2008. november 3., hétfő

A kezdetek

Balázs 2002. március 20-án született időre, oxigénhiányos állapotban, ún. aspirációs tüdőgyulladással (ez szó szerint azt jelenti, ami történt: letüdőzte a magzatvizet, amibe előzőleg - az oxigénhiány miatt - belekakilt). Az oxigénhiány következtében az izmai túl feszesek voltak, így egyéves koráig jártunk vele a Dévény Anna Alapítványhoz fejlesztésre.

Mozgásfejlődésben messze a kortársak előtt járt: 5 hónaposan kúszott, 6 hónaposan mászott, 7 hónaposan felállt és 10 hónaposan elindult. Csak az a fránya "hiszti" ne lett volna; igazi kis méregzsák volt és ez valahogy nem akart elmúlni. Eleinte a hasfájásra fogtuk, később a fogzásra, aztán - papírforma szerint - meggyőztem magam arról, hogy alkalmatlan vagyok a gyereknevelésre és nem tudok boldogságot adni, örömet szerezni a kisfiamnak. Balázs hisztijei, dühkitörései láttán még a legszűkebb környezet is ugyanezeket a következtetéseket vonta le. Gyakorlatilag a férjemen kívül senki nem állt mellém, sőt, gyakran vele is összekaptunk és egymás nevelési módszereit kezdtük hibáztatni.

Azért írtam le az előzményeket ilyen részletesen, mert Balázsnál több dolog is felmerült egyszerre és nagyon-nagyon sokáig nem derült ki - tulajdonképpen máig nem teljesen tiszta -, hogy mit mi okozott, mi minek volt a tünete. Vajon az oxigénhiány okozta izomfeszesség miatt fejlődött olyan őrült tempóban vagy a hiperaktivitás miatt? A szülés utáni adaptációs zavarok miatt volt "nyűgös" csecsemő vagy a hiperaktivitás miatt? Az én nevelésem eredménye, hogy kezelhetetlen gyerek lett belőle (a "minta", amit hoztam, nem túl pozitív...), vagy az ő állapota tett engem idegbeteggé? Okozhatta-e a hiperaktivitást a születéskori oxigénhiány?
Rengeteg kérdés, melyekre soha senkitől nem kaptunk választ, pedig nagyon sok helyen feltettük: pszichológusoknak, neurológusoknak, pszichiátereknek, gyógytornászoknak, pedagógusoknak.

Senki sem tudja, hogy mi minek a következménye. Kénytelen voltam a netet bújni, hogy megtaláljam a választ a kérdéseimre. Így raktam össze a képet kockáról kockára.

4 megjegyzés:

mamaka írta...

Én csak arra a részre tudom a választ, hogy oxigénhiányos állapot miatti kötött izomzat nem szolgálja a mozgás fejlődését, és semmiképp nem gyorsítja azt hosszú távon. Egyébként pedig azt is hallottam kollégától, aki találkozott hiperaktív gyerekekkel a munkája során, hogy egyes vélemények szerint nem kell a hiperaktivitástól megijedni. Ki kell böjtölni vagy tizenöt évet, de felnőttként nagyon sokuk igen sikeres lesz az életben. Fel tudják venni a ritmust a pörgő nagyvilágban, sokan töltenek be vezető pozíciót közülük.

Panni írta...

Hát igen, mi nem is ijedünk meg tőle és a Balázzsal foglalkozó szakemberek sem, csak mindenki más a környezetünkben.
Ha nekünk kéne kiböjtölni, nem érdekelne, de neki kell... Pont a legfontosabb évei ezek, amiket neki gondtalanul élveznie kéne, nem pedig kiböjtölni... Dehát evvan.

Agi írta...

szia Panni!
Most találtam rá a blogodra és itt is nagyon nagyon köszönöm, hogy erről így, ilyen őszintén és nyilvános formában írsz. Nekem van egy kis 4 éves Albertem, aki miatt mi teljesen egy cipőben járunk, pont olyan szinte, mint a Te Balázsod.
Végre egy anyuka, aki, ugyanúgy él, aki tudja, ez mivel jár. Minket sem ért senki, olyan nehéz, néha egy állandó szélmalom harcnak érzem az egészet a gyerekemért, akit szintén leírtak az oviban:(
Még az olvasás elején járok de szerintem nagyon sokat fog ez a blog nekem segíteni!
Egyébként mi jövőre kezdjük el a fejlesztő foglalkozást a kisfiunkkal.
Ha érdekel a mi életünk, Alberttel, akkor email címedre szívesen küldök meghívót.:-)
Ági

Panni írta...

Szia Ági!
Ezt az e-mailt jól eltettem, hogy el ne felejtsek rá válaszolni... :-/ Szóval igen, érdekel, légyszíves küldjél meghívót az annamariaheldnenagy kukac gmail címre!
Köszi szépen!