2008. november 25., kedd

Rule #1

Sokat gondolkoztam, melyik szabállyal kezdjem, végül úgy döntöttem, hogy mindenekelőtt a "fájdalommentesség", aztán a fontosság sorrendjét követem.Így első lépésként a teljes TV-megvonást írnám. Nem korlátozás, hanem teljes megvonás. Legalábbis első körben.

Miért?
Hagyjuk a tudományos szöveget, azt bárki bárhol elolvashatja, írom inkább a tapasztalatainkat. A TV a szülő legkényelmesebb eszköze a gyerekek távoltartására, "lenyugtatására", forgalomból kivonására. Biztosan nem én vagyok az egyetlen aki megfigyelte, hogy a TV elõtt eltöltött idővel exponenciálisan nő a gyerekek aktivitása.
Minden gyereknél van egy tűréshatár; egy időtartam, amit még eltölthet a TV előtt anélkül, hogy túl nyugtalan, aktív, nyüzsgős, kezelhetetlen, stb lenne. Ahhoz azonban, hogy ezt a határt megtaláljuk, alulról kell közelíteni, a 0 felõl.
Tehát teljes TV-megvonás 1-2 hétig és ha úgy érezzük, hogy most aztán muszáj a gyerkőcöt TV elé tenni, mert fontos dolgunk van amiben nem zavarhat meg, akkor előbb kísérletezzük ki, hogy mennyi az az idő, amit eltölthet a TV előtt. Nálunk ez az idő normál esetben 0 perc, ami pontosan azt jelenti, aminek látszik; ébrenléti időben egyáltalán nincs bekapcsolva a TV. A normális és gyerekeknek való mozifilmeket természetesen megnézzük együtt és kivételes esetben az is előfordul, hogy 1-1 meseDVD-t berakunk, de csakis úgy, hogy előtte megbeszéljük a szabályokat. Hogy mik ezek a kivételes alkalmak? Tegnap pl Balázs óriásit esett iskolába menet, a térdét mélyen felvágta, lehorzsolta a fél arcát, látszott, hogy tök bágyadt (hazafelé elaludt az ötperces úton), így kényeztető-programra tettem, befektettem az ágyunkba, betettem a Verdákat és ágyba vittem a vacsorát is. Ha már így alakult, ki is vasaltam, miközben együtt néztük a filmet. Ilyen baleset szerencsére nem történik hetente, betegség is évente maximum 2, így tényleg kivételesnek mondhatók az ilyen alkalmak.

A lényeg és mindennek a magyarázata, amire Balázs viselkedéséből is hamar rájöttünk: a TV valóban függőséget okoz. És akkor mégis beleszövök egy kis tudományt, mert nekünk is ez segített megérteni: a gyerekek nap végére tele vannak élményekkel, amiket fel kell dolgozniuk. Az élmények feldolgozásának legjobb módja a beszélgetés vagy mesélés. Beszélgetés, mesélés közben elég a szemükbe nézni és látszik, hogy átélik az elhangzottakat, feldolgozzák és elrakják õket a megfelelő polcra. A TV előtt ülve nem tudják átélni a mesét, mert a TV ezt megteszi helyettük: levetíti a képeket, amiket a gyerekeknek maguknak kéne lepörgetniük a kis buksijukban, így egyszerûen nem tudják megfelelõen feldolgozni a napi élményeket; feszültek lesznek és több mesére vágynak, mert tudják, hogy a mese segít. Mégtöbb mesét néznek meg a TV-ben és még feszültebbek lesznek.
(Ha ezt elég hosszú ideig ûzik, kamaszkorukra igazi zombik lesznek, akik nem tudnak különbséget tenni mese/film és valóság között. A filmekből pl megtanulják, hogy egy embert akárhányszor lelőhetnek, az mindig újra felkel és kűzd tovább. Hogy ez mennyiben káros és mennyiben vezet a tinédzserek által elkövetett gyilkosságokhoz, azt döntse el ki-ki maga.)

2008. november 19., szerda

Méghogy...

...a jószülőséget nem kell tanulni...
Ma újabb dolgot tanultam meg Balázsról: ha azt hiszem, hogy jól értem amit mondani akar, akkor se higgyem, mert talán mégsem. Történt, hogy vacsorázni készültünk és bemondta a szendvics-igényét: 3.
Értelmetlen hisztiken edződött, óvatos anya ilyenkor visszakérdez: 3 hajtogatott (toast sütőben elkészített)? Igen, olyan háromszögletű. Ja, hogy 3 darab háromszöget kérsz? Igen.
Ez ugye 3 x 0,5, vagyis 1,5 szelet dupla melegszendvics. A meglepetés a tálaláskor ért, merthogy ő 3 db egész szendvicsre gondolt, de ez már 90 dB hangerővel hangzott el. Akkor miért nem ezt mondtad? Én ezt mondtam!!! És már repültek is a berendezési tárgyak (szó szerint). A történet folytatása olyan volt mint bármelyik másik dühroham; ha egyszer már benne van, akkor tökmindegy, mi váltotta ki, csoki vagy szendvics, az őrjöngés az őrjöngés, lecsillapodásban pedig már igen rutinosak vagyunk, úgyhogy a befejezést már le sem írom.
Viszont ismét tanultam valamit: holnaptól újabb szabályt vezetünk be: Balázsnak le kell rajzolnia, amit szeretne, vagyis annyi darab és olyan formájú szendvicset rajzol le, amilyet és amennyit kér. Ez lesz a bizonylat és én csak erre fogok hagyatkozni és utólagos reklamációt csak a bizonylat felmutatásával veszek figyelembe.

2008. november 10., hétfő

Egy hiperaktív nap

5:30-kor ébresztő, indulás dolgozni. Délutánig felnőtteset játszom, hogy 16:30-kor beessek az iskola kapuján az én egyetlen csemetémért, aki vagy nagyon örül nekem, vagy kicsitsem. Ha kicsitsem, annak általában valami suliban történt esemény az oka, de simán rám vetíti (miért nem jöttél előbb, miért nem jöttél később, miért nem ébresztettél fel reggel, miért ébresztettél fel reggel, stb...). Ha nagyon örül, akkor egy lépés előnnyel indulhatunk neki a nap hátralevő részének. Ma nagyon örült.
17:15 - Itthon lecke átnézése, maradt egy kis házi, azt megcsináljuk (ez mostmár meglepően flottul megy, ennek nagyon örülök, mert ez azt jelenti, hogy motiválva van), utána kötetlen játék, pl egy alapos séta a kutyával, az erdőben, de ma Balázs megkönyörült rajtam és játszott vele egyedül kinn a kertben. Kb 10 percet.
Valamiért nagyon fontos Balázsnak, hogy 10, de méginkább 3 percenként berohanjon a házba, különösebb ok vagy cél nélkül. Amikor már egyenletes, 1 cm vastag homokréteg fedi az alsó szintet, kicsit kiborulok és megkérem, hogy döntse el, kint vagy bent és ha legközelebb bejön, akkor bent marad.
17:30 - Anya, te megetted a csokitortát??? (Szülinapos vendégünk volt tegnap) Azt én akartam megenni!!! - zokog. De Balázs, nem emlékszel, tegnap elfogyott, mindenki ugyanannyit evett. De nem, mert én keveset ettem! Hagyjál békén, nem szeretlek! Most azonnal süssél másikat! Hülye vagy, anya! Nem szeretlek!
17:40 - mit sütsz, a csokitortámat??? Miiit, halat??? Fúj, utálom a halat! Dehogy eszem halat, hagyjál békén! Kérek még egy kicsit! Rizst nem! Anya, azt a kicsi rizst ugye már nem eszed meg? Köszi, ez nagyon fincsi! Anya, ez nagyon finom volt, szeretlek!
17:55 - Anya, Solo kártyázzunk! Ez jó, ezt szereti és jól játssza: nyílt lapokkal simán elver. Ha mégsem, mint pl ma, akkor üvölt: ez én akartam megnyerni, mér' te nyertél, te csalsz!!! Biztosítom arról, hogy így biztos nem fogunk együtt játszani, de még beszélgetni sem, közben a hűtővizem közelít a piros sávhoz, de nyugi, nem szabad felkapni, mert akkor jön a dühroham.
18:10 - Újabb ötlet: Lego vonatozzunk. Ezzel meglepően sokáig eljátszik mindig, ez a Jolly Joker. Most sincs másképp, élvezi is, jól elvagyunk. Közben konstatálom, hogy iszonyat az a rendetlenség, ami a szobájában van és muszáj lesz rendet csinálnunk, de az legalább 3 db dühroham és nem, ma nem és kész.
18:25 - Most inkább buszozzunk! És buszozunk. Ő a sofőr, én vagyok az utas. Eseménytelen az út, nem jön belénk sem gyorsvonat, sem kamion. Jól eljátszunk nagyon.
18:30 - Anya, éhes vagyok! Oké, úgyis lassan vacsoraidő, kicsit előbb eszik, nagy ügy. Megint felnőtteset játszom, állok a konyhában és hajtogatott langyos szendvicseket készítek olvasztott sajttal. Mert csak így jó. Szól a telefon, barátnőm az, egyszerre operáltak minket másfél hete, egymás hogyléte felől érdeklődünk. A nappali felől egyenletesen dübörgő léptek, majd tompa puffanások hallatszanak, rövid szünetekkel követve egymást. Ellenálló darab a kanapé, szó se róla...
18:45 - Közben elkészül a szendvics, Balázs valamiért marha ideges, csikorgatja a fogát és szűri a szavakat a fogai közt: én nem ilyet kértem... Azért csak elfogy... Igaz, közben háromszor körbejárja a házat. Leteszem hát a telefont, leülök vele szembe és várom, hogy befejezze. Befejezte. Csataüvöltéssel berohan a nappaliba és a kanapéra veti magát, ami hangos csattanással ütődik a falnak. Szerencse, hogy a fal át lesz festve, a kanapé pedig nem új.
19:00 - Akkor most játsszunk még egy kicsit, jó, anya? Najó, de csak addig, amíg a fürdővíz folyik. A fürdővíz folyik, mi pedig játszunk. A neurotranszmitterek pedig szépen sorban sisteregve kiégnek az agyamban. És akkor már érzem, hogy kiborulás lesz. Mert én is ember vagyok, ami alapvetően nem baj, csak jelen esetben nem előny.
19:10 - Kész a fürdővíz, talán mégsem lesz kiborulás, talán... talán... De anya, ez a víz kevéééés! És túl forró! És még alig játszottam! - zokog. Én is mindjárt. Muszáj valamit földhöz vágnom, vagy legalább bebeszarintani egy ajtót, vagy futni 8 kört az erdő körül, de nem, itt vagyunk az emeleti folyosón és nem mutathatok neki negatív példát, lekezeljük a feszültséget, hogy várom el tőle, hogy lekezelje, ha én sem bírok a sajátommal?
19:25 - Valahogy bekerül a fürdőkádba. Hallom, ahogy pacsálja kifelé a vizet, de nem megyek oda, muszáj kicsit távol lennem, mert ha nem teszem, valaki még megsérül a végén. 15 perc pihenő után visszamegyek a csatatérre. Mosdatás. Balázs, légyszíves tedd szét a kezed. Balázs légyszíves tedd szét a kezed. Ne a magasba emeld, mert nem férek a nyakadhoz, csak tedd szét oldalra. Ne fordíts hátat, csak tedd szét a kezed. Jó, akkor most hagyd így a kezed és fordulj vissza felém. Köszönöm. Kérem a jobb lábadat. Kérem a jobb lábadat. Oké, a bal is jó lesz, akkor kezdjük azzal. Most a jobb lábadat. Légyszíves emeld föl a jobb lábadat. Ez a bal, ez már tiszta, a jobbat kérem. Köszönöm. Fogmosás és lefekvés eseménytelen.
20:00 - 3 másodperccel az ajtó becsukása után... Anya! Anya! Aaaanyaaaa! Szomjas vagyok, kérek inni. Balázs, nem adok most inni, bejövök 10 perc múlva és ha még akkor is szomjas leszel, akkor adok. Szomjas leszek! Jó, akkor majd adok. Jó. Anya, anya, várj! Szeretlek. Átölelsz? Hát persze. Én is szeretlek, nagyon-nagyon.
És 10 perc múlva alszik, mint a tej.

2008. november 9., vasárnap

Agresszió

Az agresszió feltétlen kísérője-e a hiperaktivitásnak?

Ezt találtam a témában:
"Agression is common in ADHD as the child gets frustrated and because of the impulsive nature of adhd they are unable to properly control their responses. Children with adhd respond best to strict schedules and will often show worsening signs if there are changes to their normal routines, especially during major disruptions such as starting school or the birth of a new sibling. "
Magyarul: az agresszió gyakori hiperaktív gyerekeknél, mivel (saját viselkedésüknél fogva - a szerk.) frusztrálódnak, ezenkívül - a hiperaktivitás miatt - képtelenek kontrollálni reakcióikat, viselkedésüket.
A hiperaktív gyerekek a szigorú napirendre reagálnak legkedvezőbben és állapotuk gyakran romlik, ha felborul a megszokott napi rutin, különös tekintettel a nagy változásokra, pl iskolakezdés, kistestvér születése.

2008. november 6., csütörtök

A jelen

Balázsnak tehát elkezdtem iskolát keresni. Egy dolgot tudtam biztosan: elsősorban tanítónénit választunk és nem iskolát. A házunktól 3 percre lévő alternatív iskola tanítónéni felhozatala sajnos nem nyerte el a bizalmunkat, pedig olyan kézenfekvő lett volna... Sok ellenérzésem volt a helyi, 1400 tanulót oktató általános iskolával szemben, mégis ez az a hely, ahol sikerült megtalálnunk azt a tanítónénit, akiről azt gondoltam, képes lesz kezelni Balázs viselkedési különcségeit. Egy fejlesztőpedagógusról van szó, aki Balázst 1 hónap alatt teljesen kiismerte és olyan dolgokat is észrevett, amiket mi korábban soha. Pl azt tudtuk, hogy Balázsnál még nem alakult ki, hogy melyik oldala dominál (jobb kezében fogja a ceruzát és a kanalat, de vannak jelek, amik a kétkezességre utalnak), de hogy a tükörírást is hibapont nélkül elolvassa (és hogy ennek mi a jelentősége), arról fogalmunk sem volt.

Ma a helyzet a következő: nevelési tanácsadó, neurológus követi nyomon Balázst, maximális segítséget és támogatást kapunk az osztályfőnöktől és a napközis tanítónénitől, de a helyzet rosszabb mint valaha: dührohamok nap mint nap, agresszivitás, értetlenség és szomorúság.
Igyekszünk nagyon következetes és megbízható napirendet tartani, ami sajnos gyakran borul a dührohamok miatt, de nem hagyjuk magunkat, kitartunk. Mindenfajta cukor- és tejtermék a mai naptól megvonva; ez nem büntetés, hanem annak a folyománya, hogy a cukorfogyasztás és a hiperaktivitás közt elég egyértelmű kapcsolat van, illetve a tejcukor is ronthat a helyzeten.
Itt tartunk most és reménykedve várjuk a fejleményeket.

2008. november 5., szerda

Az út idáig

Az első igazán aggasztó jelzések az óvónőktől jöttek. Balázs képtelen volt beilleszkedni, ő berobbanni tudott és tarolni. A leggyakoribb reakció, amit a többi gyerekből kiváltott, a félelem volt.

Az óvónők javaslatára újra elkezdtük a fejlesztést, amit anno egyéves korában orvosi vélemény alapján befejeztünk. Elmentünk a nevelési tanácsadóba, ahol párhuzamosan elkezdődött egy másfajta fejlesztés is, a szenzoros integráció.
Láttunk változást; a helyzet javuló tendenciát mutatott - itthon. Az óvodában viszont ugyanúgy "rosszalkodott", nem lehetett bírni vele, nem kaptunk mást, csak negatív visszajelzéseket.
A többi szülő igyekezett toleráns lenni, miután kiterítettem a lapjainkat és nyíltan elmondtam, hogy mi a helyzet és hol tartunk most.

Valahol középső csoportban kezdtem azt érezni, hogy Balázst az óvónők leírták. Érzésem szerint reménytelen esetnek, veszett ügynek látták és már csak a túlélésre és a mielőbbi szabadulásra játszottak.
Nagycsoportban már csak legyintettek a dolgaira. Megszűnt az információcserén alapuló bizalom. A fenti érzést csak megerősítette, hogy Balázst iskolaérettnek nyilvánították. Kértem, hadd maradjon mégegy évet óvodában, nem az ő köreiket fogjuk zavarni a jövőben - akkoriban költöztünk néhány várossal odébb -, de hajthatatlanok voltak. Különbenis - mondták -, már kiértesítették az iskolákat. Kérdeztem, ez vajon nem közös döntés kellett volna legyen, hiszen törvény adta jogom, hogy visszatartsam, ha még nem töltötte be a hetedik életévét. Nem anyuka, rosszul tudja, betöltött hatodik életév után kötelező iskolába menni (ha-ha).
Mindenkit vérig sértettem azzal, hogy nem fogadtam el a döntésüket. Úgy éreztem, hogy ebben az ostoba vitában már minden számít, csak a főszereplő nem.
Annyiban hagytam az óvodai véleményt és kikértem az óvodai fejlesztőpedagógus, az óvodai pszichológus és a nevelési tanácsadó véleményét. Mindhárman úgy vélték, Balázs értelmileg teljesen iskolaérett (ebben én is egyetértettem velük), olyannyira, hogy a viselkedési problémáit az agyával prímán kompenzálja majd. Hogy ez mennyire bizarr dolog, azt csak később volt szerencsém megtapasztalni.

2008. november 3., hétfő

A kezdetek

Balázs 2002. március 20-án született időre, oxigénhiányos állapotban, ún. aspirációs tüdőgyulladással (ez szó szerint azt jelenti, ami történt: letüdőzte a magzatvizet, amibe előzőleg - az oxigénhiány miatt - belekakilt). Az oxigénhiány következtében az izmai túl feszesek voltak, így egyéves koráig jártunk vele a Dévény Anna Alapítványhoz fejlesztésre.

Mozgásfejlődésben messze a kortársak előtt járt: 5 hónaposan kúszott, 6 hónaposan mászott, 7 hónaposan felállt és 10 hónaposan elindult. Csak az a fránya "hiszti" ne lett volna; igazi kis méregzsák volt és ez valahogy nem akart elmúlni. Eleinte a hasfájásra fogtuk, később a fogzásra, aztán - papírforma szerint - meggyőztem magam arról, hogy alkalmatlan vagyok a gyereknevelésre és nem tudok boldogságot adni, örömet szerezni a kisfiamnak. Balázs hisztijei, dühkitörései láttán még a legszűkebb környezet is ugyanezeket a következtetéseket vonta le. Gyakorlatilag a férjemen kívül senki nem állt mellém, sőt, gyakran vele is összekaptunk és egymás nevelési módszereit kezdtük hibáztatni.

Azért írtam le az előzményeket ilyen részletesen, mert Balázsnál több dolog is felmerült egyszerre és nagyon-nagyon sokáig nem derült ki - tulajdonképpen máig nem teljesen tiszta -, hogy mit mi okozott, mi minek volt a tünete. Vajon az oxigénhiány okozta izomfeszesség miatt fejlődött olyan őrült tempóban vagy a hiperaktivitás miatt? A szülés utáni adaptációs zavarok miatt volt "nyűgös" csecsemő vagy a hiperaktivitás miatt? Az én nevelésem eredménye, hogy kezelhetetlen gyerek lett belőle (a "minta", amit hoztam, nem túl pozitív...), vagy az ő állapota tett engem idegbeteggé? Okozhatta-e a hiperaktivitást a születéskori oxigénhiány?
Rengeteg kérdés, melyekre soha senkitől nem kaptunk választ, pedig nagyon sok helyen feltettük: pszichológusoknak, neurológusoknak, pszichiátereknek, gyógytornászoknak, pedagógusoknak.

Senki sem tudja, hogy mi minek a következménye. Kénytelen voltam a netet bújni, hogy megtaláljam a választ a kérdéseimre. Így raktam össze a képet kockáról kockára.