlátolt és ha hatvankétszer elmagyarázzuk, hatvanharmadszorra is értetlenkedik.
Nem képes felfogni, hogy nem azért nem verjük péppé Balázst, mert el akarjuk kényeztetni, hanem mert az nem vezet sehova. Látványosan fogja a fejét, amikor Balázs előadja a repertoárját és teszi a megjegyzéseket ("szerencséd van, hogy nem az én gyerekem vagy...").
A gyereke valamelyik nap megkérdezte tőlem:
- Panni, téged sokszor elvert apukád, mikor gyerek voltál?
- Igen.
- Úúúú, akkor biztos nagyon rossz gyerek voltál!
Szerintem ez mindent elmond az ő nevelési elveikről és arról, hogy miért nem fogunk soha közös nevezőre jutni. Nem is értem, miért nem vagyok képes elengedni a fülem mellett a megjegyzéseiket.
Szerintük a jólneveltség ismérve, hogy az otthon szófogadatlan gyerek idegeneknél kezes báránnyá válik (az ő gyerekük pont ilyen). Merthogy ők összesen két olyan "idegen" gyerekkel találkoztak eddig, akit nem tudtak fegyelmezni, az egyik R, a másik pedig Balázs, és R nagyon neveletlen.
Én ezt kicsit másképp látom. Szerintem ha valaki az egyik helyen nem fogad szót, a másik helyen pedig igen, akkor az egyik helyen nem jól kezelik. És ha valaki a "kezei közé kerülő" háromféle gyerekből - egy a sajátja! - egyet sem tud kezelni, akkor talán esetleg netalántán... Á, ezt inkább le sem írom... Szerintem. Szerintetek?

2009. december 30., szerda

Dózisemel, abszolút hallás és síelés

Tegnapelőtt jártunk a pszichiátrián, immáron az új, végleges helyszínen, a Delej utcában. Doktorbácsi megint rácsodálkozott Balázs karikás szemeire, de megint megnyugtattuk, hogy alvásfronton jól állunk; a szünetben 9 előtt csak akkor látjuk, mikor eleve köztünk alszik el (vagy tegnapelőtt, amikor a saját ágyában aludt el, de mi éjjel átraboltuk magunk közé és ezt ő reggel nagyon díjazta).
Megkaptuk a 25 mg-os dózisra a receptet, 29700 Ft-ot hagytunk a patikában. Hát ezért van 100 alatt a Magyarországon Stratterát fogyasztók száma... Nem tudom, hogy a Ritalin mennyire tüneti gyógyszer és mennyire ürül ki azonnal (mondjuk 1 napon belül), de az elmúlt 4-5 napban nagyon felerősödtek Balázs kitörései. Elég nehéz elviselni és persze tökjó, hogy sikerült a suliszünetre időzíteni az új gyógyszer bevezetését, de az ezzel járó szívás már nem annyira jó, főleg, hogy ez az időszak nem a veszekedésről kéne szóljon...

El szeretném még újságolni, hogy 3 napja Balázs leült az akkor 2 napos zongora elé és minden előzmény nélkül hibátlanul eljátszotta a Kiskece lányom kezdetűt. Elakadt a lélegzetünk, mert ugyan mindig jól intonált, de nem sok érdeklődést mutatott a zene iránt, ami Gábornak mindig érzékeny pontja volt. Amin mondjuk én főleg kiakadtam az az, hogy nézte a kottát is, tehát hogy nem sormintaként értelmezi a vonalakon csücsülő bogyókat, hanem képes értelmezni kusza összevisszaságukat. Miután kellően agyondicsértük és körbenyaltuk, fogta az ének könyvét és a benne található összes feladatot megoldotta (szolmizációs és ritmusfelismeréses feladatok főleg).

2-án pedig megejtjük a trónörökös élete első síelését. Nagy izgalommal tekintünk a jeles esemény elébe, szerintem kb annyira fogja nehezen venni az elejét, mint mondjuk a zongorázásnak :-) Nade komolyan: remélem, nem lesz semmi gond, bebizonyította már sokszor, hogy oda tud figyelni, ha valami igazán érdekli, így csak azt kell elérnünk, hogy a síelés is igazán érdekelje.
Addigis Boldog Újévet!

2009. december 27., vasárnap

Túl a sűrűjén, képes beszámoló

Tömény pihenéssel tengetjük napjainkat, ami Balázs részéről azt jelenti, hogy 9-ig alszik, 10 körül megjelenik lent, akkor bekapcsolja a fán az izzósort és lajstromba veszi az összes legoját, tegnap még volt amit össze kellett tenni, eszméletlen ügyes és jó nézni, hogy a finommotorikájával már minden rendben. Úgy pattintja össze a pár mm nagyságú kis apróságokat, hogy én csak azt látom, hogy mozognak az ujjai, a műalkotás csak a végén bújik elő.

Tegnap délután hosszasan tanulmányoztuk a Holdat az új távcsővel, ami külön vicces volt, mert Balázs lent tévézett és nagyon mérges lett, amikor felhívtuk, hogy nézzen bele a masinába. Miután körbeüvöltötte a házat, csak kijött a teraszra és amikor belenézett a távcsőbe, elszállt minden mérge. Megjegyzem, a látvány valóban nem volt mindennapi.
Abban a pillanatban előbújt belőle a csillagász, magyarázott, mutogatott, hozta a csillagászati könyvét, megmutatta, mit látunk éppen a távcsövön keresztül, előszedte a bolygóit, végigmutogatta őket, kedvence az Uránusz, mert az szép világoskék (naja, -270 fokosan én is szép világoskék lennék). Megpróbáltuk behozni a Jupitert, de nem sikerült, valószínűleg elkéstünk, mert időközben fél8 lett, a Jupiter pedig ebben az időszakban 8-kor nyugszik.
A másik jellemző életkép tegnapról, ahogy az új szökőkutakat teszteli:



Gyógyszer-ügyben volt egy kis riadalom, mert 23-án úgy jöttek haza Sopronból, hogy Balázs oldala csalánkiütéses volt. Pár csepp Fenistiltől és egy kenés Fenistil géltől elmúlt, azóta sem jött elő, így inkább valami ételre tippelünk.
Egyelőre ennyit a téli szünetről, a kezdet jó, kíváncsian várjuk a folytatást!


2009. december 22., kedd

Az élet apró meglepetései

Tettem-vettem a tárolóban, kerestem az útszórósót, erre mit látok a polcon? A hetek óta "elveszett" telefonomat. Ott hevert szegény lemerülve, egy rahedli sms-sel és nem fogadott hívással. Köszi Balázs, ez tényleg jó volt, 1:0 oda :-)
Remélem, hamarosan végetér a kincskereső korszaka, mert ha legközelebb a slusszkulcsot nyúlja le, nem fogok mosolyogni. Most is csak azért mosolygok, mert végre megérkezett az utolsó tétel a bevásárló listámon, tudok már enni, így a 2 nap alatti idegeskedés miatt leadott 4 kilót ma este visszahízom :-)

Holnap már jönnek is haza a fiúk, remélem, addigra sikerül mindent megfőznöm/előkészítenem, hogy tudjak Balázzsal társasozni.

Kellemes, nem túl aktív Ünnepeket mindenkinek!!!

Téliszünet, meglepik, amúgy meg Stratterát tolunk...

...már 3 napja. A kezdő dózis kapszulája olyan kicsi, hogy a lenyeléssel semmi gond nincsen. Hatások és mellékhatások eddig még - ahogy az várható volt - nem jelentkeztek. Tegnap Balázs gyógyszermentes valóját mutatta az iskolában, nem tudom, milyen volt, de én mentem érte délben és a fiúk azzal fogadtak, hogy "tessék elképzelni, a Balázs ma tök jó volt, annyit röhögtünk!"... A kabátja a földön, rajta jónéhány lábnyom, sálja, sapkája ugyanezen a sorson, néhány méterrel odébb. A pénteken elvesztett kesztyűjéből fél párat megtalált. Ezzel a képpel vette kezdetét a téli szünet (ma is van még suli, de Fabríczius-nap van, ilyenkor tanítás már nincs, csak kézműveskedés).
Suliból egyenesen Petrányiékhoz mentünk, mert én ugyan már közel 2 hete tudtam, de sikerült titokban tartanom, hogy tegnap végre átvehettem az új autót. Mivel a fiúk Sopronba mentek tegnap, jól jött ki, mert Gábornak azt mondtam, nem engedem, hogy a másik autóval menjenek ilyen időben, elmegyek meghatalmazást és országelhagyásit intézni (a bérautóhoz ilyen hülyeségeket kellett kérni és mindig csak egy alkalomra adják ezeket). Balázsnak már a suliban elárultam a meglepit, gondoltam, így elég izgatott lesz és nem fog nyafogni, persze nem így lett, sokkal jobban nyafogott :-) Nade végre odaértünk, kint sorakozott az öt új autó az öt kollégának, innentől már nem volt nyafogás. Gábor épp akkor érkezett, amikor végeztünk, odaadtam neki az üveg bort, azzal a kísérőszöveggel, hogy ezt a Petrányi pincészet ajándékozza az új autótulajdonosoknak. Még akkor sem esett le neki, hogy ők akkor most az új autóval fognak Sopronba menni. Csak amikor megkértem, hogy pakolja át az utazótáskát, akkor akart szívinfarktust kapni.
Budapest forgalmáról annyit, hogy a Délitől indulva egyszerre érkeztünk meg... a fiúk Sopronba, én pedig - egy nagytarcsai kitérővel - Veresegyházra. Azt hiszem, ilyen sokáig még soha nem tartott kivergődnöm a városból, kész szerencse, hogy egyedül voltam és senki nem ordítozott a hátam mögött. Itthon jobbról és balról vállon veregettem magam az ügyes meglepiért, töltöttem egy pohárral a borból (érdemes volt a csomagtartóban szállítani, pont szervírozhatóra hűlt) és élveztem a bamba semmittevést.
Sajnos ma 4:59-kor ébredtem magamtól, vasárnap legalább 6:41-ig bírtam. Hiába, a stressz, ma érkezik az utolsó és legfontosabb ajándék, aminek a beszerzése olyan kalandos volt és odáig fajult, hogy tegnap hangfelvételt készítettem az egyik telefonbeszélgetésemről, hogy vita esetén bizonyítani tudjam az igazamat. Ennek megfelelően egy falat nem megy le a torkomon, a gyomrom és a hasam egymerő görcs, ami akkor fog megszűnni, ha majd végre kiszállítják a szajrét.

2009. december 16., szerda

Bloody news

Májfunkció tökéletes, vérkép tökéletes, gyulladásra utaló jel nincs.
Pénteken megyek a pszichiáterhez, szombaton már az új gyógyszert kezdjük!

2009. december 15., kedd

Ünnepi hangulatban :-)

Voltak tegnap a fiúk a dokinál, nagyon hatékonyak voltak, pedig aggódtam rendesen (sok kérdezni- és intéznivalójuk volt).
A lényeg: mától mehet suliba, a Strattera-ról szóló értesítést félelmeim ellenére a doki egyáltalán nem vette hátbatámadásnak (nem tájékoztattuk arról, hogy Balázst pszichiáter kezeli), nem kérdőjelezte meg, nem kötött bele, sőt, az EKG-t ő ott helyben megcsinálta és a vérvételhez sem kellett sorban állni, hanem levette ő ma reggel. Sőt, Balázsról beugrott neki, hogy én vagyok „az ISO-s” (ami egyrészt jó, mert emlékezett, másrészt ciki, mert megbeszéltük, hogy segítek kiépíteni a minőségirányítási rendszert a rendelőjében, aztán május környékén eltűntem, mint szürke szamár a ködben).
Nagyon új még ez a doki, tavaly költöztünk ugye ide, idén év elején jártunk nála először és összesen talán háromszor találkoztunk, de örülök neki, hogy nem „hülye páciens semmit sem tud” módon kezel minket.

A tegnapi nap egyéb meglepetéseket is tartogatott; kezdődött azzal, hogy Balázs elaludt Pestről hazafelé menet, én pedig, én, a szemét állat, otthon úgy vettem ki az autóból, hogy az autó ajtaja nyitva volt és ezért az ifjú uralkodó arcát meglegyintette az esti fagyos szellő. Ez kellően megalapozta az est további hangulatát. Közölte, hogy éhes (indulás előtt evett meg egy nagy tányér tésztát), majd egy határozott mozdulattal bekapcsolta a tévét és leült elé. Én nem kevésbé határozott mozdulattal kikapcsoltam a tévét és utaltam rá, hogy este fél8 van, a napi TV-kvótáját már így is bőségesen túlteljesítette, nincs tévézés. Innentől jött az üvöltős rész, amit néha megszakítottam azzal, hogy vagy abbahagyja, vagy nem kap vacsorát.
Nem hagyta abba, nem kapott vacsorát. Ugye nem kell mondanom, hogy ettől nem lett halkabb a ház, sőt, mondhatni, ezen a ponton telt meg igazán élettel. 15 percnyi üvöltözés és érzelmi zsarolás – anya, te tényleg azt akarod, hogy éhenhaljak?! – után végül belátta, hogy a vacsorát tényleg bebukta, gyümölcsön kívül aznap már semmit nem kap.
Dúlva-fúlva megette hát a banánt, ezután jött a következő konfliktus: nincs idő fürdeni, zuhanyozni fog. Ezen megint elordítozott egy darabig, aztán csak elkezdett vetkőzni. Mondtam neki szépen a betanult szöveget, nadrág, póló, alsógatya, zokni, menjél pisilni, de előtte kapcsold fel a lámpát... Ezen a ponton közbevágott: kapcsold fel te, nem én vagyok a cseléd! 1 másodperc múlva kishíján lefejelte a wc falát. Ezt azért mégse...! A pofon eléggé ledöbbentette, kis időre ki is esett a szerepéből, aztán rámüvöltött: szoktalak én nézni pisilés közben???
Jobb is, hogy kimentem, ezt a fajta következetes taplóságot, ami egy minitöpörtyű teljes elszántságával és vakmerőségével van előadva, azért nehéz mosoly nélkül megállni. Következett a zuhanyzás, üvöltözés továbbra is, túl meleg, túl hideg, hagyjál békén, ne így mosdass, stb. A szóáradatnak az vetett véget, hogy a szappanos kezemmel befogtam a száját. Az üvöltés átcsapott kétségbeesett zokogásba: anya, normális vagy?! Ezt most miért csináltad?? Tudtad, hogy ez mérgező??? Minden mondatának egy szappanos köpéssel adott nyomatékot. Aztán kegyetlen bosszút esküdött: jóóól beszappanozta a kezét és ő is befogta a számat. Miután elengedte, megtöröltem a törülközővel és folytattam a mosdatást. Ez a kézenfekvő megoldás annyira ledöbbentette, hogy elfelejtette, hol tartott. Ő is megtörölte a saját száját, befejeztük a zuhanyzást, fogat mostunk és ment aludni.

2009. december 14., hétfő

Ünnepre hangolódva

A hétvége végül csak részben alakult úgy, ahogy terveztük. Balázs szombaton is és vasárnap is látványos dührohammal indította a napot, szombaton ezzel meghiúsította a maratoni társasozást, vasárnap pedig nyert egy bő félórás sétát (a sétálást nagyon utálja, mert tudja, hogy kvázi „büntetés”, de mindig helyre teszi).
Még így is sikerült szombat délután eljutnunk a Vörösmarty térre, amit senkinek nem ajánlok. Az egyetlen jó dolog a „Free Hug” feliratú tábla volt, amit egy aranyos fiatal srác tartott és boldog-boldogtalan odament hozzá egy ingyen ölelésre.
Vasárnap, a kedélyek lenyugvása után elkezdődött a sütés, Balázs nagy-nagy örömére. Nagyon szeret mézeskalácsot szaggatni, lett is mindenféle forma, ezúttal a tepsibe rakodásban is közreműködött. És persze az elfogyasztásban is. 4 adagot csináltunk, ezzel a 2,5 méteresre széthúzható étkező asztalunk teljesen megtelt. Az event végre megalapozta a karácsonyi hangulatot, végre megvolt a kattanás.

Ezekben a percekben éppen kontrollon vannak a fiúk, Balázs gyakorlatilag péntekre teljesen jól lett. Péntek reggel még volt hőemelkedése, de olyan jó volt a közérzete, hogy gyógyszert nem is kapott. A fülét fájlalta, amit az intenzív Nasivin-kúra és a rossz (nemfájós) fülébe cseppentett Otipax rendbehozott. Holnap minden valószínűség szerint már megy suliba, remélem, a vérvételt és az EKG-t is le tudjuk zavarni holnap reggel, hogy elkezdődhessen az új gyógyszer beállítása.

2009. december 11., péntek

Gyógyszerváltás

Voltam ma Balázs pszichiáterénél, és az én róla adott visszajelzésem alapján ajánlott egy másik gyógyszert. Ennek a neve Strattera, nagyon sokan ezt favorizálják a Ritalinnal szemben. Ez nem stimuláns, nem közvetlenül hat az agy figyelemközpontjára, hanem a mellékvese által termelt noradrenalinon át közvetve szabályozza a dopamin-termelést.
Hátránya - legalábbis szerintem -, hogy úgy hat, hogy fel kell épülnie egy szérum-szintnek és annak folyamatosan jelen kell lennie, magyarul nem ürül ki, még magyarabbul folyamatosan „dolgoztatja” a májat. És ugye az állandó szérumszint fenntartásához mindennap szedni kell, folyamatosan. Mellékhatásai ennek is lehetnek, de a rendszeres laborvizsgálatokkal könnyen kiszűrhetők a rizikós betegek (szívritmuszavar, régebbi májgyulladás pl eleve kizáró okok), illetve nyomonkövethetők a mellékhatások is. Másik nagy hátránya az ára; tíz-tizenötször drágább a Ritalinnál. Ez a tény sajnos eléggé behatárolja a felhasználók körét.
Előnye, hogy a felhalmozódás ellenére nincs hozzászokás, mert nem az agyra hat közvetlenül, ezenkívül 24 órán át hat, és kevesebb/kevésbé markánsak a lehetséges mellékhatásai.
Van viszont egy mellékhatás, amivel nem tudok mit kezdeni, az öngyilkos gondolatok. Kérdezgette a pszichiáter, hogy levertnek, depressziósnak tűnik-e Balázs, erre pont az jutott eszembe, hogy mostanában gyakran mondogatja, hogy meg akar halni. Ezt persze nem úgy mondja, hogy közben levert szomorú, hanem inkább csak a hecc kedvéért, hogy lássa az anyját szomorkodni, aggódni (a pszichiáter szavaival: így próbálja frusztrálni a környezetét). Érdekes, hogy a doki nem a halál körüli gondolatokról, hanem a depresszióról kérdezett, nekem pedig egyből ez jutott eszembe, erre tessék, kiderül, hogy pont erről akart szólni a puhatolózás.
Öngyilkos gondolatokat a klinikai kísérletek 4 ezrelékében jelentettek, de öngyilkossági kísérlet nem fordult elő. Erre a mellékhatásra a legelső időszakban és a dózis emelésénél kell nagy figyelmet fordítani, később, amint a szervezet tolerálja a gyógyszert, elmúlnak ezek a hangulat-ingadozások.

Rákérdeztem az iskolaváltásra, a pszichiáter sem ajánlja, arra viszont biztatott, hogy tapossam ki a Balázsnak járó fejlesztéseket, sőt, ha kell, segít.

A fény-hang terápia egyelőre függőben van; rákérdeztem, de most elsősorban nem erre koncentrálunk.

Kapunk januárban egy gyorstalpaló szülőtréninget is viselkedésterápiából, mert ez az ág valahogy elsikkadt a gyógyszer elkezdésekor, pedig mint tudjuk, a gyógyszer csak egy mankó, az igazi kulcs pont a viselkedésterápia. Ezen a téren a legsürgősebb tennivalónk a késleltetés megtanítása lesz; hogy ti. a dolgok nem mindig történnek meg azonnal és ha azt mondjuk, hogy Karácsonyig még tizet kell aludni, az nem feltétlen ok a dührohamra.
Megmondom őszintén, nagyon vágyom már egy igazi, izgalommal teli ünnepi készülődésre, amikor tényleg örömmel nyitogatjuk az adventi naptár ablakait és nem hiszti-forrás az, hogy még 20 ablak zárva van a 24-ből. Jó lenne, ha nem kéne a legeslegutolsó pillanatig titkolni egy-egy utazást, mert ha elmondjuk előre, hogy egy hét múlva elutazunk, akkor dührohamot kap, hogy miért nem azonnal. Egyszóval tök király lenne, ha nem kéne mindig résen lennünk, hanem megélhetnénk a dolgokat csak úgy egyszerűen, ahogy más is teszi.

Nade mindezzel együtt is jól vagyunk, most aztán tényleg nincs okunk panaszra, már ami a családi boldogságot illeti. Az más tészta, hogy Balázs influenzás, Gábor tegnap meg is kapta a lecseszést, hogy miért nem oltattuk be Balázst, amire a maga konfliktuskerülő módján nem vágott vissza azzal, hogy azért b.meg, mert ti orvosok ebből is presztízs- és üzleti kérdést csináltatok és fontosabb volt a hangotok hallatása a betegek korrekt tájékoztatásánál. Sajnálom, hogy nem voltam ott. (Viszont ezalatt szerencsésen hazaérkeztem az északi sarkkörről.) Balázs tehát beteg, nem is kicsit; tegnap elaludt a lázcsillapító bevétele közben. Úgy aludt a 30 kilójával és a 138 centijével, mint egy kis csecsemő, mi meg csak ültünk ott és gyönyörködtünk benne, miközben persze szénné aggódtuk magunkat, mert tűzforró volt az egész teste.
Ez volt az a pillanat, amikor Gábor elmesélte, mi történt, amíg a dokira vártak. A váróban betegebbnél betegebb gyerekek voltak, az egyik aludt, a másik kornyadozott, a harmadik hányt, miközben Balázs, akinek a lázmérője később 40,2-t mutatott, a következőt bírta mondani az influenzás szájával: Apa gyere, fussunk el odáig meg vissza, versenyezzünk! Ez annyira Balázsos, hogy szinte magam előtt látom :-) Ugyanez volt, amikor 15 hónaposan lefejelte a küszöböt és szétnyílt a homloka; falfehéren, vértől tocsogó pólóban, tekintélyes lukkal a homlokán, hangosan berregve tologatta az autót az ügyeleti váróban, míg én próbáltam magamhoz térni a sokkból.
Egyébként a magunk hiperaktív módján mi is készülünk a Karácsonyra; szombaton maratoni Monopoly-party lesz Balázs kérésére, házhoz szállított ebéddel és célzottan nulla házimunkával, vasárnap pedig mézeskalácsot sütünk, szintén Balázs vezényletével.

Jövőhéten vérkép és EKG, negatív eredmény esetén el is kezdjük a Strattera beállítását.

2009. december 6., vasárnap

Integrálni vagy nem integrálni

Még mindig a cigarettás eseten agyalok.
Nagyon gáz, hogy előfordulhat, hogy Balázs megtalál, kipróbál, eldug és kidob egy cigarettát anélkül, hogy bárki észrevenné vagy megakadályozná. Akkor is gáz, ha a szemetesben találja és akkor is gáz, ha a földön.
De mi van, ha nem a suliban találja meg, hanem a szomszédnál, aki hazaviszi a suliból? Mi van, ha K kimegy pisilni vagy felvenni a telefont és Balázs ezalatt kivesz a hűtőből mondjuk egy üveg sört és megissza? Nem hibáztatható senki.
Ez a kölök, aki 2 hónapja tőlem fél méterre kis híján felgyújtotta a teraszt, 4 napja pedig kis híján rágyújtott, tavaly egyedül ment el a napköziből az uszodába hetente kétszer! És semmi gond nem volt vele!
Két dolog lehetséges:
- tavaly túlbecsültük az önállóságát és csak a hihetetlen szerencsének köszönhető, hogy menet közben nem ivott bele a WC-be, nem ment ki az utcára, hogy elinduljon haza, stb-stb
- az a helyzet vadi új volt neki és ezért óvatos volt és mindent pontosan úgy csinált, ahogy mondtuk neki. Most, hogy biztosabban mozog az iskolában és az iskolai közösségben, próbálgatja a határokat

Őszintén szólva fogalmam sincs, mit kezdjünk a helyzettel. Simán lehet, hogy túlaggódom és nincs is helyzet. "Végülis ez csak egy szál cigi." Lehet, hogy ez egy intő jel, hogy túlbecsültem Balázs és az iskola képességeit az integrálódásra/integrálásra.
Az a baj, hogy Balázs, aki másfél évesen a szemem egyetlen villanásából levette, hogy komolyan kell-e vennie amit mondok, most simán kitépi magát a kezemből és lelép az úttestre csak hogy lássa, ahogy szívbajt kapok. NULLA veszélyérzete van és a szívem mélyén azt gondolom, szorosabb felügyeletre lenne szüksége mint amit az iskola biztosítani tud.

Arról sem vagyok meggyőződve, hogy ez a viselkedés nem a gyógyszer miatt van-e. Aggódom, az az igazság. Nem tudom, hogy amit csinálok jól csinálom-e, amit gondolok, jól gondolom-e és előre félek, hogy milyen meglepetést tartogat a következő nap. És nem könnyít a helyzeten, hogy megint külföldön vagyok, míg Balázs otthon ámokfut. Gábor estére hulla-fáradt, nem tud mindennel foglalkozni.

Tesóm amikor olvasta a cigizős posztot, kérdezett egy jót: "Most mondd meg Panni, hogy van az, hogy itt vagytok ti, két normális, diplomás, odafigyelő ember, akik a gyerek előtt nem beszélnek csúnyán; itt vagytok ti egy problémás gyerekkel - és itt vagyunk mi, két nemnormális (sic!), nemdiplomás ember, akik a gyerek előtt cigizünk és csúnyán beszélünk; és a gyerekünk egyáltalán nem problémás?"
Mit lehet erre mondani... Ezt dobta ki a gép. Egyfelől gondoljunk bele, akkor milyen lenne az ő gyerekük, ha nem lennének "nemnormálisak" - simán lehetne zseni, de az is lehet, hogy ugyanolyan lenne mint most -, másfelől Balázs lehet, hogy problémás, de egészséges, nincs fogyatéka és képes lesz az önálló életre. Sokan vannak - diplomások, odafigyelők, normálisak -, akik ezt nem mondhatják el a gyerekükről.

2009. december 4., péntek

Kapszula

Áttérünk a Ritalin kapszulás formájára. Ez olyan, mint egy retard tabletta, vagyis ugyanaz a mennyiségű hatóanyag lassabban, hosszabban szívódik fel, hat és bomlik le.
Nincsen semmi gond, ez része a protokollnak, minden gyógyszerbeállítás "normál" tablettával kezdődik és amikor már be van lőve a dózis és látszik, hogy hat és nincsenek olyan mellékhatások, amik beavatkozást igényelnek, akkor térnek át a retard változatra.
Jövő pénteken van jelenésem a pszichiáternél, pontos súlyadattal, pedagógusi jellemzéssel. Ott majd rákérdezek a fény-hang terápiára is.

Válasz

Nem vagyok otthon, ezért csak Gábor telefonos tudósítását hallottam. Eszerint Balázsék a szemetesből szedték ki a cigaretta-csikket, ami teljesen ellentmond az ő elmondásának. Ahogy ő mondta, nem csikk volt (azt sem tudja, mi az a csikk) és nem kotorásztak szemetesben.
Nem akarok vele túl hosszan beszélni erről, mert nem szeretném, hogy azt lássa, hogy túlzottan érdeklődöm a téma iránt, de ezügyben azért futunk még egy kört.

2009. december 2., szerda

Nincs cím

Tisztelt Igazgató Asszony, Tisztelt Igazgató Úr!

A következő ügyben kérem segítségüket és intézkedésüket.
Kisfiam a mai napon eldicsekedett, hogy a barátjával cigarettáztak az iskolában. Eléggé részletesen kikérdeztem és nincs okom kételkedni abban, hogy valóban úgy történt, ahogy elmondta:
Napköziben az udvaron találtak egy széttépett cigarettát (nem látott még ilyet közelről, így alaposan kikérdeztem, hogy nézett ki és az elmondása alapján valóban cigaretta lehetett). Rágyújtás nélkül beleszívtak, ezután elrejtették az osztályteremben, később pedig Balázs kidobta.
Anélkül, hogy a gyermeknevelésben minket illető nyilvánvaló felelősséget hárítani próbálnám, meg kell jegyeznem, hogy amikor mi Balázst reggelente az iskolában hagyjuk, az életét, a testi épségét és a napközbeni boldogulását az Önök kezébe helyezzük. Éppen ezért nyugtalanít a mai eset és egyben fel is vet néhány kérdést:
- hogy kerülhet az udvarra cigaretta? Úgy tudom, az iskola teljes területén tilos a dohányzás.
- hogy fordulhat elő, hogy 2 nyolcéves az udvaron "cigarettázik" és ez senkinek nem tűnik fel?
- hogyan ellenőrzik Önök a dohányzási tilalom betartását?
Mi Balázst példamutatással igyekszünk nevelni, értelemszerűen nem dohányzunk, tehát nem egy itthon látott, de tiltott minta követéséről van szó. Itthon meg tudjuk őt védeni; szeretném, ha azzal a tudattal mehetnék be nap mint nap dolgozni, hogy az iskolában is biztonságban van.
Köszönöm a megértésüket és az együttműködésüket,
üdvözlettel, bla-bla

2009. december 1., kedd

Baleset

Tegnap volt az első korcsolyázás iskolai keretek között, sikerült is szegénykémnek összebalesetezni magát. Mikor kérdeztem, milyen volt és válaszul vádlón felém tartotta a bekötözött csuklóját, egy pillanatra megállt bennem az ütő. Lelki szemeim előtt lepergett, ahogy átmennek korcsolyával a csuklóján, de ez persze hülyeség, mert akkor nem így állna itt előttem. Ki is derült gyorsan, hogy nem ez történt, hanem a jég felszínéről letakarított kása vágta el, de hogy hogyan, az nem derült ki, mert elvileg a kesztyű és a kabát is védte a csuklóját. Annyit tudtunk meg, hogy szerinte nagyon vérzett, nagyon sírt és nagyon fáj.
Este 7-kor végre beleegyezett, hogy leszedjem a kötést, letisztítsam és újat tegyek fel. Meglepődtem, mert tényleg elég mély a seb, szét van nyílva és este is még szivárgott belőle a vér. Kb fél centivel sikerült elvéteni az ütőerét.
Az este folyamán férfihez méltóan viselkedett: sápadtan, demonstratíve felfele tartott kézzel tévézett és megjegyezte, hogy így nem fog tudni integetni Nagyinak és Mamának.

2009. november 30., hétfő

Újra a rendetlen kerékvágásban

Balázst kicsit sem viselte meg a távollétem, a hazajövetelem viszont annál inkább. Mivel pár nappal az elutazásom előtt teljesen indirekt módon elővezette kívánságát Lego Power Miners ügyében, mit tehettem volna, beszereztem egyet. Mikor meglátta, még örült neki, de 3 másodperc múlva már el is hangzott a szívet melengető kérdés: Star Wars-osat nem hoztál?
Szombaton színházba mentünk, az első részt végig szenvedte, a másodiknál előrébb ült, így az osztály keménymagjához is közelebb ült, és nem utolsósorban látta is a színpadon zajló eseményeket. Andersent néztünk, aranyos volt, megható, bár Balázst legjobban a kötélen leeresztett Hókirálynő repülésének technikai részletei érdekelték. Hazafelé a buszon már hallani sem akart rólunk, hátra ültek a fiúkkal és a busz után jövő autók vezetőit szórakoztatták. Szegény gyerek, akivel senki sem barátkozik, gyakorlatilag végig a középpontban volt.
A vasárnap a hiszti jegyében telt. Hisztizett azon, hogy fodrászhoz kell mennie, hisztizett azon, hogy új kabátra van szüksége, hisztizett azon, hogy nem kapott meg egy játék pénztárgépet, hisztizett, amikor megakadályoztam, hogy elcsapja egy autó a parkolóban, és azon is hisztizett, hogy amikor már a hatodik rágót nyelte le / köpte ki /ejtette le véletlenül, akkor nem kapott egy hetediket.
Mára úgy tűnik, helyére billent a világ, büszkén vitte vissza Tudorkát a suliba – igen, pénteken ő kapta meg Tudorkát – és nem volt se hiszti, se üvöltözés. Még 3 hét és jön a téli szünet... Ránk fér!

2009. november 23., hétfő

Undok

Nagyon undok volt tegnap a Fiatalember. Úgy kezdődött, hogy szombaton együtt kiválasztottuk a Nagy Csokoládé-enciklopédiából, hogy melyik tortát süssük meg. Ragaszkodott hozzá, hogy együtt csináljuk.
Amikor arra került volna a sor, akkor viszont már nem akaródzott segíteni, sőt, elvárta volna, hogy hagyjam félbe a nyers tojásos tésztát és menjek vele játszani. Normális körülmények között persze, hogy inkább vele játszom, de ő kérte, hogy süssünk tortát, nem szép dolog hát nem engedni, hogy be is fejezzem, ha egyszer már elkezdtem.
Végül nagyon finom mandulás tésztájú tortát csináltam, gazdag, tejszínes csokimázzal a tetején, ráírtam, hogy Balázsnak és Apának Anyától. Egyetlen szerencsém volt, hogy főztem piros-fehér-zöld galuskát sajtszósszal, na erre már elismerő jelzőket aggatott.

Amikor eljött az idő, hogy elinduljunk a reptérre, megint bedurcázott:
- Anya, nem akarom, hogy Finnországba menjél, maradj itt, vagy tudod mit? Ha elmész, akkor menjél egyedül, én ugyan ki nem kísérlek a repülőhöz!!!
Persze végül csak kikísért és azóta beszéltünk is és rendben van a lelke, aztán majdcsak rendbe jön az enyém is :-)

2009. november 17., kedd

180 fokos fordulat

Már meg sem lepődöm...
Aranyos, imádnivaló. Matekból bejelölt magának két szorgalmit, mesét olvasott, csocsóztunk. Mint egy rendes család.

- Anya, ha nagy leszek, én rablókat fogok elkapni.
- Rendőr leszel?
- Nem, én csak elviszem őket a rendőrségre. Vagy hívom a 112-t. De anya, ugye akkor ott leszel velem? Anya, ha nagyon öreg leszel, meg fogsz halni?
- Mindenki meghal egyszer és ez így van jól.
- Nagyon fogsz nekem hiányozni, ha meghalsz!

It's been a hard night's day...

Jaj, de szörnyű volt a tegnap este... Balázs úgy jött haza, hogy nincs kész az olvasás házija, állítólag nem is értette, viszont megkapta Tudikát (kettes számú bagolylény).
A feketeleves akkor jött, amikor átnéztem a füzeteit: nyelvtanból hatalmas hiányjel, nem volt kész a pénteki házija, nem is írta fel sehova, hogy van házi, matek felmérő 30-ból 18 hibaponttal, teljesen könnyű feladatokkal és a neve mellett hatalmas ló-betűkkel a felirattal: KUKI. Nyilván nem dicsértem meg, megkérdeztem, mi ez a 18 hiba és főleg, miféle taplóság a tanító néninek ilyet írni. Válaszul sírva fakadt, hogy mi nem vagyunk rá büszkék, amiért megkapta Tudikát.
Ebben a hangulatban telt az este, a matek felmérő kijavításával/befejezésével elvolt 9-ig és utána állt neki a magyarnak. Közben mindkét részről volt néhány csapkodás, kiabálás, veszekedés, bónusznak pedig egy ceruzának a kezembe szúrása. A végén már olyan mérges voltam, hogy látni se bírtam, bementem a hálóba és magamra csuktam az ajtót. Tudom, hogy ehhez a hangnemhez nincs hozzászokva, én pedig nem vagyok hajlandó hozzászokni ahhoz, hogy kivétel nélkül minden mondatomhoz megjegyzést fűz, közönséges szavakat és gesztusokat használ és Gáborral olyan tapló, hogy a hajam égnek áll.
Pedig mostanában nagyon jól megy neki a suli, úgy tűnik, helyén a kis lelke, csak néha bekattan és akkor egyetlen napi viselkedésével hosszú heteket tesz meg nem történtté.

2009. november 16., hétfő

Dugás és fogzásgátló

Ezen a csodás hétvégén e két új fogalmat vezettük be a családi szókincsbe.

Előszöris Balázs elmesélte, majd egy párnán megmutatta, mit fednek az ő dugásról alkotott - meglepően korrekt - elképzelései. Kérdésünkre, hogy mégis honnan szed ilyeneket, büszkén rávágta, hogy D-től.
Valaki elmesélhetné, hogy miért ragadnak rá ezek a szavak és nem az, hogy pl. kvantumfizika... És hangoztatja mindenhol és mindenki azt gondolja, hogy fú, ez meg mit lát otthon, hogy ilyeneket tud...

Kicsivel később egy csiklandozós birkózás alkalmával gondolta, jól kitol velem és beleharapott a farmernadrágot viselő hátsó felembe. Ezen a ponton elnémult, a szájához kapott, majd a kezébe köpött egy vérben ázó fogacskát. Bye-bye jobb felső kettes :-) Gondolom, nem meglepő, hogy ééén vagyok a hibás, amiért ő a fenekembe harapott és kiejtette az amúgy már kicsit mozgó, de kiesni még nem akaró fogát. Zokogott és folytak a könnyei és nem könnyített a helyzeten a szájából csordogáló vér sem.
No, hát így jár, aki engem hátba támad...

2009. november 13., péntek

Motiválva


Az előző bejegyzés első mondatát átírtam, mert volt, akire sikerült a frászt hoznom a szerencsétlen megfogalmazással.

Tegnap délután Balázs a következővel fogadott: anya, nem kaptam ma ötöst, adsz azért papírpénzt (ez a kérdés egy tegnapelőtti beszélgetésünk erősen téves feldolgozásának az eredménye volt)?
A füzetek átnézését én mindig az üzenővel, ellenőrzővel kezdem, így elég hamar szemet szúrt a pirossal beírt matek ötös, mellette a megjegyzés: “pontok”. Mutatom Balázsnak, hát mi ez, ha nem ötös? Ja, ezt el is felejtette… Ennyit arról, hogy mennyire stresszel az osztályzatokon :-) Amúgy sokkal jobban örülök ennek az ötösnek mint pl egy felmérőre kapottnak, mert ez sok órai odafigyelés eredménye, nem pedig egy pillanatnyi teljesítményé – persze az is ötös és az is nagyon jó, de szerintem ezért többet és kitartóbban dolgozott.
Este fogmosás után kiugrott az ágyból: anya, van még matekból egy javítani való! És mire kettőt pislogtam, már lent is volt az étkezőben és mutatta a feladatlapot: napköziben egy példát elrontott és elfelejtette kijavítani. Leült, megcsinálta, aztán visszament aludni. Én nagyon örülök neki, hogy ilyen kis lelkiismeretes!

2009. november 10., kedd

The ADHD Family

Balázs majdnem elveszett szombaton.
A BauHaus-ba kellett mindenképpen beugranunk, zárás előtt 10 perccel természetesen. Gábor elment a konnektorokhoz, Balázs a bejárattal szemben nézett a képernyőn valami Black&Decker bemutatót, nekem pedig mindenképpen át kellett szaladnom az Auchan-ba. Normális esetben ez úgy zajlik, hogy mindenhova együtt megyünk, de most összesen 8 percünk volt, hogy mindent megvegyünk, mert mindenhol záróra volt.
Gyorsan meginterjúvoltam Balázst:
- Jössz velem vásárolni vagy itt maradsz Apával?
- Itt maradok.
- Jó, akkor gyere, odamegyünk hozzá.
- Én inkább itt megvárom.
- Jó, innen a harmadik sorban van és melletted fog eljönni, figyeld majd.
Átrohantam az Auchan-ba (a távolság kb 400 m), megvettem a rettentesen fontos 1 kg hagymát és futólépésben elindultam visszafele. Az autótól 20 méterre láttam, hogy az elindul az Auchan felé, persze jó nagy kerülővel, így nem láthatott Gábor. Rohantam vissza, végül az Auchan előtt sikerült kishíján elüttetni magam a saját autónkkal, de legalább észrevett és megállt. Nyitottam az ajtót, Balázs sehol.
- Hol van Balázs?
- Öööö... Nem veled?
- Wazze, találkozunk a BauHaus-nál - és rohantam vissza. Hogy miért nem szálltam be az autóba, arra máig nem tudom a választ, mindenesetre előbb visszaértem futva (lehet, hogy ez a válasz? :-) ).
Visszaérve éppen szem- és fültanúja voltam, hogy a töküres áruházban egy kissé aggódó biztonsági őr faggatja Balázst, hogy hol van az anyukája, amire ő halál nyugodtan azt válaszolta, hogy "mindjárt jön, csak átment az Auchan-ba, ja nem, már itt is van". Azt hittem, elsüllyedek szégyenemben, igazából nem is tudom, melyik verzió lenne a gázabb: Ott hagyom Balázst zárás után tévézni, míg átslattyogok hagymáér', vagy az, ami valójában történt, hogy ti. Gábor szépen elsétált Balázs mellett, fizetett és távozott.
A történethez tartozik és Gábor védelmében el kell mondanom, hogy a nagy rohanásban elfelejtettem, hogy le van merülve a telefonja, csak akkor jutott eszembe, amikor az Auchan-ból próbáltam hívni, így viszont ő nem is tudhatta, hogy Balázs ott maradt. Szóval az én saram. Balázst viszont egyáltalán nem izgatta a dolog, ő biztos volt benne, hogy Apa még mindig két sorral odébb vásárol, így nem aggódott. Csak azt nem értette, miért zörög a tüdőm még otthon is...

2009. november 9., hétfő

Fogadóóra

Az is volt. Csütörtökön. Semmi komoly, Balázzsal nagyon elégedett a tanító néni, az igazgatóhoz menést pedig ne vegyem komolyan; úgy van ez, hogy előfordulhat, hogy amikor szünetben vagy napköziben rohangálnak a folyosón, valami ügyeletes tanár elkapja őket és beviszi az igazgatóhoz.
Milyen dolog ez már, hogy - állítólag - az oszifő tudta nélkül hurcibálják a kölköket az igazgatói irodába? Balázst mondjuk nem viseli meg, de tényleg nincs jobb dolga az igazgatónak, mint szünetben szaladgáló gyerekeket fegyelmezni? És mikor szaladgáljanak, ha nem szünetben? Valamikor muszáj szaladgálni!
Mindegy, a lényeg, hogy Zs. néni szerint nem kell vele foglalkoznom, a nagyobbik lényeg pedig, hogy jól érzi magát (mármint Balázs) és ügyesen teljesít.

Most ezen a hétvégén időmilliomosok voltunk és a hecc kedvéért matekoztunk (van pár homályos pont a tízesátlépéses összeadásokban és bontásokban). Elszállt minden kétségem, ez a kölök ügyes, okos és gyorsan tanul és főleg: könnyen motiválható. Bőven elég volt neki a sikerélmény ahhoz, hogy lelkesen folytassa a feladatokat.
Gábor összeadást és bontást írt elő, én pedig elkészítettem a szorzótáblát és néhány szorzási feladatot adtam fel. Rohan az idő, már szorzótábláznak, szörnyű. És mértékegységeket váltanak át. Hihetetlen. De ügyesen csinálja!
Most kezdem érezni azt, amiről sokan írnak, hogy én valahol elakadtam az időben, Balázs pedig közben észrevétlenül nagyfiú lett.

2009. november 5., csütörtök

Puskázik

Tegnapelőtt este Gábor a Rézmákból olvasott találós kérdéseket, ezeket imádja Balázs. El is helyezkedett az ágyban és kezébe vett egy félbehajtott A/4 papírt, kinyitotta és érdeklődve olvasta.
Gábor gondolta, hogy most egy olyan találós kérdést olvas, ami már régen volt. Balázs csípőből vágta rá a választ. Újabb kérdés, újabb válasz csípőből. Ez már gyanús lett, így történt a lebukás, ami nem annyira volt lebukás, mert Balázs nagyon büszkén mutatta: kiírta az összes megoldást oldalszámmal együtt az A/4 lapra és onnan olvasta fel :-)
Meg sem fordult a fejében, hogy ez csalás és nekünk sem volt még szívünk felvilágosítani; ő csak azt akarja, hogy büszkék legyünk rá, hogy ő milyen okos, mert tudja a helyes megoldást. Hihetetlen, mennyire meg akar felelni nekünk, hát kinek van szíve letörni ezt a lelkesedést holmi lelki fröccsel? Azért azt majd nyilván tudtára kell adni, hogy ezt a suliban nem szabad csinálni, de én már most sajnálom.
Hogy lehet ezt finoman, ugyanakkor egyértelműen elmagyarázni egy ilyen érzékeny kis tökmagnak?

Suli-fronton a helyzet változatlan, tegnap hazahozta Kistutut, aki az egyik Kedvencbagoly (3 db van az osztályban), és elmesélte, hogy egyszer elsőben - az már nagyon régen volt és csak egyszer fordult elő (sic) - sikerült annyira odafigyelnie és jól viselkednie, hogy ő választhatott a baglyok közül :-) Mert ez úgy megy, hogy a három legjobb kapja meg, a legeslegjobb választ elsőnek, a második másodiknak, a harmadik pedig viszi, ami marad.

2009. november 2., hétfő

Fény-hang terápia

Van nekem egy kollégám, aki a címbéli készülékek forgalmazásával foglalkozik.
Beszélgettem vele, elég mélyen beleásta magát a témába és rendszeresen konzultál szakorvosokkal és pszichológusokkal, valamint pedagógusokkal is.

A készülék lényege, hogy meghatározott frekvenciájú fény- és hanghullámokat bocsát ki, amelyekre az agyhullámok frekvenciája képes ráhangolódni. Még nem olvastam ki ezügyben az egész internetet, így nem tudok sokat írni, de a jelek szerint alapos kutatás áll a háttérben.
Az én értelmezésemben olyasmit tesz ez a készülék az aggyal, amit a menetelő katonák a híddal.
Kanadában orvosi eszközként forgalmazzák, itthon csak relaxációs eszközként. Anno a Relaxa nyelviskola hátán robbant be a magyar köztudatba.

Hajlom rá, hogy kipróbáljuk, mert bár nem olcsó és nyilván nem csodakészülék, valószínűleg hasznos.

Nem vagyok reklám-oldal, ezért egyelőre nem linkelek, de bárki rákereshet. Ha majd kipróbáltuk, akkor jövök az update-tel.

2009. október 26., hétfő

Gondolatok a kávé mellé

Ma BKV-val utaztam. Nagy dolog ez, vidéki jány nem utazhat akármikor BKV-val, főleg, amióta megkaptam a céges autót, még kisebb a motiváció a tömegközlekedésre. Ma viszont úgy alakult, hogy - őszi szünet és Pesten alvás okán - a fiúk autóznak, én pedig szívok párat az Üllői úti szmogból.
A metrón ülve néztem ki a fejemből bambán, mikor észrevettem egy anyukát és a gyerekét, akire nem mondanám, hogy hiperaktív, mert nem vagyok szakember, de szerintem hiperaktív. Szegény anyuka olyan hihetetlenül frusztrált volt, szegény gyerek pedig nem értette, mi a baj. Mintha betettek volna egy időgépbe és 4 évvel ezelőtti önmagam láttam volna. Szívből remélem, hogy az anyuka 4 év múlva legalább annyira ki lesz békülve saját magával és a kisfiával, mint én most.

Arról is akartam még írni, hogy úgy tűnik, kicsit elkiabáltam a dolgot; Balázsra megint van panasz az iskolában. Sajnos a visszaesés nagyon egybeesik az én munkába állásom idejével, de az első időszakot muszáj így kibekkelni, mert rengeteg oktatás van az elején, de később nyugodtan jöhetek - és mehetek - előbb.
Ezalatt az átmeneti időszak alatt a telekszomszédunk megy Balázsért és elvileg mire mi hazaérünk, megcsinálják a házit. Szegény lány nem tudta, mire vállalkozott, én pedig alá- (vagy túl-?)becsültem Balázst; teljesen a fejére nőtt és sajnos múlthéten volt olyan nap, hogy este tízre lett kész a házi.
Persze-persze, köcsög iskola, ennyi házit ad, de ezek a házik egy közepesen gyenge képességű gyereknek kb 20 perces elfoglaltságot jelentenek, míg Balázs, aki szerény elfogulatlan véleményem szerint minimum átlagos képességű, 70 percet szívott vele.

Kicsit a motivációját is elvesztette; megint becsúszott egy beírás, oszifő néni is panaszkodik. Nem tudom, mit csinálhatnánk másképp, de halványan reménykedem, hogy el is fáradt a 2 hónap alatt. Most az őszi szünet alatt kitombolja magát, mi pedig megpróbálunk hatni rá, hogy a téli szünetig húzzon bele még egy kicsit.

Az sem egyszerű, hogy nem találkozunk a tanítónénivel. Ő nyilván nem írhat naponta litániát Balázsról, de azért tegnap kis híján ugrottam egy hátraszaltót, amikor Balázs megjegyezte, hogy perszehogy tudja az igazgatók nevét, hiszen tavaly HÉTSZER volt bent náluk. Megdöbbenésünkre, hogy mi csak egyről tudunk, csak megrántotta a vállát és közölte, hogy nem, hétszer, de gyorsan hozzátette, hogy minden alkalommal D-vel együtt mentek és idén még csak egyszer vitte őket a tanító néni. Mi??? Idén is?! Igen. Hogy miért kellett mennie, azt nem akarta elmesélni, de állítólag nem a gatyáját tolta le.

Szóval én itt azt gondolom, sem beírás, sem fekete, szeptemberi magatartás és szorgalom ötösalá, heti kétszer hazahozza valamelyik motivációs plüssdögöt, hát akkor nyilván minden a legnagyobb rendben, erre tessék, egy lótúrót.
Tanulság? Nem tudom. Sosem dőlhetünk hátra vállveregetve, hogy well done, résen kell lenni folyamatosan. És ki kell építeni egy kommunikációs csatornát az arra érdemes tanerőkkel.
Mert sajnos nem mindegyik érdemes rá.

2009. október 19., hétfő

Zárul...?

Nemigen van miről írnom mostanában, Balázzsal minden a legnagyobb rendben.
Írhatnék hétvégi beszámolókat, vannak néha kattanásai is, de ezek nagyon elenyészőek. A suliban nagyon jól teljesít, él-hal, hogy a tanítónénik kedvében járjon, iszonyúan meg akar felelni és most, hogy látja, képes erre, valósággal szárnyal.

Ugyan ha nagyon törném a fejem, mindennapra összejönne egy posztra való, ha másból nem, témába vágó kutatási anyagból, de egyrészt nem az a cél, hogy mindenáron posztoljak, másrészt eléggé leköt a munka, most van belőle rendesen. Nem is tudom, mióta nem ültem le úgy rendesen az otthoni gépem elé... Talán 1 hete pénteken, amikor átdolgoztam egy éjszakát.
Szóval én azt hiszem, most lenyugszik a blog; néha biztosan fogok írni bele (pl jön az őszi szünet, 10 nap gyógyszer nélkül :-) ), de közelsem napi szinten.

2009. október 11., vasárnap

Rémhírek

Nem értem, miért jó az, ha egy szak- (vagy legalábbis tematikus) fórumra valaki berobban és elkezdi nyomni az ellenkampányt. Konkrétan a Ritalinról van szó, ami persze nagyon megosztja a közvéleményt, de ilyet csinálni legalább olyan bántó, mint pl egy abortusz fórumon arról regélni, hogy mekkora bűn elvetetni egy gyereket.
A hasonlat nem épp a legszerencsésebb, sőt. Ha majd eszembe jut jobb, át fogom írni.

Szeretnék még írni Balázs német tanárnőjéről, akiben nagyon kellemeset csalódtam. Sok hiányjel, fekete pont és beírás volt tavaly és valahogy nem tűnt túl empatikusnak. Idén is egy feketével indítottunk, aztán én megkértem az ofőt, beszéljen már vele, ne csináljon mást, csak mutassa meg a nevtan szakvéleményét, amin rajta van, hogy nyelvtanulásnál fokozott segítséget igényel és problémái lehetnek.
Ezzel egyidőben elkezdtek írni is, nemcsak beszélni és vannak kisebb házik, így végre van fogalmam, hogy miket tanulnak órán. Ezeket a házikat együtt megcsináljuk és megbeszéljük.
Szóval nem tudom, hogy melyik, vagy a kettő együtt vezetett-e eredményre, de Balázs az összes megoldott házijára kap egy-egy piros pontot. Nagyon büszke rá :-)

2009. október 9., péntek

Beszédvizsgáló, nevtan, suli

Ez is egy jó kis hét volt... És már megint elhanyagoltam a blogot. Mentségemre szolgáljon, hogy panaszkodnivalóm egyáltalán nem volt, csakúgy mint időm. Most reggel 4:35 van és most fejeztem be a varrást, szóval ha kicsit össze-vissza fogalmazok, az az elmúlt két éjszaka ébren töltésének tudható be.

Szóval az úgy volt, hogy hétfőn felhívott a Beszédvizsgáló igazgatója és elmondta, hogy szerinte Balázs beszédértési zavarát a figyelemzavar okozza és javasolja, hogy a Tanulási képességeket Vizsgáló Bizottság vessen egy gyógypillantást Balázsra.
Hogy, hogy nem, kedden felhívott a nevtan logopédusa is, hogy kerestem. Igen, szeptember 2-án. Megbeszéltük, hogy már nem aktuális a dolog, én már közben léptem.
Szerdán kiadták a pénteken beszedett ellenőrzőket. Magatartás, szorgalom ötös, nyelvtan ötös, szövegértés négyes, matek hármas. Plusz egy versmondás ötös. Anyai szívem repes az örömtől :-)

Én meg jól eldöntöttem, hogy nem fogom Balázst a bizottság elé vinni, semmi értelme. A figyelme nagyon szépen fejlődik és ha tényleg ez okozza a többi problémát, akkor azok is meg fognak oldódni. A Beszédvizsgálóba elvittem volna, mert nem tudtuk biztosan, hogy mi okoz mit. Mivel az igazgatónő elmondta, hogy az ADHD miatt van az egész, megspóroltunk egy utat és egy délelőttöt.

2009. október 3., szombat

Figyelemzavaros az egész világ!

Na jó, ez csak vicc persze, de valahogy a héten minden egyes napra kijutott az őrületből.
Hétfőn úgy fogadott a suliban a fejlesztőpedagógus, hogy Balázs nincs ott, nem ment aznap. Ő azt gondolta, biztos nem ment iskolába sem. Elkaptam Balázst, kifaggattam, miért nem ment. "Hát mert A néni azt mondta, hogy nekem úszásra kell mennem." Hm... Úszásra, úszás felszerelés nélkül. Meg egyébként is, hétfőn sosem volt úszás.
Elkaptam A nénit, aki először látszólag teljesen meg volt róla győződve, hogy én felejtettem el és rá akarom kenni, de aztán csak elhitte, amit mondtam, hogy Balázs idén még el sem kezdte a gyógyúszást, én meg csak tudnék arról, ha úszni járna. Aztán kibökte, hogy dehát a listában az ő nevéhez az úszás volt odaírva, de a listát nem tudjuk megnézni, mert már le van adva a tanáriban. Egy hét fejlesztés tehát elúszott.

Szerdán és csütörtökön a pulcsiját hagyta el (meglett később :-) ), de a csúcs a tegnapi nap volt. Megcsinálta az összes háziját, így nézhetett Gumimacikat. Kapott 4 db szendvicset (állítja, hogy a suliban is rendesen eszik, hova fér bele ennyi???) és beült a TV elé. Én közben elvonultam kicsit varrogatni meg agonizálni, és egyszercsak egy koppanást és szisszenést hallottam. Nem volt semmi extra, csak beütötte a fejét. Gyógypuszi közben megcsapta az orromat valami durván tömény, ismerős gyümölcsillat.
- Balázs, Te ettél a halolaj-kapszulából?
- ... - csak néz
- Vagy ez cukorka?
- ...igenigen, cukrot ettem! - (a cukor a felső konyhaszekrény második polcán lakik, én is alig érem el...)
Kimentem megnézni, cukros doboz érintetlen, szék a helyén. Kinyitottam a halolajas dobozt, alig volt benne. Sajnos már jócskán bontott volt, így megsaccolni sem tudom, hogy mennyit evett belőle, de kb 5 db-ot. Kellő dorgálás és önostorozás után felmentünk fürdeni, ahol Balázs feltétlen szükségét érezte, hogy kibeszélje magából a történteket:
- Tudod anya, a sok halolajtól meg lehet ám betegedni. A multivitamin még hagyján, de a halolaj pláne veszélyes. Még szerencse, hogy halolajból nem ettem olyan sokat mint multivitaminból.
Mivaaaan? Multivitamint is evett??? Lerohantam létszámellenőrzést tartani, multivitamint ugyanis szerdán bontottunk újat, így 28 darabnak kellett a dobozban lennie. Volt benne 12. Itt már szükségét éreztem, hogy telefonos segítséget kérjek.
Most pedig szükségét érzem, hogy mentegetőzzek. A vitamin, a kávéval és a gyakran használt gyógyszerekkel együtt fent lakott egy megközelíthetetlen szekrényben a hűtő fölött. Egyszer valamiért lent felejtődött és Balázs nagyon élvezte a szertartást, hogy odamegy és ő veszi be a vitaminjait, pont mint mi, nagyok. Pár hét után úgy ítéltük meg, hogy megbízhatóan csinálja a dolgot és persze mindig megbeszéltük (mert mindig kért repetát), hogy vitaminból csak annyit szabad, amennyi elő van írva, különben megbetegedhet. Ezt látszólag meg is értette, nem is volt belőle gond tegnap estig.

2009. szeptember 29., kedd

Pszichiátria

Na, megvan a pszichopedagógiai vélemény. Beírom szóról szóra, kicsit hosszú, de nem vészes.
Esetleírás:
PSZICHOPEDAGÓGIAI VÉLEMÉNY:
A 7,5 éves gyermek édesanyja jelenlétében izeg-mozog, a szobát explorálja, anyja ölébe ül. Hamar oldódik, részt vesz a beszélgetésben.
Kétszemélyes helyzetben kooperatív, közvetlen. Figyelme felkelthető, terelhető, bár külső ingerre azonnal térül. Zavartalan körülmények között korának megfelelő ideig folyamatosan tud koncentrálni. Jól olvas, a szöveget érti. A szociális érintkezésben a határokat nem érzi pontosan, olykor átlépi azokat.
Rövid, egyértelmű instrukciókat ért és követ, bonyolultabb utasításoknak nem képes eleget tenni. Beszélgetés során is a rövid, egyszerű közlések, mondatok bizonyulnak a gyermek számára érthetőnek. Szókincse kissé szűknek imponál. A beszéd területén további vizsgálat szükséges, elsősorban a beszédértés területén. Logikai és analitikus képessége jóval kora átlaga feletti. Kreatív, tanulékony. Motoros koordinációja megfelelő. Rövid- és hosszútávú memóriája jó.
Pieron gy. figyelemteszt: n=494, T=97,9%.
Benton-teszt: 6 jó ábra, 4 hiba, jó teljesítmény (C felvétel).
Színes RAVEN-teszt: 30 pont, kiváló teljesítmény.
MAWGYI-R-teszt: a teszt verbális és performációs része között eltérés tapasztalható. A verbális feladatokban Balázs egyenletes teljesítményt nyújtott, de konzekvensen alacsonyabb színvonalon, mint a performációs feladatokban. A Szókincs szubtesztben többször is félreértette a szót, más szó meghatározását adva (pl. idegen nyelv="akit nem ismerünk").
A performációs szubtesztekben a kisfiú teljesítménye meghaladta kora átlagát, elsősorban a Képkiegészítés, a Számszimbólum és az Összeillesztés részekben. Analízis-szintézis és logikai feladatokban is kora átlaga felett teljesít.
A jó képességű gyermek iskolai és magatartás-problémái egyik, talán elsődleges oka lehet beszédértési zavar, melynek további vizsgálata szükséges.

Na, hát ennyi, átnéztük együtt a teszteket, volt IQ-teszt is, abszolút átlagos 105-ös IQ-val megáldott gyerekem van, persze írhatnám, amit hallottam, hogy ez egy nehéz teszt volt és az átlag (90-110) tetejéhez közelít, de engem ezek a dolgok komolyan hidegen hagynak, akkor nem hagynának hidegen, ha 80 alatti vagy 140 feletti lenne az IQ. Akkor azért komolyan megijednék.

A továbbiak: felhívtam a Beszédvizsgálót, elmondtam, mi a helyzet, kérték, hogy küldjük el a nevtan véleményét is és ezt a véleményt is és az igazgató asszony elbírálásán fog múlni, hogy behívják Balázst vizsgálatra vagy nem (merthogy a nevtan azóta sem hívott vissza).
És természetesen itthoni figyelemfejlesztés és logopédiai fejlesztés agyba-főbe. Én pedig most jól megnézem, hogy mit jelentenek a fenti tesztek és pontszámok.

2009. szeptember 28., hétfő

Miért reagál így?

Azt szeretném megérteni, miért van az, hogy a váratlan helyzetek szélsőséges reakciót váltanak ki Balázsból.
Tegnap is volt egy ilyenben részünk. Az ágyunkon hempergett, de valahogy sikerült becsúsznia az ágy mellé és ahogy próbált megkapaszkodni, leverte a fűtőtesten lévő kis DVD-lejátszómat.
Próbáltam elkapni, de sajnos leesett. Kicsit berágtam és elhúztam onnan Balázst, Gábor viszont nagyon berágott, megfogta Balázst, bepaterolta az ágyába és jóccakát kívánt neki. Én már tudtam, hogy ebből sírás lesz, és így is lett. Pár másodperc múlva már Balázs szívettépő zokogását hallottuk az ajtó mögül. Bementünk, hogy megbeszéljük vele, de nem lehetett kizökkenteni. Mikor harmadszor bementünk, annyit sikerült kiszedni belőle, hogy "majd elmúlik és akkor megbeszélhetjük".
Amikor elcsendesedett, bementünk és Balázs simán mindenért Gábort hibáztatta. Még párszor elpityeredett, aztán nagynehezen megbeszéltük a dolgokat.
Hihetetlen, hogy milyen labilis.

2009. szeptember 26., szombat

Hogy hétvégére is jusson röhögnivaló...

..., elmesélem, mit művelt ma Balázs a Keleti pu. jegypénztárában.
Gábor elutazott gimis osztálytalálkozóra Sopronba (le is késte a kiszemelt vonatot, papírforma szerint), és mi elkísértük a jegypénztárig. Bemondta a leányzónak a paramétereket, aki neki is állt akkurátusan adatot gépelni és jegyet nyomtatni. Ezt a 10 másodpercet használta ki Balázs arra, hogy odahajoljon az üvegbe épített mikrofonhoz és egy isteneset belesikítson.
A nő majdnem kiugrott az üvegkalitkából, aztán vörös fejjel éktelen röhögésbe kezdett, de addigra már mindenki más is szakadt a röhögéstől, mi is, a várakozók is, és - kicsit szégyellősen, szintén vörös fejjel - Balázs is.
Sajnos azóta sokszor eszembe jut és így a legkülönbözőbb helyeken és helyzetekben kap el a röhögőgörcs. Azt hisztem, egy ideig nem megyek jegypénztár közelébe...

2009. szeptember 25., péntek

Iskolaszünet, avagy ki is a figyelemzavaros?

Ma a szokásos reggeli rutin végeztével elindultunk hármasban, hogy bejárjuk az iskola - buszmegálló - itthon háromszöget. Az iskolabusz megállóhelyén feltűnt Gábornak, hogy milyen kevesen vannak. Biztos elment a busz. Nem, ott jön ki éppen az óvoda utcájából. Akkor mi van? És itt Gábor száját elhagyta a tízpontos mondat:
- Biztos valami iskolai szünet van.
És akkor leesett... Baaasszus, ma tanítás nélküli munkanap van! Á, hogy én mekkora hülye vagyok!
Hátrafordultam, mondom Balázsnak, ma nem kell iskolába menni, ugye nem baj? Nem volt baj :-)
Hazajöttünk, letette magát a kanapéra és olyan álom-illata volt, hogy szerintem azóta már el is aludt.

Tényleg, más is észrevette már, hogy a gyerekeknek kezd álom-illatuk lenni, ahogy álmosodnak? Balázsnak a homloka, a haja tövében lesz először más illatú, amikor pedig már nagyon álmos vagy már alszik is, akkor a vállgödre is nagyon finom illatos. Semmi más, csak a homloka és a vállgödre/nyaka. Az arca sem, a keze sem. De ez az álom-illat olyan megbízhatóan működik, hogy tegnap este, mikor bementem lámpát oltani és megkérdeztem, nem álmos-e még, azt válaszolta:
- Szagolj meg!

2009. szeptember 24., csütörtök

Így jár, aki dicsekszik

Igenigen, kellett nekem világgá kürtölnöm, mennyire jól állunk, most jól megkaptam a magamét. (A Sors mindig igazságos, még akkor is, amikor nem minket kényeztet.)

Már tegnapelőtt este is volt egy kis veszekedés, kivételesen Gábor és Balázs között. Balázs kért tejberizst, Gábor mondta neki, hogy majd vacsora után, aztán 5 perc múlve Balázs leosont a konyhába és nekiállt stikában felbontani a tejberizst. Ez Gábornak nem tetszett, a nemtetszés pedig Balázsnak nem tetszett, ezért az este hátralevő részét a kádban zokogva töltötte el (még egy hangos szó sem volt).

Tegnap Balázzsal kettesben husit sütöttünk kint a grillen, szeret a tűzzel machinálni, de mivel égette már meg magát, tudja, hogy ilyenkor betű szerint az van amit mi mondunk. Tegnap nem így volt. Éppen a husikat rendezgettük, amikor hirtelen ötlettől vezérelve odanyúlt a hátunk mögött lévő asztalra, elvett egy gyufafejű gyújtóst (ez ilyen viasszal összegyúrt faforgács, gyufafejjel ellátva, rettentő béna, túl vékony a gyufa bevonat és elalszik, még mielőtt a viaszos fa begyulladna) és - leutánozva a korábbi mozdulatomat - meggyújtotta.
Én nem is tudom, melyikünk ijedt meg jobban, ő nyilván nem gondolta, hogy ilyen könnyen meggyullad, én pedig féltettem az asztalt és a hátamat (ha eldobja, tuti, hogy az egyiken landolt volna), ezért rászóltam, hogy el ne engedje a gyufát. Nagyon félt, de ahogy sejtettem, kb 2 másodperc múlva elaludt a láng. Balázs pedig berohant a házba és elkezdte teljes erőből rúgni a bejárati ajtót.
Jöttek a szokásos körök: hagyd abba, gyere ki, beszéljük meg, töröld le az ajtót, amit összerugdostál, stb-stb. Én pedig voltam eközben rohadék, hülye, szinte az egész szókincsét rámpróbálta. Kértem, hogy ne üvöltsön fennhangon, de csak még hangosabban ordított. Amikor utána mentem, elszaladt előlem. Végül csak odajött és bizony kapott is egy taslit a kedves hangnemért.
Itt aztán kitört a parasztgyalázat, zokogva felment a mászókára és onnan üvöltötte, úgy, hogy egész Veresegyház ettől zengett: ez most jó volt??? Bántani a kisfiadat?? Utállak, dögölj meg, te hülye fasz!! Egy szomszéd sem volt kint, de ezt bizony csukott ablakon át is hallani lehetett. Itt már különösebben nem volt mit veszíteni emberi méltóságomból, így odamentem a játszótérhez és megpróbáltam Balázst megnyugtatni. Válaszul még hangosabban üvöltött: ne gyere ide, tudom, hogy megint meg akarsz pofozni! Azt akarod, hogy bánatos legyek! És befeszítette magát. Úgy kapaszkodott a játszóba, hogy alig bírtam leszedni. Megfogtam, letettem egy székre és megkértem, hogy nyugodjon meg. Persze felpattant, berohant a házba és ott őrjöngött tovább. Időközben a húsok megsültek és az adott körülmények között úgy láttam jobbnak, ha nem nézőközönség előtt fogyasztjuk el a vacsorát.
Bejöttem, tálaltam és ettem. Balázs eközben hol kint volt, hol bent, zsörtölődött, néha üvöltött egy sort, és rettentő bánatos arccal járkált fel és alá.
Mire befejeztem, végleg bejött ő is, megnyugodva. Ajtó lemosása és kézmosás után leült és megette az ő adagját. Gondolkoztam, hogy mi a jobb: ha 6-tól 7-ig küldöm a szobájába gondolkozni, aztán 7-kor megfürdetem és ágyba dugom, vagy egyszerűen rövidítsem le az estéjét. A második megoldás jobbnak tűnt, így 7 órakor már ágyban volt, nekem pedig volt időm végiggondolni, hogy most mégis mi a franc volt ez...
Nem hagytam egyedül a gyufával, sőt, ott ültem mellette, mégis meggyújtotta. Oké, eltehettem volna, de mindig a sütés végén szoktuk eltenni. Ezután nem így lesz.
Oké, hogy megijedt a gyufától, de az ijedséget azért nem a bejárati ajtó szétrúgásával lehet csak lekezelni.
Talán haragudott rám, mert nem engedtem, hogy eldobja az égő gyújtóst és nem tudta, hogy én tudom, hogy pillanatok alatt elalszik a lángja magától.
Biztos, hogy nem kellett volna tockost adnom mindazon mocsokért, aminek elmondott.

Hát igen, több türelem és megintcsak, ami megtörténhet, az meg is történik. Így ma reggel, iskolából hazafelé jövet erőteljes pánikba estem, hogy vajon Balázs épségben beért-e az iskolába. Mert igaz, hogy elviszem az iskoláig, de nem megyek be vele és igaz, hogy csak 20 métert kell megtennie a kapuig és végig is nézzük, ahogy bemegy, de a kapu és az aula közt van 5 méter előtér, amit nem látunk és akárki elrabolhatja, az ofő pedig nem kérdez rá, hogy miért nem ment suliba aznap, csak délután jövünk rá, hogy nem is jutott el a suliba és mire jelentjük a rendőrségnek, a szervei már rég ki lesznek operálva.
A gondolatsor végére már biztos voltam benne, hogy ennél hülyébb nem lehetek, de azért miután Gábor kiszállt, mégegyszer útba ejtettem az iskolát és alaposan körülnéztem, hátha látok gyanús alakot.

2009. szeptember 23., szerda

Profi

Végre-végre megtanulta, hogy kell profin bevenni a gyógyszert! Már tegnap és tegnapelőtt is lement elsőre, de nem akartam elkiabálni. Ez a gyerek egy hete még nem hitte el, hogy egy gyógyszert le lehet egyben nyelni. Ma meg azt mondja, anya, mégis igazad volt.
Imádom!

2009. szeptember 22., kedd

Jól állunk

Tavaly novemberben azért kezdtem el írni ezt a blogot, hogy legyen majd mihez viszonyítani, amikor Balázs fejlődését próbáljuk "lemérni".
Ma elolvastam a legelejétől és sokszor mosolyogtam. A változás óriási. Nem a fejlesztések. Nem a gyógyszer. Nem a suli.
Balázs.
Nap mint nap vele vagyunk, bizonyos dolgokat így nyilván nem veszünk észre. De így, visszaolvasva... Ez nem Balázsról szól. Nem a mostani Balázsról. Az akkori Balázs
- naponta-kétnaponta kapott dührohamot,
- teljesen kiszámíthatatlan volt,
- tele volt frusztrációval.
A mai Balázs
- nagyjából kiszámítható,
- pozitív,
- még nehezen, de motiválható.
+
Nincs már megzakkanva, hogy én reggel itthon vagyok, amikor ébred; ez május-június környékén rendeződött. Nincs kiakadva, hogy én itthon vagyok, de neki mégis suliba kell járnia. Van, hogy félóráig nem látjuk, mert eljátszik egyedül. Tele van egészséges önbizalommal. Nagyon ritkán van dührohama. Szeret tanulni és jól tanul.
-
Még elég érzékeny, nagyon könnyen megbántódik és sírva fakad. Nem barátkozik, bezárkózik. Egyik végletből a másikba csapódik: vagy nagyon nyitott és féktelen, vagy visszahúzódik a kis csigaházába és ott szomorkodik.

Hogy mi, mikor, mitől és hogyan változott, nem tudni; Balázs ugye cca 15%-kal gyarapította éveinek számát, ez a legfontosabb, de biztosan számított az is, hogy tavaly még nagyon friss volt minden, a környezet, a hely, a ház. Aztán ott voltak ugye a fejlesztések, a mi hozzáállásunknak a változása. És most itt van a gyógyszer. Úgy néz ki, ezek így együtt, egyszerre jól működnek.

Sokat kell még Balázst fejleszteni, ezalatt főleg a logopédiát és a viselkedésterápiát értem. Ha ez a kettő jobban beindul, sínen lesznek a társas kapcsolatok is úgy a suliban, mint a játszón vagy akár itthon.
Nekünk is van fejlődnivalónk: több türelem Balázzsal és a kezeléssel szemben

Néhány dolog, ami valahogy elsikkadt, de most ömlesztve pótolok:
Pár hónap kihagyás után szép lassan visszavezettük a tejet az életébe. Semmi probléma nincs azóta. Fogalmam sincs, mi volt az, nagyon úgy tűnt, hogy a tej a ludas, de úgy tűnik, mégsem.
A cukor is a mindennapok része: a reggeli gyerekkávéja cukrozott, szoktunk sütit enni néha napján, a fagyiról nem is beszélve. Ha nem szalad el vele (márminthogy velünk) a ló, akkor teljesen jól viseli ezt a mennyiséget.
Kb minden második nap tévézik házi feladatok után. Ilyenkor berak valami DVD filmet és azt nézi. Előfordul, hogy elkezd pörögni tévézés közben, ilyenkor TV kikapcs és ebből általában nincs veszekedés.

Hát így állunk most.

2009. szeptember 21., hétfő

Értesítés

"T. Szülő! Értesítem, hogy gyermeke hétfői napokon 15:35-től 16:20-ig dyslexia prevenciós fejlesztésben részesül."
Szóval mégis heti egy óra és nem is pont az ami kéne. Sebaj, legalább ennyit kisajtoltunk az iskolából. megalkuvó vagyok, ha ezt már nagy eredménynek tekintem?

2009. szeptember 20., vasárnap

Wear off

Mostmár tudom, milyen az. Na semmi dráma, semmi dühroham, csak megkergülés és extra hipergés. Szerintem viszonylag "olcsón" megúsztuk, vannak egészen extrém kiürülések is.

2009. szeptember 16., szerda

ADHD vs feladathelyzet

Ugye az úgy van, hogy a hiperaktív kölkök kerülik a feladathelyzeteket, a szétszórt figyelem és a kudarctól való félelem miatt.

Balázs tegnap úgy jött haza, hogy a napköziben 0, nulla darab házit csinált meg, helyette profi szintre fejlesztett mekegéssel szórakoztatta a többieket. Gondoltam, szép kis esténk lesz így, ennyit a vasalásról és a betervezett erdőben sétálásról.
Ezek valóban elmaradtak és volt némi alkudozás és hangok felemelése a házik elején, de aztán valami történt. Nem tudom, mi, egyszerűen fogalmam sincs, elképzelni sem tudom, pedig azóta ezen agyalok. Szóval Balázs egyszercsak szárnyra kapott és a tetemes mennyiségű matek házit 1 hibaponttal oldotta meg, az egy hibapont is olyan volt, hogy azon lepődtem volna meg, ha sikerül neki (16-_-3=9).
Valószínűleg észrevehető volt a lelkesedésem, mert egy idő után azt csináltuk, hogy be kellett csuknom a szememet és mire kinyithattam, újabb 3 példa készen volt. Ilyenkor jött az össze-vissza puszilás, a "nahát, Te ennyire okos vagy?!", az "én nagyon büszke vagyok rád", ő pedig ragyogó szemmel és büszkeségtől dagadva folytatta, míg nekem megint be kellett csuknom a szememet.
Ez idáig tiszta pszichológia, tudom. De mit léptek arra, ami ezután jött? Balázs úgy döntött, kevés neki a feladott házi plusz szorgalmi, és bejelölt további két feladatot, hogy akkor ő azokat is megcsinálja. Hiába kértem, hogy először fussuk át az olvasást, mert az még kötelezően hátra volt, ragaszkodott hozzá, hogy megoldja a matek önkéntes házit.
Ezután persze gond nélkül megvolt az olvasás is és a logopédus is adott egy kis itthoni színezési feladatot, azt is megcsinálta (érdekes volt látni a konzekvens le-se tévesztést, nem gondoltam, hogy ez is "veszélyes").

Hogy miért nem értem ezt a szárnyalást? Mert nem változott semmi! Eddig is agyon dicsértük olyan dolgokért, ami másnak "természetes", nemigen szoktuk büntetni vagy "zsarolni", inkább dicsérni és motiválni (jó, azért mi is emberből vagyunk, bevallom, az én agyam néha eldurran, de tegnap is eldurrant, szóval ez sem mérvadó). A suliban is mindig dicséretet kapott az odafigyelésért és a hozzá képest jó teljesítményért. A gyógyszer a délelőtt folyamán kiürül. Lehet, hogy nem 12:00-kor, de hogy este 6-ra már nem az dolgozik benne, az tuti.
Szóval 2 dolog lehet:
1. véletlen
2. 2 gyógyszeres hét után levette, hogy ő tulajdonképpen képes megoldani a feladatokat, ha odafigyel (erre van ugye a gyógyszer) - de akkor miért nem oldotta meg napköziben?
Marad a véletlen. Kíváncsian várom a ma délutánt :-)

2009. szeptember 15., kedd

Iskolai fejlesztés

Tegnap reggel küldtem egy sms-t Balázs oszifőjének, hogy mikor kezdődik a logopédiai fejlesztés. Délután Balázst sehol sem találtam, a napközis tanítónéni homályosított fel, hogy Balázs éppen a logopédusnál van.

Úgy néz ki, hogy 6-7 fős csoportok lesznek, de még minden képlékeny; a napok, ezen belül az időpontok is, de ma már volt konkrét foglalkozás. Apró szépséghiba, hogy "beszédészlelős" csoport nincs, így Balázs diszlexia csoportba került, de egyrészt én már úgyis arra rendezkedtem be, hogy Balázst iskolán kívül (is) fejlesztjük, másrészt van egy nem állandó, de gyakori b-d tévesztése, úgyhogy nem fog neki ártani a diszlexia fejlesztés sem.
Felírtak nekünk egy csomó hasznos irodalmat; ezek, a pluszban, magánszorgalomból talált és beszerzendő könyvek és az enyhén megtört autónk végre-valahára megjavítása nagyjából megoldja az összes "mire költsük az első fizetésemet" jellegű gondunkat.

Abban reménykedem, hogy a logopédia időben nem fogja ütni a gyógyúszást, mert szeretném, ha idén is tudna járni Balázs. Imádja a vizet, élvez mindent, amit ott kell csinálni, mégha a feladatok felét nem is hallja meg.
Mindig dicsérik, ez nem is részletezem, hogy milyen fontos neki. Ez amúgy nagyon jól mutatja a pozitív visszajelzés katalizáló hatását is: a legkisebb teljesítményért is dicsérik, ettől rövid úton mennybe mennek Balázsnál, aki ezután mindent belead, hogy még több dicséretet kapjon. És meg is kapja. És ahogy egyre több és több dicséretet kap, egyszercsak azon kapja magát, hogy mindent meg tud csinálni és elhiszi, hogy ő jó abban a bizonyos dologban, jelen esetben az úszásban. Elhiszi, hogy át tudja úszni a medencét víz alatt, elhiszi, hogy végre tud hajtani egy feladatot, nem pedig beletörődik, hogy csinálhat ő akármit, úgysem lesz jó. Nagy különbség, jónéhány pedagógus elsajátíthatná ezt a mentalitást.

2009. szeptember 13., vasárnap

Barátok

"Van legjobb barátja" - ezt írta Zsófi néni a jellemzésben. Aznap este csak úgy, mellékesen megkérdeztem Balázstól:
- Ki a legjobb barátod?
- Hát ki, szerinted? A Dominik.
- És mit szoktatok együtt játszani?
- Autózni, mászkálni a padok között...
- És másokkal is szoktál játszani?
- Nem, csak a Dominikkal, hát ha egyszer ő a legjobb barátom!
- Na jó, de attól még másokkal is játszhatsz...
- Nem, én csak vele szoktam. De ő mindig játszik másokkal is, a hátsó udvaron például egyből elmegy focizni a többiekkel és én csak várom...
- És Te ezalatt nem játszol másokkal??
- Nem...
- Miért nem?
- Mert nem barátkozik velem senki.
- És akkor amíg ő focizik a többiekkel, Te ott ülsz és várod?
- Igen és nem is leszek a barátja, ha másokkal játszik!
Itt befejeztem a beszélgetést, mert már könnyes volt a kis szeme. Teljesen másképp értelmezi a barátságot mint mások. Ő úgy gondolja, hogyha valaki a barátja, akkor az csak ővele játszik és senki mással és ha nem sajátíthatja ki, akkor megharagszik rá. Innentől borítékolható a konfliktus és az adott barát elvesztése.

Ő úgy gondolja, hogy a legjobb barátja az egyetlen barátja és tényleg úgy érzi, hogy senki nem barátkozik vele, ami persze nem igaz, hiszen pénteken is 10 perc alatt 4 vadidegen játszótársat szerzett. Mégis, az iskolában nem megy oda másokhoz, azt várja, hogy mások menjenek oda hozzá, dehát ez nonszensz, nyilván neki kell nyitnia. Úgyhogy most a "Hogyan barátkozunk?" című itthoni kurzus van napirenden, ami erősen hangzik, de szükségét érzem, mert nagyon úgy néz ki, hogy
a) már most elég negatív visszajelzést kapott ahhoz, hogy ne merjen közeledni a többiekhez, vagy
b) valamiért másképp észleli a társas kapcsolatokat (szerintem inkább erről van szó, mert elsőben is, az óvodában is kisajátított magának barátokat, akikre nagyon berágott, ha másokkal is játszottak).

Ez most nagyon "vihar a biliben" jellegű rinyának tűnik még nekem is, de amikor sír (tényleg sír), hogy vele senki nem akar játszani, az nem kellemes.

2009. szeptember 11., péntek

Gégészet és pszichiátria kontroll

Megvolt, végre Gábor is feltehette a kérdéseit, némelyikre még választ is kapott. Balázsnak nehéz volt a nap; már reggel, a gégészet előtt dührohammal indított (az idejét sem tudom, mikor volt utoljára dührohama), mert a szájában elkezdett feloldódni a gyógyszer. Ez minden egyes alkalommal így volt eddig, hiába, meg kell tanulni a gyógyszert egyben lenyelni. Őrjöngve rohant a szemeteshez és bele is köpte a tablettát egy az egyben. Ezután felrohant a szobájába és zokogott néhány percig.
Átöltözés - végigöntötte magán a pohár vizet - és lehiggadás után elindultunk, a gégész dokinéni aranyos volt, alaposan megvizsgálta Balázst és semmit nem talált, ami a tympanogramon lévő eltérést okozhatta volna: a dobhártyái nem voltak behúzódva, orra, torka rendben, egyedül arra tudott tippelni, hogy az extrém kacskaringós hallójárat miatt pontatlan lett a tympanometria. Persze, ha panasz van, menjünk egyből.
Kifelé jövet Balázs bevette a gyógyszert. Ugyanúgy, gyakorlatilag elszopogatta szegényem, de ezúttal ez nem okozott nemhogy dührohamot, de még picike problémát sem. Ki érti ezt... :-)

A pszichiátrián Gábor elsősorban a hozzászokásról és a hosszútávú mellékhatásokról kérdezősködött, eközben Balázs jelezte, hogy szomjas, aztán egyre idegesebb lett, lilult a feje és elkezdte tépni le magáról a nadrágot (dühroham előjel). Végül a doki szavába vágva kértem egy pohár vizet. Balázs megitta és egycsapásra elmúlt minden nyűgje. Jóval később megkérdeztem, mi volt a baj, a válasz: hát mondtam már, szomjas voltam! Itthon esett le: basszus, az egyik mellékhatás a szájszárazság! Gondolom, nem egy mezei szájszárazság lehetett, ha így kiakadt tőle. Muszáj megbeszélnem a tanítónénivel, hogy hadd ihasson óra közben, bár ezen a téren elég liberális, szerintem most is simán megengedi, csak jobb ezt tisztázni.
Megtudtuk egyébként, hogy a Metilphenidate molekulái - ellentétben pl a nikotinnal, heroinnal - vízben oldódnak, így a vizelettel maradéktalanul kiürülnek, tehát a szervezetben felhalmozódni nem tudnak. A függőség és hozzászokás feltétele pedig a szervezetben való felhalmozódás. Fel lehet persze halmozni ezt a gyógyszert is, és így a függőség is kialakulhat, de ehhez durván vissza kell élni vele, tehát a megengedett adag többszörösét kell bevenni.
A hosszútávú mellékhatásokkal kapcsolatban a doki válasza - nincsenek hosszútávú mellékhatások - nem elégített ki minket, ezért utánaolvastam: súly- és magasság növekedésbeni lelassulás a szedés alatt előfordulhat, ezért rendszeresen ellenőrizni kell ezeket. Ezen kívül, fiatalkorban Ritalinnal etetett felnőtt patkányok egy részénél kimutatták, hogy az agy bizonyos részeiben az új agysejtek élettartama lerövidült.

A kontroll után folytatódott Balázs általános gyógypedagógiai kivizsgálása; tulajdonképpen emiatt kértem, hogy vegyen be gyógyszert. Jól tettem, nehéz menet volt, nagyon kimerült így is, pedig volt szünet is sétálással és fehérjebombával. Szakvéleményt csak a legközelebbi látogatáskor kapunk, de annyit tudunk, hogy vizuális percepciós készségek terén szárnyal; messze a korosztálya fölött teljesít, viszont a beszédértésében nagyon kifejezett az elmaradás. Mindenképp javasolt a Beszédvizsgálóba elmennünk, ha a Nevtan nem ad beutalót, adnak ők, ha nem adhatnak, idézem: "megoldjuk".

Ezt a genya és nehéz napot a Kassai téri kedvenc játszón zártuk, Balázs először egy kislányt vett a pártfogásába, kézenfogva végigvezette a nagy mászókán, megmutatta neki a nagyfiús kunsztokat a csúszdán..., és rászólt egy másik fiúra, amikor a kislány "veszélybe került". Sosem láttam még ilyen gyengédnek másik gyerekkel szemben. Később odacsapódott három nagyfiúhoz és nagyfiús játékokat játszottak, magyarul szétszedték a játszót. (Közben a kislány végig ott volt és Balázs vigyázott rá!) Egy jellemző mondat Balázstól, ami a "játék" csúcspontján hangzott el: nahát, én nem is tudtam, hogy a botsáskában belül narancslé van! Ez volt az a pont, ahol már közbeavatkoztam.
Ettől eltekintve repesett meggyötört anyai szívem, hogy igenis tud játszani másokkal, igenis nem lóg ki, nem vad, nem kergébb mint a többiek. Két dolog volt, ami megnehezítette a dolgát, az egyik, hogy sokszor láttam, hogy a többiek nem tudják kivárni, míg végigmond egy mondatot és ezért úgy tűnhetett számára, hogy nem figyelnek rá, a másik pedig, hogy a játék hevében kicsit elveszti a kontrollt és artikulátlan óbégatással adja a világ tudtára, hogy ő most örül. Gáz, hogy így kielemeztem játék közben, de tudni akartam és mostmár azt hiszem, tudom is, hogy miért gondolja, hogy nem barátkozik vele senki, de erről most tutira nem fogok írni, mert ez a nap is hosszú volt.

2009. szeptember 10., csütörtök

2 hét Ritalinnal

Holnap lesz 2 hete, hogy felírták a Ritalint és holnap kell visszamennünk kontrollra, hogy eldöntsük, opció-e ez a gyógyszer Balázs számára.

Készítettem egy ritalin.xls táblát és mindennap feljegyeztem a következőket: Dátum, Adag, Viselkedés/odafigyelés, Viselkedés/barátkozás, Mellékhatás. Most csak zanzásítva, az eddig eltelt 10 gyógyszeres nap megfigyelései:
- könnyebb odafigyelnie a suliban, nem beszélget órán
- idén eddig még nem veszítette el semmijét és vélhetőleg nem is dobálja őket; minden ceruza, hegyező, radír épségben van (tavaly ilyenkorra már túl volt 2 hegyezőn, 6 ceruzán, egy teljes úszófelszerelésen és egy esőkabáton)
- a házija hol kész van, hol nincs, itthon ugyanúgy veszekedés van belőle, de kevesebb mint tavaly (szerintem ez inkább annak tudható be, hogy időközben egy évet öregedett és annyival bölcsebb is lett :-) ), és nagy kontraszt, hogy szívesen csinálja meg a szorgalmikat, mintha élvezné, hogy ő azt is meg tudja csinálni
- belátóbb mint eddig (pl nincs vita abból, hogy vihet-e be játékot, ha az előző napit elvette a tanítónéni, nem vitaalap mostmár, hogy előbb a kaja és utána a joghurt - röhej, de korábban ilyeneken az üvöltésig felhergelte magát)

És most jöjjön a tanítónéni mai véleménye (teljes idézet következik, hosszú lesz):
"Balázs jól beilleszkedett a közösségbe, társai szeretik, kölcsönös a ragaszkodás. Az órákon figyelme szétszórt, teljesítménye (szóban-írásban) hangulatától függ. Igen értelmes, viselkedési zavarai ellenére társai szeretik, szeretetre méltó fiú. Van legjobb barátja.
Viselkedésére jellemző néha az agresszivitás, de jellemzőbb az óra zavarása inkább. Artikulátlan nagyon hangos hangokat ad leginkább, néha érthető szavakat kiabál, "kántál" (gyakran "nem szép" szavakat), büfög... stb.
A helyén ülni hosszabb ideig nem képes, járkál vagy csúszik-mászik a teremben úgy, hogy gyakran hangoskodik is közben. Vannak jó napjai is, amikor tudatosan törekszik, hogy "jó legyen" és ezt mondja is. Idén (~2 hét alatt) csak 2 rosszabb napja volt, amikor egésznap nem tudtunk tőle tanulni. ilyenkor piszkálja is társait - WC-ben is.
Állandó figyelmet, visszajelzést, szeretetet igényel. csoportban nem, kettes kapcsolatban szeret csak dolgozni, és akkor jól teljesít. Könnyen, gyorsan fárad.
Szabadidőben befolyásolható; vagy nagyon elhúzódik és csendes, vagy csak a rendbontó szerep jellemzi.
Állandó szorongás, teljesítménykényszer jellemzi, oldásként jelenik meg az összes probléma vele. Beszédértése tapasztalataim szerint jó, értetlenségét figyelemzavara, szorongása okozza."

Nos, ezekkel a tapasztalatokkal és visszajelzésekkel megyünk holnap a kontrollra, utána természetesen beszámolok.

2009. szeptember 9., szerda

Vegyes érzések

Kapott ma egy ötöst, egy piros csillagot és egy fekete pontot.
Eddig semmiféle fejlesztést nem kapott a suliban.
Mikor kérdezzek rá? Szívem szerint holnap...

2009. szeptember 7., hétfő

Pszichiátria kontroll

Pénteken.

Balázs ma olyan retkesen jött haza a suliból, hogy féltem beültetni az autóba. Én nem tudom, mit csinált, de durván nézett ki.
Ezenkívül egy kicsit megijesztett. Amikor mentem érte, az udvaron rótta a köröket kényszeresen, a különböző mintában lerakott kövek mentén. Mint egy kis bábu, akit ide-oda irányítanak, úgy ment. Persze észrevett, de csak rótta tovább a köröket, aztán egyszercsak odajött hozzám.

Ma nincs formában valahogy, nem tudom megmagyarázni, a házija kész, ami hibás volt, azt is itthon gond nélkül kijavította, de valahogy ma nem önmaga.

2009. szeptember 6., vasárnap

Gégészet saga

Kértem időpontot a Misszió legnormálisabbnak mondott gégészéhez, jövőhét péntekre kaptunk bebocsáttatást. Fájó pont, hogy csak délelőtt rendel, így hiányozni kell a suliból. Hogy csak egy nap mulasztás legyen, megpróbálom aznapra elintézni a pszichiátria kontrollt is.

2009. szeptember 2., szerda

Ölni tudnék...

Ahogy a mai post-ok számából is látható, ráérős napom van. Mivel a nyári szünetben ilyen nemigen volt, ma délelőtt álltam neki a to-do list kivégzésének. Ennek egyik pontja volt, hogy utánanézzek a neten Balázs tympanogramjának, ami a hallásvizsgálattal egyidőben készült, július 8-án.

A találatok alapján Balázs tympanogramja minden csak nem jó; a görbe is ultragáz és az értékek is rosszak (pl mindkét dobüregében negatív nyomás van). Tehát, csak hogy tiszta legyen a kép: március közepén - csaknem 6 hónapja - kértem a nevtanban a beszédészlelési vizsgálatot, amire május 21-én sor is került. A Szakvélemény alapján hallásvizsgálat indokolt, ez megtörtént július 8-án, az eredmény a doki szerint teljesen jó, idézem: "MKO ép hallás", aláírás, pecsét.
Azóta abban a hitben éltünk, hogy nem tudunk lépni szeptemberig. Elcsesztünk két teljes hónapot, mert elhittem, amit az orvos mondott és írt. Most, hogy Balázs újra suliba jár, valószínűleg megint rámegy egy napunk az ismételt gégészeti látogatásra és már megint nyaggatják, vizsgálják, hát mikor lesz már ennek vége?!

Beszédészlelés

Jártam ma a nevtanban, elmondtam röviden, hogy milyen fejlemények vannak Balázs kivizsgálásában és kértem, hogy küldjék el Balázst a Beszédvizsgálóba. Néhány kör félreértés után megegyeztünk, hogy megvolt a GMP teszt utáni hallásvizsgálat és mivel az tökéletes lett, csak tovább kéne lépni. Megbeszéltük, hogy annak, hogy a Szakvéleményen nem szerepel javaslatként a Beszédvizsgáló Intézet vizsgálata, az lehet az oka, hogy először ki akarták zárni a szervi okot. Most, hogy kiderült: szervi ok nincs, valószínűleg a Beszédvizsgáló a következő logikus lépés.
Keresni fognak telefonon.

Kicsi bogárka

Tegnap 4-kor (napközisekért nem szabad előbb menni, csak ha indokolt) így fogadott a suliban:
- Képzeld el anya, hogy volt házi, de megcsináltam és egy ceruzát sem veszítettem el és egyik tanítónéni sem szólt rám egyszer sem!!!
- Ez nagyon jó, de Te hogy érezted magad??
- Jól!
- Játszottál valakivel?
- Igen, a Márkkal!
- Jó volt?
- Igen!
- Akkor most szeretsz iskolába járni?
- Igen!
Kapott tőlünk egy határidőnaplót, madarat lehetett vele fogatni, mikor meglátta! Telitalálat volt!! Egyből beleírta az adatait és a családtagok telefonszámait.

Kérdeztetek a gyógyszerről: ma reggel már negyed8-kor szólt, hogy el ne felejtsük bevenni (nagyon ki kell centizni, hogy a tanórák alatt kitartson, mert kb félóra kell, hogy kifejtse a hatását és kb 4 órán keresztül hat, utána lebomlik és kiürül). Ez jó alkalom volt egy kis beszélgetésre a gyógyszerről:
- Miért szeretnéd bevenni a gyógyszert, érzel valami változást?
- Igen.
- Mit érzel, el tudod mondani?
- Hát jobb, de nem tudom elmondani.
Kis mentőövet dobtam:
- Könnyebb?
- Igen!
- Mi könnyebb, elmondod?
- Hát például nem szólt rám egyik tanítónéni sem.
- Miért nem?
- Mert képzeld el anya, hogy egyszersem beszélgettem órán! És napköziben sem! Csak figyeltem!

A gyógyszerről egyelőre ennyit, bevallom, én szombaton és vasárnap semmi hatását nem láttam, sőt, a vasárnap kimondottan szarul sült el, irtó zaklatott és érzékeny volt.
A hétköznapok számunkra vak napok, mert mi nem látjuk Balázst abban a bizonyos 4 órában, de abszolút megbízunk az ő és a tanítónéni visszajelzéseiben. Én mindössze annyit mondtam Balázsnak a gyógyszerről, hogy ez egy olyan orvosság, ami valószínűleg segít majd odafigyelni a suliban és segít könnyebben barátkozni. Nem kerítettem túl nagy feneket a dolognak, hogy ne legyenek irreális elvárásai, hiszen a gyógyszer csak segít, odafigyelnie neki kell és barátkoznia is neki kell.
Én amondó vagyok, hogy borítékoljuk a hatásos-e a gyógyszer kérdést 2 hétre és amint megvan a visszajelzés és a kontroll, ígérem, hogy beszámolok.

2009. szeptember 1., kedd

II.d

Elég vegyesen és döcögősen indul ez az év.
A tegnapi évnyitóra Balázs úgy rástresszelt, hogy szabályosan rosszul volt, görcsölt a gyomra, falfehér volt, verte a víz, meg is lettem dorgálva, hogy "nincs jól beállítva a gyógyszere" (tegnap nem is vett be gyógyszert, tehát az nem okozhatta).
Az udvaron, amikor meglátta az osztályát, a hátam mögé bújt és elpityeredett. Nem emlékszem pontosan, hogy mikor szakadt meg a szívem, akkor, vagy utána pár pillanattal, amikor az ofő észrevette és odahívta a többiekhez, én pedig elálltam Balázs elől, hogy ne tudjon mögém bújni...
Később meg akartam simizni, de ellökte a kezem, rám nézett azzal a "látod, eljöttem, itt vagyok és végigcsinálom a kedvedért, de ne várd, hogy jó pofát vágjak hozzá" tekintettel és lehajtotta a fejét.

Az ünnepség hátralevő részét így töltötte.
Az évnyitó után eldaráltam, hogy mik történtek a nyáron, ragaszkodunk a fejlesztéshez, le vagyon írva feketén-fehéren, hogy arra Balázsnak szüksége van. Az oszifő megígérte, hogy megnézi, mit tehet, "de SNI besorolás nélkül nemigen tudnak foglalkozni Balázzsal".
Hazafelé, hirtelen ötlettől vezérelve bekopogtam az ig-helyettes szobájába, szegényt egy értekezletben zavartam meg, de nagyon készséges volt, dióhéjban elmondtam, mi a kínom és megbeszéltük, hogy ma 2 és 3 óra között benn találom.
Hazafelé jövet sem múlt el Balázs rosszulléte, itthon egy nagy bögre bodzatea rendbetette, elmúlt a pocakgyík és gyakorlatilag este 7 órától ma reggel 7 óráig aludt.

Ma reggel egyszer megkérdezte, hogy "de anya, ugye nem azt akarod mondani, hogy ma már suliba kell menni?", de sikerült nagyon határozottan leszerelnem. Lecsesztem, hogy eszébe ne jusson stresszelni, nem szeretném (és ő sem), ha megint megfájdulna a pocakja, egyébként pedig de, ma suli van, és rajta kívül még kb egymillió gyerek megy ma iskolába Magyarországon. Innentől a téma elterelődött "anya, hány nulla van az egymillióban?" irányba.
Bekísérhettük az osztályig, mert új osztályba kerültek (még nagyobb és háromszög-alapú, így nincs elöl és nincs hátul, adja magát az interaktivitás), így találkoztunk Zs. nénivel is, akinek odaadtuk a májusban már beküldött, ámde elkallódott nevtan szakvéleményt és elmondtam, hogy ma találkozóm van az ig-helyettessel, ne érje meglepetésként. Remek, mondta, mert ő is intézkedett és úgy néz ki, mégis lesz mód Balázs fejlesztésére.

14:02-kor megérkeztem az ig-helyettesekhez, akik már vártak, behívták az egyik gyógypedagógust is és sűrű egyetértések között megbeszéltük, hogy Balázsnak komoly fejlesztésre van szüksége és természetesen megkapja, hisz jár neki az a fejlesztés, ami a szakvéleményen javaslatként szerepel.
Ezután elhangzott egy kicsit vörös posztó jellegű megjegyzés - "én nem is értem, miért nem Ernő bácsi iskolájába ment" -, erre nem válaszoltam, mivel a kérdés nem nekem lett feltéve, de azért itt leírom, hogy Zso blogjából tudom, hogy az az iskola csak azokat veszi fel, akiket a Nevtan oda javasol, tehát nincs nyílt jelentkezés.
És akkor, amikor már majdnem örültem, hogy érzelmi viharok nélkül megúszom ezt a beszélgetést, elhangzott a nagyon vörös posztó kérdés:
- Én nem is értem, anyuka, miért nem hozott már beiratkozáskor szakvéleményt?
- Dehát hoztam!!! Le van adva, úgy jöttem ide, hogy lengettem, mint a győzelmi zászlót!
- Akkor miért nem kapott Balázs elsőben fejlesztést?
Hát igen, ez a 10 pontos kérdés! Lényeg a lényeg, első osztályban valamilyen okból Balázs nem került fel a fejlesztendő gyerekek listájára, én pedig nem voltam elég pofátlan, hogy az ig-helyettest faggassam, így folyton visszapattantam Zs. néni "nincs rá kapacitás" válaszairól.
Nem akarom tudni, hogy ki hibázott, mert mostmár sajnos nem segít, elment egy teljes év és néhány tízezer forint a saját zsebből finanszírozott fejlesztésre, viszont itt van előttünk a következő tanév, muszáj ebből kihozni, amit csak lehet, mert beszédfejlesztéshez nagyon-nagyon-nagyon késő van, mondhatni, utolsó utáni pillanat.

2009. augusztus 28., péntek

TGIF

Sűrű volt ez a hét, nagyon sűrű...

Kedden
Vadaskertes dokinál voltunk (már nem ott dolgozik) gyógyped. vizsgálaton. A beszédértési, beszédészlelési zavar nagyon kifejezett, megyünk a beszédvizsgálóba. Megbeszéltük, hogy ma délelőtt kezdődik az érdemi gyógyped. kivizsgálás, vagyis tesztek tömkelege.

Szerdán
megérkezett A Visszautasíthatatlan Ajánlat, munkakezdés október 1-én, tökjó, lesz egy teljes hónapom, hogy befejezzük a kivizsgálásokat és kitapossam az iskolából a szükséges és Balázsnak járó fejlesztéseket.
Munka ügyintézés, ajánlat visszaküldése, adatlap kitöltése, munkaszerződés aláírásának egyeztetése, stb... Ráadásul beesett egy korábbi esélyes munkahely is, hát nem szép az élet?! :-)

Csütörtökön
pszichológiai vizsgálat Dr Földi Ritánál, tesztek, beszélgetés. Eredmény: figyelemzavar van, de szépen elépítget, eljátszik, nem tűnik echte ADHD-nek. A figyelemzavar valószínűleg vizuális figyelmi probléma, pl geometriai alakzat másolása nagyon rosszul ment, képmemória teszten a képek megfigyelése minden sorrendiséget és logikát nélkülözött, érdekes viszont, hogy így is kiválóan visszamondta, tehát a memóriája rendben van. Labda-terápia javasolt, ezügyben fel kell még hívnom egy őrbottyáni hölgyet, hogy időpontot egyeztessünk.

Pénteken
gyógyped. kivizsgálás folytatása, logikai tesztekben átlagon felüli, geometriai alakzatok másolása hibátlan, a beszédészlelési zavar, a figyelemzavar és a túlzott motilitás viszont nagyon markánsan jelen van. Eredmény: beszédértési és -észlelési zavar, ADHD.
Beszélgettünk Balázs születéséről, megnyugtatott a doki kifejezett véleménye, hogy a szülés ugyan valószínűleg machinált volt, de az O2 hiányt nem az indítás okozta. Szerinte - a klinikai záró plusz az én beszámolóm alapján - ha Balázs kivárja a 40. hetet, ma talán nem is él.
Tekintettel a fő problémára - iskolai beilleszkedés, boldogtalanság a közösségben - megkaptuk a 15 napnyi Ritalin receptünket. Légyszi ne ítélkezzetek, csak drukkoljatok, amiért mi is drukkolunk: legyenek barátai, fogadja el a közösség és legyenek sikerélményei az iskolában!
Azért ide le kell még írnom a patikai szösszenetet (Sugár I. emeletén lévő patika): szólok Balázsnak, hogy most kiváltjuk a gyógyszerét, ami lehet, hogy segít majd neki az iskolában. Patikusnak odaadom a recepteket (fokozottan ellenőrzött gyógyszer, így dupla receptre adható csak ki), hátramegy, pár perc múlva visszajön és jóóóó hangosan útbaigazít:
- Kérem, hogy fáradjanak át a rendelőintézetbe. Tudja, ez a gyógyszer kábítószerként van nyilvántartva, így mi nem tartjuk.
Balázs persze mellettem állt...
- Anya, kábítószert akarsz nekem venni??
Basszus, ennyire már ne legyen érzéketlentuskótürhő egy felnőtt ember!

2009. augusztus 23., vasárnap

Beszédészlelés

Ahogy nő a szókincse - mostanában sokat gyarapodott -, egyre nagyobb a káosz a kis buksijában.
Szegényem olyan mondatokat szerkeszt, hogy a fülünk áll ketté, mire megfejtjük.
Nagyon várjuk a tanév elejét, hogy végre történjen valami.

2009. augusztus 20., csütörtök

Sűrűsödik...

...az iskolakezdésig hátralévő idő.
25-én gyermekpszichiátriai és gyógypedagógiai vizsgálat (a Vadaskertben javasolták), 27-én egy elismert pszichológus, Dr Földi Rita vizsgálja meg Balázst; olvasott rólunk és roppant kedvesen és önzetlenül felajánlotta, hogy vet rá egy minimum kétórás pillantást.

Balázs tegnap is szóba hozta az iskolát és megint sírós hangon közölte, hogy nem akar iskolába menni. Elkezdtek visszatérni az indulatoskodások, dühkitörések is. A szívem szakad meg, de valamennyi terhet muszáj a vállára rakni, azt nem lehet, hogy egyáltalán nem járatjuk iskolába, és úgy gondolom, Balázs számára fokozottan fontos a szocializáció, az állandó, el- és befogadó közösség.

Most nyilván utál, amiért nem veszem ki azonnal az iskolából, de - összes aggodalmam és tépelődések közepette lerágott körmöm ellenére - hiszek abban, hogy jót tesz neki az iskola, méghozzá EZ az iskola és másodikban már meg fogja találni a helyét. Tuti. Nem is lehet másképp. Remélem...

2009. augusztus 13., csütörtök

Szívenütés

Ülünk az autóban, egy szépnek ígérkező nap reggelén, egyszercsak kitör belőle a méregzsák:
- Én nem akarok iskolába menni!
- Ó, hol van az még, még 2 hét!
- Nem fogok két hét múlva iskolába menni!!!
- De miért nem, hát elsőben is mennyi jó dolgot tanultál?!
- Mert senki nem a barátom! Nincs barátom, ez azt jelenti - (mostanában magyarázatot fűz a mondataihoz, hogy érthetőbbek legyenek)
Ez úgy szíven ütött, hogy sokáig egy mukkot nem szóltam. Balázs szeme ekkorra már tele volt könnyekkel.

Később elmeséltem neki, hogy pontosan tudom, mit érez, hogy szeretné, ha lennének barátai és mérges azokra, akik nem barátkoznak vele. Ez olyan telitalálat volt, hogy hirtelen megnyílt és elkezdett helyeselni és mesélni. Elmeséltem azt is, hogy elsőben még nekem sem voltak barátaim és én is bánatos voltam és nem akartam másodikba menni, de aztán lettek barátaim és legjobb barátom is lett. Ez tetszett neki.
Beszéltem arról is, hogy azért voltunk doktorbácsinál, hogy segítsen barátkozni. Ezt már nem értette, így el is tereltem gyorsan a témát, sikeresen.

Remélem, ez a téma nem lesz mindennap napirenden mostantól...

2009. augusztus 9., vasárnap

Függőség

Sokat gondolkozom ezen a függőség-dolgon. Merthogy a hiperaktív gyerekek hajlamosabbak szokások rabjaivá válni, kórosan függeni dolgoktól. Így volt ezzel Balázs is; néhányszor belekerült az ördögi körbe, amiből csak a mi határozott és nem mindig szimpatikus közbelépésünkkel tudott kijönni.

Pl csecsemőkorában nagyon igényelte a cumit. Eleinte áldás volt, hogy végre rajtam kívül más eszközön is ki tudja élni a... hm... orális fixációját. Később mosolyogva néztük, ahogy esténként elalvás előtt - és után - ide-oda rendezgeti az 5-6 db cumiját, bevesz egyet, szív néhányat, elhajítja, és így tovább.
Kétéves korában jött el az a pillanat, amit már akkor - még nem is sejtve a majdani diagnózist - kóros függőségnek neveztem; hisztizett a cumiért, de amint megkapta, néhány slukk után dühöngve a sarokba hajította és zokogott tovább, hogy egy másikat kér. Egy szép vasárnap délután, másfél órányi cumi-hisztéria után aztán fogtam magam és - minden koncepció és előzetes átgondolás nélkül - az összes cumit elvettem. Elmagyaráztam Balázsnak, hogy ez így nem pálya, ez a hülye cumi-dolog már nem okoz neki örömet, csak megszokásból kéri. Persze biztos értette, mire akarok kilukadni... :-) Ami ezután jött, az egy félórás masszív hiszti, 5-6 bepróbálkozás a délután folyamán és utána soha többet - már aznap este sem! - nem kérte.
Szóval már rég nem kellett neki a cumi, de nem tudott lemondani róla.

Így volt ez az egyedül elalvással és a napirenddel is. Ezt nem nevezném függőségnek, inkább ördögi körnek, mert nyilván egy csecsemő bármennyire függjön az anyukájától, az sosem lesz kóros, de valahogy mégis egy rossz szokás volt.
Ott volt pl az igény szerinti szoptatás. Ha valaki, hát ő aztán igény szerint szopott. 2 hónapba tellett, míg rájöttem, hogy ez a szokás csak az ismerősöknek és a gyerekorvosnak tetszik, Balázs szenvedett az állandó hasfájástól (amit persze szopizással próbált enyhíteni, újabb hasfájást okozva), én szenvedtem a fájdalomtól, a kialvatlanságtól és Balázs állandó hasfájásától, Gábor pedig szenvedett az őt körülvevő két zombitól, akik állítólag a családja.
A kéthavi szokásos méretkezés után, amikor konstatáltuk, hogy Balázs megint 40 dekát hízott egy hét alatt (az elvárt 10-15 helyett), úgy gondoltam, talán nem hal éhen, ha bevezetek valamiféle napirendet. Ez olyannyira tetszett neki, hogy már az első éjszakát átaludta és egésznap puha volt a pocakja, nem pedig olyan feszes dob-szerű mint azelőtt. Innentől a hasfájások száma is jócskán csökkent.

Az esti elalvás és éjszakai visszaalvás volt a következő kihívás, emiatt elég sokszor megkaptam, hogy kegyetlen vagyok (olyantól is megkaptam nyilvánosan, aki előtte privát bevallotta, hogy ő is alkalmazta ezt a módszert - az Internet és az őszinteség, ugye...). Ez az ún. "Aludj jól, gyermekem" módszer, ami nagyjából abból áll, hogy - gondos búcsúzás és magyarázás után - egyre hosszabb intervallumokra hagyjuk el a gyerekszobát, kezdve 30 másodperccel, siker esetén nyújtva az időközöket. 2 órán belül ha nem alszik el a baba, ne erőltessük, majd következő nap.
Nem sok szabály van: stagnálhatunk, de visszafelé ne lépjünk (tehát ne csökkentsük az egyszer már sikeresen megemelt időközöket), és annál a csecsemőnél, akinél (azt hiszem) 3 napon át nem sikerül a 2 órán belüli elalvás, nem fog beválni a módszer, álljunk le vele.
Nem sok reménnyel indultunk neki; akkoriban Balázs 6-7-szer kelt éjjelente. Első este 20 perc alatt elaludt (igen, volt sírás ezalatt) és éjjel talán kétszer ébredt. Következő nap pár perc alatt elaludt és éjjel nem ébredt fel. Innentől már csak tartani kellett magunkat az esti szertartáshoz. (Itt is kialakult egyfajta függőség; ha nem így altattuk el, mert pl máshol aludtunk és egy ágyban aludtunk, már borult az egész rendszer.)

A következő ördögi kör a délutáni alvás volt. Ez - egészen másfél éves koráig - úgy történt, hogy az ölembe fészkelte magát, rövidebb-hosszabb idő után elaludt, betettem az ágyába és ott aludt tovább. Ez neki is jó volt, nekem is jó volt, úgy tűnt, jobban igényli az összebújós alvást ebéd után. Aztán egyszercsak már nem ment olyan könnyen az elalvás, fészkelődött, nem találta a helyét, megébredt. Pár nap szenvedés után elegem lett, "megfenyegettem", hogy ebből így kiságyban elalvás lesz. Így is lett, betettem a kiságyba, és láss csodát: azonnal elaludt. Neem, ez csak valami múló csoda lehet, ezt ki kell próbálni mégegyszer. De másnap újra megtörtént a "csoda" és onnantól kezdve mindennap.

Hát ennyit az ördögi körökről a mi kis életünkben. Egyet mondhatok csak, minden hátsó tartalmat nélkülözve: a megérzéseim - és ezeknek engedve a megoldások - minden esetben eltértek az ajánlásoktól, mégis Balázsnak ott és akkor azok voltak az üdvözítőek.
Tanulság? Megintcsak semmi, illetve talán: több önbizalom, kevesebb megfelelni akarás és néha jól jött volna egy kezelési útmutató, hogy igen, ez egy ilyen gyerek, ezt így kell kezelni.

2009. július 29., szerda

"Kissé hiperaktív"

Tegnap a sebészeten a dokinéni egyszerűen nem tudta normálisan szemügyre venni a lábamat, mert Balázs megállás nélkül pörgött. Szó szerint. Kipróbálta a forgószéket és bejött neki. Szegény hátrányos helyzetűnek nincs otthon Ikeás tojása.
Amikor már 15 perce pörgött, minden rászólás elhúzás, ismételt rászólás ellenére, a dokinéni megkérdezte:
- Otthon is ilyen?
- Igen. Elhízás ellen kiváló.
- Kissé hiperaktívnak tűnik...
- Igen, az.
- Tényleg? Úgy értem, foglalkozik is vele szakember?
Azzal váltunk el, hogy pihentessem, amennyire Balázs engedi és szedjek fel pár kilót :-)